A

 szokásos idő kiesés után voltam. Már kezdett világosodni. Iszonyatosan fájt a fejem, asszem ez ébresztett fel. Lesétáltam csendben a konyhába és próbáltam gyógyszert keresni fejfájásra.  Szerencsére találtam. Tétován álltam a nappaliban.

-         Jó lenne tudni, mi van Kimivel- elmélkedtem.

Összeszedtem magam és elindultam a szobája felé. Csend és nyugalom volt. Nem szoktam ilyet csinálni, de most belestem a kulcslyukon. Rengeteg ruha volt szerte-széjjel, de őt nem láttam az ágyában. Gondoltam benyitok, reméltem hogy csendben fog menni. Nem is volt gond ezzel, de hiába kerestem a tekintetemmel, nem láttam a szobában. Gyorsan becsuktam az ajtót. Nagyot sóhajtottam, nem is tudom elképzelni mi lett volna, ha tényleg a szobájában van… most persze azon aggódhatok, hogy hol töltötte az éjszakát, és kivel. Vagy itthon volt és elment. Á, az nem lehet annyi ital után, csak kiütötte magát egy kicsit legalább. Akkor nem aludt itthon, vontam le a következtetést. A gondolataimba mélyedve, a padlót bámulva indultam vissza a szobámba, nem is vettem észre a fürdőszobából kilépő alakot. Az ütközés elkerülhetetlen volt. Kiterültem. Ö meg csak állt meglepődve. Egyikünk se szólt. Istenem, hát csak egy törölköző volt rajta! Na ez nem hiányzott a felkavart lelki világomnak.

-         Bocs.- szólaltam meg először.

-         Jó reggelt- köszöntött egész kedvesen.

-         Te itthon vagy?- kérdeztem kicsit magamhoz térve a kábulatból.

-         Igen. Mért, baj?- kérdezte csodálkozva.

-         Nem… csak azt hittem a tegnap este után…

-         Ne haragudj!- vágott a szavamba.

-         Nem haragszom, neked kéne haragudnod rám.- válaszoltam gyorsan.

-         Mért haragudjak? Azt hittem másként alakul a kapcsolatunk, de el kell fogadnom, nem erőltethetek semmit.- magyarázta.

Én csak megbabonázva néztem, még mindig a földön ülve. És sóhajtoztam. Kimi meg nem tudta mire vélni.

-         Rosszul vagy?- kérdezte értetlenül.

-         Hát, ha még így beszélgetünk egy darabig elképzelhető.

-         Nem értelek, bár már egy ideje így vagyok ezzel…- kezdte a mondanivalóját, de én nem is figyelve rá otthagytam.

Nem sokáig voltam egyedül, mert gyorsan utánam jött. Még mindig egyszál törölközőben. Hátat fordítottam neki, ahogy belépett a szobába. Nem vagyok egy könnyű eset, ez most számomra is világossá vált. Itt rohangálok előle nem hogy rászólnék, öltözzön fel végre. De akkor kiderülne, hogy zavar. Vagyis nem zavar, csak elgyengít. Kimi már mögöttem állt.

-         És most?- kérdezte.

-         Nem tudok mit mondani.- próbálkoztam.

-         Vénusz!- szólt rám Kimi.

Vettem a lapot, hogy kezd besokallni a hülyeségeimtől.

-         Zavarban vagyok. Sose így képzeltem el…

-         Mit is?- kérdezte.

-         Tudod, hogy te, meg… szóval mi…

Találkozott a tekintetünk, segélykérőn néztem rá, elbűvöltek ezek a kék szemek. Egyszerre volt jeges és tüzes a tekintete. Nem foglalkoztam az aggályaimmal tovább, nem érdekelt a kifogás, kizártam a félelmet csak a pillanat számított, és bíztam benne, hogy most tényleg boldog lehetek.

Gyengéden találkoztak ajkaink, nem tiltakoztam a csókja ellen. Édes, és gyengéd volt. Végig simítottam a még nedves haját és a vállait. Kicsit zavartan néztem rá miután a csók abba maradt, de muszáj volt a szemébe néznem, vonzott a tekintete és tartoztam ezzel magunknak.

-         Na most én nem tudok mit mondani.- szólalt meg Kimi.

-         Tudom egy lökött tyúk vagyok, aki totál összezavart téged, de most igyekszem a legegyértelműbb lenni.- válaszoltam és megcsókoltam szenvedélyesen.

A telefonom hangja zavarta meg az idillt. Gerda volt az. Kimi magamra hagyott, míg telefonáltam. Mikor befejeztem utána indultam. Már felöltözött mire leértem. Kérdőn néztem rá.

-         Nem akarok visszaélni a helyzettel, és kell valami motiváció a következő találkozóhoz.- magyarázta.

-           Nagyon rafinált.- jegyeztem meg.

-         Ugye lesz legközelebb?- kérdezte reménykedve.

-         A világért se hagynám ki- válaszoltam mosolyogva. Éreztem, hogy kezdek magamra találni ebben a helyzetben, és reméltem hogy nem szúrok el semmit.

-         Akkor jól vagy?

-         Igen. Ugye te is?

-         Már sokkal jobban.

-         Még belefér egy beszélgetés az időnkbe-, mondtam elmerengve.

-         Nem muszáj, ha nem akarod.- válaszolta azért Kimi.

-         De, ezt muszáj, miattad és miattam is.- ragaszkodtam a kijelentésemhez.

-         Jó, gyere, üljünk le!

A nappaliban ültünk le. Furcsa, vagyis szokatlan volt a helyzet. Mindkét lábam felhúztam a kanapéra és Kimi felé fordultam.

- Nem is tudom, hol kezdjem. Tudod mikor elindultunk a lányokkal a lánybúcsúztatóra még nem gondoltam, hogy ennyi mindenen fogok keresztül menni. Gerda szervezte a meglepetést. Nekem már a hely is az volt, de nagyon furcsák voltak a lányok, mintha vártak volna valamire.- Kimi maga elé nézve hallgatott.- Aztán megláttalak, azt a srácot, akiért rajongtam már régóta… és csak mentem, de mint egy rossz álomban valaki más került a képbe. Akkor, abban a pillanatban megváltoztak az érzéseim. Nem tudom mért, de Nicot választottam, vagyis inkább ő engem. És nem bántam, hogy így alakult. Talán azért nem, mert sose voltál addig elérhető, és nem is reméltem, hogy az lehetsz a számomra. Aztán bemutatott téged, abban a pillanatban felszínre tört egy érzés, de elnyomtam, és senki nem vette észre ezt.

- De én igen. – válaszolta Kimi a szemembe nézve.

- Komolyan?

- Igen, és én már azóta tudom, hogy nem vagyok közömbös a számodra, de ne gondold, hogy számításból voltam melletted!- kérte ő.

- Akkor mért?

- Persze azért mert szeretlek, de nem kezdeményeztem volna soha, ha nem történnek így a dolgok. És azt hiszem jó csapat vagyunk.- válaszolta elégedetten.

- Én is azt hiszem. Szóval boldog voltam vele, vagyis azt hittem. Te pedig mint barát közel kerültél hozzám, és teljesen átalakultak az érzéseim irántad. Csak egyszer gondoltam arra, mi van, ha többet akarsz barátságnál…. Aztán történt, ami történt, és még jobban szükségem volt rád, mint barátra. A szívem romokban hevert, de nem ment a felejtés és nem tudtam mi kellene ahhoz, hogy ne érezzem magam olyan nyomorultul.

Nem bírtam folytatni, mert könny szökött a szemembe, ahogy arra gondoltam, hogy majdnem elveszítettem azt, akit az elejétől fogva szerettem. Kimi csendben átölelt.

-         Ne haragudj!- kértem.

-         Nincs miért haragudnom. Kétségbe voltál esve, mi lesz most veled. Én csak remélhettem, hogy magadtól is rá fogsz jönni, nem lehet az érzéseket eltemetni…

-         De az segített a legtöbbet, hogy sose fordítottál hátat nekem. Sajnálom, hogy keresztül kellett menned ezeken miattam!

-         Oké, de most már ne kérj állandóan bocsánatot! Nem neheztelek rád semmiért se, és nem is lenne jogom hozzá. Csak boldognak szeretnélek látni, és remélem ennek a boldogságnak én is részese lehetek!

-         Én is remélem!- válaszoltam megkönnyebbülten.

Gyengéd csókot váltottunk, olyan izgatott voltam még mindig, mintha először csókolt volna.

-         Kár hogy mennünk kell.- mondta szomorúan. És magához húzott a kanapén.

A fejem a mellkasára tettem, ő pedig mindkét kezével átkarolt. Nem akartam hogy elmúljon ez a pillanat, most nagyon jó volt, minden nagyon jó.

- Jó lenne, ha nem múlna el ez a pillanat.- ábrándozott.

- Én is erre gondoltam.- válaszoltam.- Látod, míg más megkérdezte, mire gondolok, te kimondod, amire én is gondolok. Ez nem stimmelt Nicoval, lelkileg nem voltunk egymásra hangolódva…- értettem végre meg a lényeget.

- Örülök, hogy így van. Nem akarok ünneprontó lenni, de csomagolnunk kéne.

- Akkor én megyek is.- készültem felállni, de nem hagyta.

 Csókolt, ahol ért, olyan édes volt, mint egy kamasz gyerek. Még beletelt egy kis időbe, mire szabadon engedett. Mosolyogva indultam csomagolni.

A reptéren már kéz a kézben sétáltunk, és ez olyan felemelő érzés volt, szárnyalni tudtam volna a boldogságtól, de nem akartam magam álomvilágba hajszolni, így kissé visszafogtam a lelkesedésem, és próbáltam racionális maradni. Érthetőbben: szerelmes voltam, de tudtam, nem tarthat örökké, így ajándéknak tartottam minden egyes időt, amit vele tölthettem.

Megbeszéltük, hogy Monzában találkozunk a verseny napján. Végül is csak két napot leszünk távol. Budapestre du. 2-kor indult a gép, így nekem már be kellett szállnom. Hosszas búcsúcsókot váltottunk és nem akaródzott elengednem őt.

-         Vigyázz magadra!- kérte.

-         Oké, de te is!

-         Vénusz, szeretlek!- súgta halkan a fülembe.

-         Én is szeretlek Kimi Matthias Raikkonen!- válaszoltam boldogan, és átöleltem.