27. rész - Új fejezet kezdődik
2009.08.21. 13:29
eggel 10-kor ébredtem, elég fáradtan. Lebotorkáltam, kaja után néztem, és ettem. A szülők már dolgozni mentek. De még délután velük lehetek egy kicsit. Evés után pakolni kezdtem, most nem csak úgy dobáltam be a ruhákat a táskámba, hanem szépen hajtogatva. Kezembe akadt egy rég nem látott ruhadarab. Igaz nem is használtam „kicsit”nagy volt rám. Eszembe jutott az első igazi találkozásom Kimivel, mikor „kimentett” a beatle-ből, és elvitt Nicohoz. Milyen hálás voltam neki, most meg azt kívánom, bár meg se történt volna az egész! Mert ha akkor nem visz el hozzá, Nico úgy megy tovább innen, hogy nem is tudja mi történt, vagyis hogy leléptem az esküvőről. Igaz akkor Kimivel se jöhettem volna össze, amit jelenleg sajnáltam volna.
Tovább pakoltam, de nem kellett volna, mert újabb ruhák kerültek a kezembe.
- Nem is tudtam, hogy még megvannak.- mondtam hangosan.
A Nicotól kapott pólót és nadrágot tartottam a kezemben. Nem tudtam mi tévő legyek. Úgy kellett magamra parancsolni, hogy dobjam végre ki és zárjam le életem eme korszakát, ami csak fájdalmat hagyott hátra. A telefon csörgése térített vissza a valóságba.
- Szia édes!- hallottam Kimi hangját a telefonban.
- Szia! Hiányzol!
- Mi baj van?- kérdezte.
- Honnan veszed?- kérdeztem csodálkozva.
- Ismerlek és hallom a hangodon, ugye nincs komoly baj?- kérdezte újra.
- Látom, tényleg ismersz. Csak éppen csomagolok és a kezembe akadt néhány ruha, tudod, amit tőled kaptam, mikor megtaláltál a búzamezőn…és elkezdtem agyalni mi lett volna, ha akkor nem találkozunk..
- Tudom, én vittelek Nicohoz akkor…
- Ne okold magad, mert senki nem tudhatta!- kértem.
Majd folytattam:
- Egyébként, ha nem így történnek a dolgok, mi se jöttünk volna össze.
- Látod, akkor csak jól sült el a dolog.- állapította meg.
- Igen, és ezért hiányzol, olyan hiányosnak érzem magam nélküled.
- Te is hiányzol, de pár óra és újra együtt leszünk! Kitartás!
- Igyekszem. De hol találkozunk?
- Megyek eléd a reptérre, jó?
- Nagyon!
- Mennem kell, szeretlek!
- Én is szeretlek!
Kicsit jobban éreztem magam Kimi telefonja után. Szóval ott tartottam, hogy megszabadultam a Nicotól kapott cuccoktól. Aztán elindultam a cukrászdába. Adtam a kilóknak és a vércukornak. 1 nagy adag fagylaltkelyhet 3 krémest és 1 szelet gyümölcstortát tüntettem el. Ez helyre tett egy kicsit. Vidáman tértem haza és újult erővel estem neki a csomagolásnak. Mire anyáék hazaértek kész is voltam. Beszélgettünk egy kicsit, majd kivittek a reptérre.
8-kor indult a gép, pontos volt és gyors alig szundítottam el, már a leszálláshoz kellett készülődni. A nagy váró tele volt emberekkel, én csak néztem a tömeget és próbáltam kiszúrni Kimit. Egyszer csak egy kéz érintette a vállam. Tudtam, hogy csak ő lehet az. Mosolyogva fordultam hátra és szinte a nyakába ugrottam. Percekig csak öleltem, egyikünk se szólalt meg. Aztán végül én bontakoztam ki az ölelésből, de nem azért, mert meguntam volna. Kérdőn nézett rám.
- Ha így álldogálunk, itt sose jutunk el ahhoz, hogy kettesben legyünk.- magyaráztam neki.
- Értem.- válaszolta megértőn.
- Akkor viszem a cuccaidat.- nézett kelletlenül a nagy kupacra mellettem.
- Biztosra akartam menni…- próbáltam magyarázatot adni.
- Fölösleges, mondom, hogy nőből vagy.- vágott a szavamba.
- Köszi.- válaszoltam röviden.
- Menjünk.- kérte.
Közös erővel bepakoltuk a csomagtartóba a cuccokat, majd beszálltunk a kocsiba. Komolyan fordult felém, majd egyre közelített az ajkaival. Édes volt a csókja, mely rögtön elvarázsolt… és ez csak egy csók volt. Mi jöhet még!?
Észrevette az „elkalandozásom”.
- Mi van?- kérdezte egy apró mosoly kíséretében.
- Tudod, hogy vegyél le a lábamról.
- Nem nehéz, ha nem ütközök ellenállásba.- válaszolta.
- Ha gondolod… visszautasíthatlak.
- Neee!- kérte Ő.
- Oké, de ha kötözködsz, nem lesz könnyű dolgod!- figyelmeztettem.
- Ne aggódj, az elmúlt napok után fel vagyok készülve.
- Sajnálom, nem akartam hogy ez legyen.- próbáltam bocsánatot kérni.
- Na, nem azért mondtam.- mentegetőzött.
- Bizti?
- Biztos. Felejtsük el!- kérte.
- Oké.
- Nem vagy éhes?
Rég volt már a sütizés és fagyizás.
- Dehogynem.
- Jó akkor eszünk valahol.
Egy kis vendéglőbe tértünk be, hangulatos volt. Tipikus olasz ételekkel. Én pizzát ettem, Kimi meg valamilyen tésztát.
- Úgy érzem magam, mint egy első randin…- kezdtem.
- Pontosan mért is?- kérdezte Kimi.
- Lehet, hogy hülyén hangzik, de zavarban vagyok.
- Mért?- kérdezte értetlenül.
- Mert végül is egy forma 1-es világbajnok pilótával vagyok kettesben.
- Ugyan felejtsd el, most én is csak egy hétköznapi ember vagyok.
- Nem olyan egyszerű. Mindig azt lesem mikor tűnik fel egy riporter vagy fotós.
- Ne aggódj, azért engem se ismernek mindenhol.- próbált megnyugtatni Kimi, és megfogta a kezem, hogy nyomatékot adjon a kijelentésének.
Megbabonázva ültem vele szemben, és csak néztem. A vacsora gyorsan elfogyott, asszem mindkettőnk már egy puha ágyra vágyott… és lehet, hogy nemcsak alvás céljából.
- Tényleg, foglaltál szobát?- kérdezte komolyan a szálloda felé autózva.
Szólni se tudtam, csak néztem rá elkerekedett szemekkel.
- Nyugi, csak vicceltem.- válaszolta látván a reakcióm.
Nagyot sóhajtottam.
- Azért a mellettem lévő szoba a tiéd, ha úgy gondolnád…
- Nem fogom. – nyugtattam meg.
Ilyet feltételezni, annyi vágyódás, és egyedüllét után!
Megérkeztünk. A londiner segített cipekedni, de így is jutott csomag mindenkinek. Nem úgy festett, hogy csak 3 napra jöttem.
Lepakoltuk a cuccokat a „szobámban”, majd szenvedélyes csókok közepette áthátráltunk Kimihez. Azért észrevettem, hogy a rendmánia nem tört rá, mióta nem láttam.
Egy pillanatra abbahagyta a csókot, de csak annyira, hogy megkérdezze, kérek e valamit inni. Egy vodka jól esett volna. Kelletlenül engedett és távolodott el tőlem. Ő is ugyanazt ivott. Leültünk a kétszemélyes ágyra. Mikor megittam, a poharat a földre raktam és hanyatt dőltem az ágyon. Kimi is így tett. Percekig csak feküdtünk egymás mellett, ki tudja mire vártunk…
Aztán lassan Kimi keze elérte az enyém, gyengéden simította végig a tenyerem, majd a karomat és a vállam. Majdnem elnevettem magam, mert a vállam csiklandós volt. Aztán felém fordult és a szemembe nézett: komolyan, csábítón, vágyakozón. Magamhoz húztam. A csókja egyre vadabb és hevesebb volt, közben a kezei a ruhám alá tévedtek.
- Istenem!- sóhajtottam halkan.
Mosoly futott át az arcán és még szenvedélyesebben simogatott. Gyorsan megszabadított a pólómtól, nekem több időt vettek igénybe az inggombok. De megérte. Gyengéden simítottam végig a kezem a mellkasán, éreztem, hogy az érintésemtől néha megremeg. Megint csókolóztunk, de egyre hevesebben szabadítottuk meg egymást a maradék ruháitól, közben a szánk felfedezőútra indult a szabaddá váló testrészeinken. Leírhatatlan érzés volt, érezni az érintését, csókját, a közelségét, a vágyát…
Egymáshoz simult a meztelen testünk, forróság öntött el, éreztem a zaklatott légzését a mellkasán és a leheletét a nyakamon. Apró csókokat lehelt fölém hajolva a nyakamra, a vállamra, a melleimre, a hasamra és egyre lejjebb haladt. Hírtelen megfogtam az arcát és visszahúztam a számhoz.
- Azt mondtad, nem fogsz tiltakozni.- lehelte halkan a szavakat a fülembe.
- Csak időt akartam nyerni.- vallottam be.
Nem engedett több „pihenőt”, ott folytatta, ahol abbamaradtak a csókok. A legérzékenyebb pontjaimnál tartott, és én úgy éreztem, nem tudom türtőztetni magam… gyorsan fordítottam a helyzeten és én voltam felül… egy ideig tetszett neki, ahogy visszaadtam a csókokat, de nem engedett a derekánál lejjebb, hanem visszatornázta magát fölém.
- Most én kényeztetlek, megérdemled… - mondta vágyakozva.
- Visszakapod…
Már nem válaszolt, csak folytatta a csókokat, azt hittem menten elolvadok… ahogy az ajkai érintették a bőröm, egyszerre borzongtam és volt melegem. A testem megfeszült, éreztem, hogy végigfut rajta egy hullám, megremegtem… nem bírtam tovább, felültem és rátapadtam imádott férfim testére.
- Ne kínozz tovább!- kértem vágyakozva.
Ö csak vágyakkal a szemében nézett rám. Láttam, hogy már ő se ura önmagának… ami ezután történt szavakba nem önthető érzéseket hozott mindkettőnknek… kezdődött a mindennél hevesebb és vágyakozó csókolózással, miközben testünk észrevétlenül vált eggyé… az örökkévalóságig.
|