-J

ó reggelt!- hallottam Kimi hangját,ami kedves és halk volt.

Kinyitottam a szemem. Az ágy mellett állt. Kezében tálca, rajta reggeli és kávé.

-         Jó reggelt neked is!- köszöntöttem mosolyogva, és felültem az ágyon. A takaró lecsúszott rólam, én szégyenlősen húztam vissza magamra.

-         Szégyenlős vagy?- kérdezte meglepődve Kimi.

-         Aha.

-         Pedig nincs miért.- jegyezte meg Kimi, miközben átnyújtotta a tálcát.

-         Köszi, mindkettőért.

Mellém ült az ágyra. Egymást néztük elmerengve. Gyönyörködtem kék szemeiben, és a helyes arcában. Elmosolyodtam. Ő is csak mosolyogni tudott, majd megcsókolt. Komoly tekintettel nézett:

-         Minden percét élveztem a tegnap éjszakának.- mondta komolyan.

-         Én is.

Újra csókolóztunk, de most hosszasan, elmélyülten, mint akik nem akarnak soha elválni ajkaikkal egymástól. Mikor sikerült abbahagyni nem mertem rá nézni, inkább a bögre kávéba temetkeztem. Magamon éreztem a tekintetét. Kellett volna mondanom valamit, de nem ment. Hallgattunk. A telefon csörgése törtre meg a csendet. Kimit keresték. Mennie kellett. Úgy egyeztünk meg, hogy utána megyek, mert szerette volna, ha minél előbb „túlesek” a Nicoval való találkozáson. Megígérte mellettem lesz, és nem engedi, hogy bárhogy is bántson. Bíztam benne, ezért is egyeztem bele, hogy utána megyek.

Egyedül maradtam, készülődni kezdtem. A reggelihez hozzá se nyúltam, mert nagyon ideges voltam. Pirosba öltöztem, de nem a ferrari színe miatt. Inkább csak azért, mert valahol olvastam, hogy a piros szín önbizalmat ad. Szükségem volt arra. Szóval piros rövidnadrágot, vékonypántos topot és piros-fehér sportcipőt vettem fel. Lesétáltam az előtérbe és rendeltem taxit. Egész úton Nicon járt az agyam, vagyis az együtt töltött időn, és azon, hogy hogy tudtunk így eltávolodni egymástól. Illetve ő távolodott el tőlem. Egyre rosszabbul éreztem magam, mintha nehezebben vettem volna a levegőt, ezt a taxis is észrevette, és megállt. Kiszálltam a kocsiból, és az ajtónak dőltem háttal. Jól esett az enyhén hűvös levegő. Éreztem, hogy remeg a kezem.

-         Már megint kezdődik…- futott át az agyamon.

Jó lett volna egy vodka, de tudtam, nem lehet, mert nem roppanhatok össze a boldogság küszöbén.

Az edzés végére értem oda, ez azért volt jó, mert Kimi tudott már velem foglalkozni.

A kapunál vártam Kimit, mikor megpillantottam őt.

Magabiztos volt, mint mindig. Kezével hátrasimította a haját, e mozdulat közben vett észre. Megállt és kifürkészhetetlen tekintettel nézett rám. Kb. 5 méter és egy kerítés választott el egymástól minket. Örültem, hogy ott volt az a kerítés.

Én is csak néztem és arra gondoltam: még mindig milyen helyes. Gyorsan elhessegettem a gondolataimat erről. Ő csak állt és nézett, minden rosszindulat és gyűlölet nélkül… valami nem stimmel, elmélkedtem magamban. Mikor utoljára találkoztunk annyira ellenszenves volt, de most nem látszott ez a tekintetében. Semmi nem látszott a tekintetén.

Vajon van valakije? Futott át az agyamon.

Ekkor tűnt fel Kimi Nico mögött. Gyorsan elhessegettem a gondolatokat Nicoról és próbáltam kifejezéstelen arcot vágni. Mikor elhaladt Nico mellett, láttam, valamit mond neki, de nem hallottam mit. Csak akkor nyugodtam meg teljesen mikor Kimi mellém ért. Hosszasan csókolóztunk, én közben lopva figyeltem mit tesz Nico. Ő csak állt és nem mozdult sehova.

Mikor végre elbírtunk szabadulni egymástól, szorosan magához ölelt és fölényes mosolyt küldött Nico felé, én is próbáltam mosolyogni, de nem igazán ment. Kicsit megsajnáltam Nicot, pedig tudtam, hogy nem kéne. Hiába az érzések nem múlnak el egyik napról a másikra, hiába vagyok Kimivel, és hiába szeretem őt. Be kellett vallanom magamnak, hogy még mindig nem közömbös a számomra, de bennem volt a sok sérelem és igazságtalanság, amit okozott, így nem tudtam már úgy tekinteni rá, mint régen. Igen azért a gyűlölet sokkal nagyobb volt bennem. Mikor mindkettőnket mosolyogni látott, csak akkor fordította el a tekintetét és indult el a másik irányba. Nem nézett vissza.

-         Öntelt- gondoltam magamban.

-         Mit mondtál neki?- kérdeztem kíváncsian mikor már Nico látótávolságon kívül volt.

-         Csak annyit, hogy szálljon le rólad.

-         Értem.

-         Jól vagy?- kérdezte komolyan és maga után húzott.

-         Igen, most már jól.

-         Mikor nem voltál?- kérdezte aggódva.

-         Útközben meg kellett állítanom a taxit…

-         Szörnyű… ha tudom, nem hívtalak volna ide.

-         Mindegy, bárhol lettünk volna, akkor is nehéz lett volna.

-         Sajnálom… de menjünk inkább!

Mintha idegen bolygóról jöttem volna, úgy néztek rám, vagy legalább is én úgy éreztem.

-         Minden kívülállóra ilyen furcsán néznek itt?

-         Hogy érted ezt?- kérdezett vissza.

-         Hát olyan furcsán, mintha azt kérdeznék a tekintetükkel: mit keres ez itt?

-         Én nem vettem észre ezt, nyugi nem vagy marslakó, vagy ilyesmi.

-         Reméltem, de nem túlzás hogy pirosba öltöztem?

-         Nekem tetszik. És nem érdekel más véleménye.

-         Köszi.

-         Gyere, bemutatlak a csapatnak.

Segélykérőn néztem rá.

-         Nyugi, nem fognak semmi rosszat mondani, nem érdekli őket, hogy előtte kihez milyen kapcsolat fűzött.- próbált megnyugtatni.

-         Ez jó lenne, ha így lenne.

Szóval ott volt Mark, Felipe, Michael és már a többi névre nem is emlékszem, idáig csak Kimire koncentráltam a forma 1-gyel kapcsolatban. Egész normálisnak tűnt mindegyik és nem vettem észre rosszalló pillantásokat se.

Szerencsére nem hagyott Kimi magamra egyelőre.

Visszaindultunk a szállodába. A gondolataimba mélyedtem a visszaúton. Mikor beértünk a szobába meg is jegyezte Kimi, hogy nem nagyok „vagyok itt”.

-         Ennyire látszik?- kérdeztem szomorúan.

-         Ne csináld ezt!- kérte.

-         Nem akarom ezt csinálni, Kimi.

-         Hova menjünk, hogy felejteni tudjál?- kérdezte komolyan, majd folytatta:- féltelek, de komolyan.

-         Tudom.- válaszoltam miközben ledőltem az ágyra.

-         Azt hittem, ha vállalod az érzéseid, lelkileg is rendbe jössz.- kezdte Kimi.

-         Én is azt hittem, de ez nem azt jelenti, hogy nem szeretlek…

-         Tudom kicsi, csak a tehetetlenség zavar.- mondta lehangoltan.

-         Akkor mi legyen most?- kérdeztem.

Mintha csak erre a kérdésre vártak volna, kopogtak az ajtón. Kimi ment ajtót nyitni, én felültem az ágyon. Seb Vettel, és Nick volt az. És programot ajánlottak estére. Lesz egy kis zártkörű buli az egyik szórakozó helyen, és minden pilóta meg van hívva, persze párostul. Rögtön azt kérdeztem, hogy akkor Nico is ott lesz-e.

- Persze.- válaszolta Sebastian.- Tudom, hogy nem vagytok túl jóban.- tette még hozzá.

- Ez enyhe kifejezés.- válaszoltam.

- De nem kerülgetheted mindig.- jegyezte meg Nick.

Ezen elgondolkodtam.

-         Talán igaza van.- csatlakozott Kimi is.

-         Szóval csak rábeszéltek, hogy menjek?- kérdeztem csóválva a fejem.

-         Igen!- válaszolták mindhárman egyszerre.

-         Na jó, végül is nem kerülhetem örökké.

-         Ez már jobban hangzik.- örvendezett Sebastian.

-         Fél 7-kor a parkolóban. Szép napot!- köszönt el Nick.

-         Sziasztok!- köszönt Seb is.

Kettesben maradtunk. Visszaültem az ágyra, és kérdőn néztem Kimire.

-         Akkor megvan a programunk. Ugye nem bánod?- kérdezte lelkesen Kimi.

-         Nem bánom csak félek egy kicsit…

-         Tudom, de ott leszek veled!

-         Remélem is.

-         Akkor minden oké?- kérdezte meg a biztonság kedvéért.

-         Igen, de akkor most hagynod kell készülődni…

-         Én azt hittem más programunk lesz.- mondta közelebb ülve hozzám.

Azzal a csábító tekintetével nézett rám, mint tegnap este. Elgyengültem. Ő pedig kihasználta ezt és már a nyakamon éreztem a csókját. Szorosan öleltem magamhoz. Nem kellett sokáig próbálkoznia, mert én is jó programnak találtam egymás testének felfedezését.