M

ég mindig a falnál álltunk és szorosan öleltük egymást. Fejét a vállamra hajtotta.

-         Szeretlek.- súgta a fülembe.

-         Én is.- mondtam és megcsókoltam a vállát.

Gyengéden simítottam végig a kezem a hátán és a derekán.

-         Ne tedd ezt!- kérte.

-         Mért?- kérdeztem.

-         Mert nincs több energiám…

-         Oké, akkor pihenjünk!

Ölbe kapott és gyengéden az ágyra fektetett. Mellém feküdt és átkarolt. Percek alatt merültünk álomba.

Reggel fejfájással ébredtem, de nem csodálkoztam ezen. A hangulatom a körülményekhez képes jó volt. Sebastian még aludt, így a konyhában szöszmötöltem és az elmaradhatatlan kávét főztem. Aztán leültem az ágy mellé, és csak néztem, ahogy alszik. Édes volt, és olyan békés.

Nem sokáig volt módom nézni, mert mintha megérezte volna, hogy nézem, mert kinyitotta a szemét, álmosan nézett rám.

-         Jó reggel! Remélem, nem ébresztettelek fel.- mondtam egy puszi kíséretében.

Nagyot nyújtózott és mosolygott.

-         Nem, dehogy.- mondta elmerengve.

-         Mi az?-kérdeztem.

-         Csak jó hogy itt vagy.- válaszolta.

-         Én is örülök neki. Nem akarom elrontani ezt a jó érzést, de mikor kell indulnod?- kérdeztem letörve.

-         Délután megy a gépem, azt hiszem 4-kor. – válaszolta komolyan.

-         Kár.

-         Nemsokára újra találkozunk! Ne bánkódj!- kérte.

-         Megpróbálom.

-         Minden rendben lesz.- mondta és maga mellé húzott az ágyra.

-         Mit csináljunk a csekély maradék időnkben?- kérdeztem.

-         Van terved?- kérdezte.

-         Akad.- mondtam szelíden.

-         Gondoltam, na mi legyen?- kérdezte érdeklődve.

-         Megnéztem a neten, hogy hova érdemes menni, van itt egy villa…Villa Reale, olyan klasszak voltak a képek róla. Legalább annyira magával ragadott, mint Marseles, de még ott se jártam.

-         Oké, mehetünk.- egyezett bele.

-         Egyáltalán szereted az ilyen helyeket? Őszintén!

-         Ha különleges, és tényleg szép akkor jöhet, meg ha van hozzá park is.

-         Akkor tetszeni fog, mert van parkja szökőkúttal, és szerintem nagyon exkluzív.

-         Rendbe szedem magam, aztán indulhatunk. Jut eszembe, van róla térképed, hol van pontosan?- kérdezte.

-         Készültem.- nyomtam a kezébe egy négybe hajtott papírlapot.

Szétnyitotta, és szemügyre vette.

-         Megteszi.- válaszolta.

Csúnyán néztem rá, de a csókja megenyhített.

Míg készülődött visszamentem a szobámba összepakolni, mert nem tudtam Kimi mikor indul, és nem akartam problémát belőle, hogy későn költözök ki a szobából. Na persze el is akartam köszönni tőle.

Pakolás közben voltam mikor Kimi átjött. Kérdőn nézett rám. Megnyugtattam, hogy nincs semmi gond.

-         Megyünk villát nézni!- mondtam lelkesen.

-         Magatoknak?- kérdezte kötözködve.

-         Örülök, hogy jó a kedved!- jegyeztem meg.- De csak nézni, nem venni. A villa Reale-t.

-         Állítólag szép.

-         Én is így láttam a neten.

-         Akkor minden oké?- kérdezte újra a biztonság kedvéért.

-         Igen.- bólogattam hevesen.

-         Akkor a következő versenyen majd találkozunk.- mondta kicsit lehangoltan.

-         Hívj nyugodtan, ha van kedved, remélem én is hívhatlak.

-         Ez a minimum, ha van időm hívlak feltétlenül.

-         És Gill, ő veled megy?- kérdeztem témát váltva.

-         Nem, haza megy Németországba, a munkája miatt.

-         Mivel foglalkozik?

-         Az olasz konzulátuson van, Németországban.

-         Na, ezt nem néztem ki belőle, bocsi.- mondtam csodálkozva.

-         Semmi gond, én is így néztem először. De tuti biztos az info.

-         Utánanéztél?- kérdeztem csodálkozva.

-         Azért ez komoly dolog, jó ha tudja az ember mi van.

-         Értem.

-          Na vigyázz magadra! Köszönök mindent, nélküled nem ment volna.- mondtam miközben átöleltem.

Ekkor kopogtak. Elengedtem Kimit és siettem az ajtóhoz.

-         Na hogy állsz?- kérdezte Sebastian az ajtóban.

-         Remekül, mindent összepakoltam.

Beljebb jött, és nem lepődött meg, hogy Kimi is itt van. Ennek igazán örültem. Kezet fogtak és gratuláltak egymásnak az eredményekért. Viszont meglepetten nézett a halom táskára.

-         Én is így néztem a cuccait.- jegyezte meg Kimi.

-         Le lehet szállni rólam!- kértem.

-         Mégis hová készültél, a Holdra?- kérdezte hitetlenkedve Sebastian.

-         Hagyjatok már!- kértem újra.

-         Nők!- mondták cinkosan összenézve.

Nem válaszoltam, csak csendben elkezdtem magamra aggatni a táskákat, persze Sebastian felét leszedte rólam.

-         Na jó utat, és vigyázzatok egymásra!- kérte Kimi, miközben elköszönt tőlünk.

A cuccokat a megőrzőben hagytuk, majd Sebastian kocsijához mentünk. Újra szemügyre vette a térképet.

-         Akkor a lényeg az, hogy délnek tartunk a Regina Margeritan, ami San Giorgo-ként folytatódik, majd Mulino del Conto-ként halad tovább délre. – kezdte memorizálni.

-         Na használható?- kérdeztem derűsen.

-         Mindjárt kiderül.

Elindultunk az említett irányba. Kb. fél óránkba telt mire elértük Aviale Cavriga nevű utat, de itt már szinte a célegyenesben voltunk.

-         Na úgy néz ki nem tévedtünk el.- mondta lelkesen.

-         Ennek örülök.

-         Hát én is.- mondta megkönnyebbülve.

-         Ne kötözködj!- szóltam rá.

A látvány magáért beszélt. Átszellemülten sétáltunk kéz a kézben, a kastély parkjában.

- El tudnám képzelni az életet egy ilyen helyen.- mondtam ábrándozva.

- Nekem ez túl előkelő.- állapította meg Sebastian.

- Pedig jól álla neked ez a stílus.

- Mért gondolod ezt?- kérdezte csodálkozva.

- Mert olyan arisztokratikus megjelenésed van.

- Akkor nem kisfiús?- kérdezte megkönnyebbülten.

- Szerintem nem, de azért én hívhatlak kölyöknek?- kérdeztem mosolyogva.

- Meg ne próbáld!- fenyegetett.

- Mert mi lesz?- kérdeztem még mindig nevetve.

- Majd meglátod.- válaszolta röviden.

- Bővebben?

- Nem árulom el.

- Oké, te tudod.- hagytam rá.

Jó érzés volt vele lenni, nagyon szórakoztató volt és sokat viccelődtünk. El is felejtettem az összes gondom-bajom, míg vele voltam. De sajnos indulnunk kellett. Visszamentünk a szállodába. Én is vele mentem a reptérre, mert kb. 1 óra különbséggel, mentek a gépeink.

Szomorúan öleltük át egymást.

-         Ha haza értem hívlak.- ígérte Sebastian.

-         Oké. Már most nagyon hiányzol.- mondtam lehangoltan.

-         Te is nekem, de gyorsan eltelik ez a pár nap!

-         Vigyázz nagyon magadra!- kértem.

-         Ígérem jó kisfiú leszek.

-         Szóval kisfiú.- ismételtem szomorúan.

-         Jaj ne legyél már ennyire elkenődve!- kérte, és megcsókolt.

Ettől jobban éreztem magam.

-         Te is vigyázz magadra!- kérte.

Kézen fogva indultunk a beszálló kapu felé. Érdekes, hogy idefelé jövet még Kimi aggódott értem… most meg. Megpróbáltam nem erre gondolni.

-         Még azt akarom mondani, hogy remélem nem baj, ha Kimi néha fel fog hívni telefonon.

-         Nem gond, végül is már annyit segített neked, és utoljára mindkettőnknek.- válaszolta elismerően.

-         Ja, pletyizek még gyorsan.

-         Na mi hír van?- kérdezte kíváncsian.

-         A mi kis Gill-ünk nem is olyan „kis” ember, mert Németországban az olasz konzulátuson dolgozik, és ez tuti info.

-         Mért vízhordó?- kérdezte spontán Sebastian.

Ezen mindketten elnevettük magunkat.

-         Nem tudom, hogy juthatott eszedbe pont ez.

-         Csak úgy. Egyébként Kimi nézett utána?

-         Igen, mért?

-         Úgy látszik neki is gyanús a csaj. Egyébként azért nem vagyok megnyugtatva ezzel.

-         Oké, te tudod.

-         Mennem kell.

-         Tudom, jó utat és hívj!

-         Vigyázz magadra! És szeretlek!

-         Én is szeretlek.

Azzal megcsókoltuk egymást. Sokáig néztem, ahogy távolodik, többször visszafordult és integetett, és közben mosolygott hozzá.

Leültem a váróba, és olvasni kezdtem, valami szerelmes történet volt az egyik hetilapban. Az úton rendben volt minden. Anyáék természetesen kijöttek elém.

Hazafelé elmeséltem mindent részletesen mi is történt velem az elmúlt napokban. Anya a végére sírt. Apa csak együtt érzőn fogta meg a kezem.

Mikor már otthon voltunk, csörgött a telefonom. Sebastian volt az.

-         Nagyon hiányzol!- mondta rögtön.

-         Te is, jól utaztál, otthon vagy már?- kérdeztem.

-         Igen, már ágyban vagyok.

-         Ahhjaj- sóhajtottam.

-         Tudod, nem olyan élvezetes így magányosan tölteni az éjszakát.

-         Tudom.

-         Veled minden rendben? A szüleid hogy fogadták a fejleményeket?

-         Rendben volt az út, szomorkás vagyok, de semmi vész. Anyuék meg kiheverik, bár egy kicsit sokkolta őket, min is mentem keresztül.

-         És tényleg mindent elmondtál nekik?- kérdezte hitetlenül.

-         A legvadabb dolgokat nem, ők még más világban nőttek fel, de csak ezért nem.- magyaráztam.

-         Akkor meg lehet a véleményük rólam.- mondta letörve.

-         Ismeretlenül nem szoktak véleményt alkotni.- nyugtattam meg.

-         Oké. Búcsúzom, mert majd elalszok, jóét, holnap hívlak, ja és szeretlek!

-         Jóét, és szeretlek!

Így már jobb kedvvel tértem nyugovóra, már majdnem elaludtam mikor választ kaptam a Kiminek küldött sms-re. Elküldte jókívánságait és néhány bíztató szót, és ígérte holnap hív, mert a mai napja elég sűrű volt.