42. rész - Utolsó futam
2009.08.21. 13:45
Hát itt voltunk. Újra a forma 1 közelében. Immáron Kimivel. Az elvesztett és újra megtalált szerelemmel. Érdekes mennyire hittem és bíztam a Sebastiannal való kapcsolatban, mégis csalódás volt. Most már nem bántam, hogy így alakult. Boldog voltam, végtelenül boldog.
Kézen fogva sétáltunk a boxutca felé. Egyre több ismerős arc tűnt fel, majd megérkeztünk a Ferrari boxhoz. Nagyot sóhajtottam. Kimi szorosabban fogta a kezem.
- Ne izgulj!- kérte.
- Oké, nincs miért… vagy mégis?- kérdeztem gondterhelt arccal.
- Persze, hogy nincs, de ezt már megbeszéltük.- emlékeztetett kedvesen.
- Oké, nem pánikolok fölöslegesen.
- Gyere!- húzott maga után.
Egész jól ment. Kedvesek és figyelmesek voltak velem. Tudtam, hogy tudják mi történt velem, és mégse láttam rajtuk rosszallást, ellenszenvet és más negatív érzést se. Ekkor értettem meg, hogy ez tényleg olyan, mint egy nagycsalád. Az lelkesíti őket, hogy minél többet hozzanak ki a másikból, és nem csak önzőn a saját sikerükre gondolnak. Ők itt egy csapat és egy célért dolgoznak, azért, hogy a legjobbak legyenek.
Kimi hangja térített vissza a gondolataimból.
- Van még egy kis időnk… ha gondolod, tehetünk egy sétát…- kezdte sejtelmesen.
Én értetlenül néztem rá. Vajon milyen sétára gondolt. Ahogy ezt kigondoltam, már kapcsoltam, hogy mire gondolt.
- Mármint a többi csapat boxa felé?- kérdeztem csodálkozva.
- Igen. Persze, csak ha te is akarod…
- Jó, de csak akkor, ha velem jössz!- lelkesedtem visszafogottan.
- Nem is engednélek egyedül.- mondta morcos tekintettel.
- Úgyse lopnának el.
- Ezt honnan tudod?- kérdezte értetlenül.
- Ilyen zűrös lány kinek kell?- kérdeztem vissza.
- Akkor, most lebeszélsz magadról?- kérdezte elkerekedett szemekkel.
- Úgyse tudnálak, igaz?
- Hát mi tagadás, lassan olyan vagy nekem, mint az oxigén…
- Jaaaj….ennyire azért ne bókolj!- kértem fájdalmas arckifejezéssel.
Ő csak mosolygott, majd szótlanul indultunk el.
A Williams csapat boxához értünk. Megálltunk. Kérdőn néztem Kimire. Sokat nem volt időnk tétlenkedni, mert Nico jelent meg a box ajtajában. Mikor meglátott minket rögtön felénk indult. Szótlanul fogtak kezet Kimivel. Egymásra mosolyogtunk. Végre éreztem, hogy túl tudtam lépni Nicon. Nem volt fájdalom, és düh bennem, már csak egy emlékkép volt a múltból.
- Szia Vénusz!- köszöntött még mindig mosolyogva.- Reméltem, hogy az utolsó futamot nem hagyod ki. Hogy vagy?
- Szia, hát itt vagyok, és ez azt mutatja, hogy jól vagyok. És te? Veled mi van?
- Ha én azt elkezdeném mesélni…- kezdte elgondolkodva.
Inkább ne!- kértem.- Nem akarom, hogy miattam lemaradj a futamról.- tettem még hozzá.
- Azt én se, mert egész jól állok!- mondta lelkesen.
- Na, azért én se panaszkodhatok.- szólalt meg Kimi, mint aki attól félne, hogy Nico túlszárnyalja a helyzetét, pedig erre már nem volt esély az idényben.
- Nem is úgy értettem Kimi, csak Vénusznak akartam imponálni…
- Azért óvatosan ezzel!- szólt rá Kimi.
Aztán mindhárman elnevettük magunkat. Tudtuk, hogy Nico se gondolta komolyan és Kimi se az a sértődős fajta.
- Szóval teljesen meggyógyultál?- váltott témát Nico.
- Igen, teljesen. Már a „dilidokit” is hanyagolom…
- Jobb is lesz nélküle… be kell látnom, Kimi mellett van a legjobb helyed.- mondta komolyan Nico.
Én meg csak mosolyogtam… érdekes, „egy kis” ijedséget okozok, és hogy megjön mindenki esze?
- Na nem zavarunk tovább Nico, készülj nyugodtan.- mondtam, mikor be tudtam fejezni a mosolygást végre.
- Nem zavartatok… sőt!
- Na kérek egy puszit, aztán itt se vagyunk!- mondtam határozottan.
- Oké, vigyázzatok egymásra!- kérte Nico.
- Te is magadra. És sok sikert!
- Köszi, igyekszem.- mondta egy puszi kíséretében.
Még kezet fogtak Kimivel, majd némán indultunk tovább. Magamban már mosolyogtam is. Nem tudom mért, de ha Sebastianra gondoltam nem tudtam komoly maradni. Már messziről kiszúrtam. Intettem Kiminek, hogy maradjon egy kicsit távolabb. Ő csak kérdőn nézett rám.
- Bizalom!- kértem.
Feltűnés nélkül lopóztam mögé, és hírtelen befogtam a szemét. Ő ösztönösen kapott a kezemhez. Egy ideig csak állt, majd, mint aki feleszmélt, levette a kezem a szeméről és megfordult, de ekkor már mosolygott. És, hogy örömét kifejezze gyorsan a feje fölé is emelt. Én nem mertem tiltakozni, csak kapaszkodtam a karjába erősen. Végre letett. Ekkor vette észre a mögöttem álló Kimit.
- Huh!- nyögte ki.
- Nyugi nem harapom le a fejed!- mondta segítség képen Kimi.
- Hálás vagyok!
- Látom hiányzott.- tette hozzá kötözködve Kimi.
- Mi tagadás… de nem úgy…- próbálta elmagyarázni Sebastian.
- Jól van fiúk mindenki tudja, hogy értette.- szóltam közbe.
- Jól nézel ki, és kikerekedtél.- lelkesedett Seb.
- Hogy mi?- kérdeztem szemöldök ráncolva.
- De jól áll!- tette hozzá gyorsan Seb.
- Egy dekát se híztam!- mondtam felháborodottan.
- Oké, csak ugrattalak.- vallotta be Seb.
- Szörnyű vagy!
- Látom, veszed a poénokat, akkor már csak jól vagy.- állapította meg Seb.
- Igen, minden oké velem. És te hogy vagy?
- Most már jól, hogy itt vagy! Komolyan pedig van egy kis versenydrukk bennem, de, majd ha kocsiba szállok, elmúlik.
- Akkor ügyesen! Nekünk asszem mennünk kell.- mondtam, miközben Kimire néztem, ő csak bólintott.
Megöleltük egymást Sebastiannal, majd a srácok kezet fogtak.
Elmerengve sétáltam Kimi mellett, mikor valami ismerőst láttam, vagyis inkább valakit. Szőke hosszú haj, kislányos arc, nőies öltözködés… nem akartam hinni a szememnek.
- Kimi.- csak ennyit tudtam kinyögni.
- Mi baj?- kérdezte aggódva.
- Nem tudom, de ha jobbra nézel te is ilyen képet fogsz vágni.- magyaráztam.
- Gill?- kérdezte elkerekedett szemekkel Kimi, mintha nem jól látna.
- Igen, és a beképzelt Lewis oldalán…- tettem hozzá.
- Azt hiszem, megtalálta a zsák a foltját.
- Ezt hogy értsem?- kérdeztem értetlenül Kimihez fordulva.
- Tudom nem beszéltünk Gillről mióta…- kezdte Kimi.
- Ha nem akarsz most beszélni róla, halaszthatjuk máskorra.
- Nem, most akarom elmondani.- ragaszkodott hozzá.
Kíváncsian néztem rá.
- Tudod, mikor nem jelentünk meg a vacsorán, Gill azt hitte, hogy átvertem, így összepakolt és mire visszaértem a szállodába már nem volt sehol. Persze akkor egy porcikám se kívánta a társaságát, így nem is mentem utána. Majd teltek a hetek és nem jelentkezett. Egyszer próbáltam hívni, de egy pasi vette fel a telefont. Akkor eldöntöttem, hogy a fene fog neki magyarázkodni.- mesélte Kimi.
- És te tudtál róluk?- kérdeztem komolyan.
- Nem, ez nekem is új, de nem kell félteni a csajt hallottam néhány nem túl kedves pletykát róla, és biztosak a forrásaim.- tette még hozzá Kimi.
- Még annyit Kimi, hogy szerinted, be akar majd kavarni nekünk?
- Nem hiszem, hisz látod milyen jól elvannak. Meg egyébként se hagynám…
- Remélem is! Akkor erről ne is beszéljünk!- kértem.
- Jó, de igyekezzünk, mert jelenésem van!
Lélegzet visszafojtva ültem és, le se tudtam venni a szemem a monitorról. Már csak egy kör volt hátra. És Kimi vezetett, ahogy a pontversenyben is. Nehéz évad volt ez, megérdemelné a győzelmet. Persze mögötte, pár másodpercnyire Lewis autózott, de már nem érhetett oda az első helyre a pontversenyben. És ekkor leintették a versenyt. Kimi keze a magasba lendült, én pedig hatalmasat ugrottam a széken. Aztán zavartan ültem vissza. Aki látott csak nevetett rajtam.
Sikerült! Sikerült neki. Csak néhány ponttal, de sikerült. Még egy pillantást vetettem a monitorra és megnyugvással töltött el a két név látványa. Nico a hatodok, Sebastian a hetedik lett.
Aztán a tömeggel elindultam a dobogóhoz. Nem akartam zavarni Kimit az ünneplésben, de többen is bátorítottak, hogy menjek oda hozzá. A himnusz és a pezsgőzés után ott álltam a pódium szélén, de nem mertem közelebb menni. Kimi észrevett és elindult felém. Furcsán éreztem magam… mintha forogna velem a világ… és elhomályosult a tekintetem, már majdnem padlót fogtam, mikor Kimi elkapott. Erőtlenül mosolyogtam rá. Szólni akartam, de nem jött hang a torkomon. Kimi ölbe kapott és lesietett velem. Valaki orvost hívott.
Pár perc múlva már képben voltam. Kimi fogta a kezem. Mikor ránéztem a kétségbeesett tekintetét láttam.
- Jól vagyok.- mondta halkan.
- De az előbb…
- Biztos a tömeg miatt volt.- mondtam nyugtatólag.
- De azért, ugye elmész orvoshoz? Nem akarom, hogy valami komoly bajod legyen!
- Nyugi, nincs semmi bajom, de ígérem, elmegyek orvoshoz, csak, hogy megnyugodj.- ígértem meg neki.
- Oké.
- De neked nem kéne már interjút adnod?- kérdeztem magamhoz térve.
- De.- volt a rövid válasza.
- Akkor, irány az interjú szoba!- szólítottam fel.
És szinte kitessékeltem az orvosi szobából. Egyedül maradtam. Még erőt kellett gyűjtenem ahhoz, hogy utána menjek. Na nem fizikailag, hanem lelkileg. Nem értettem mi lelt ott fent. Nem voltam az az ájulós fajta. És a tömeg se zavart, szóval nem értettem mi történt velem. Az orvos azt mondta fizikailag minden rendben van velem. Na és lelkileg se szabadott volna megviselnie a dolgoknak, hisz ha Nico és Sebastian mellett nem lelt semmi…
Összeszedtem magam és elindultam Kimi után.
Ð
Az interjú szoba előtt találkoztunk újra. Ahogy Kimi meglátott rögtön odasietett hozzám és szorosan átölelt.
- Nyugi, nincs semmi bajom.- súgtam halkan.
Ő próbált mosolyogni, de nem volt túl meggyőző.
- Menjünk haza!- kértem.
Egész úton a szálloda felé csendben ültünk egymás mellett a kocsiban. Csak a szobába érve fakadt ki Kimi.
- Annyira megijedtem…- mondta komolyan és magához húzott.
Odabújtam hozzá. A csókja még gyengédebb volt, mint valaha.
- Tudom, de csak egy sima rosszullét volt.- mondtam mikor abbamaradt a csók.
- De tudod, hogy féltetek, a történtek után meg mégjobban.- mondta aggódó arckifejezéssel.
- Tudom, de te vagy az őrangyalom, ne felejtsd el!- kértem.
- Jó lenne, ha tudnék érted tenni valamit.- mélázott el Kimi.
- Tudsz is.- mondtam.
- Mit?- kérdezte értetlenül.
- Este elviszel bulizni, és csak ünnepelünk, ameddig bírjuk…
Kimi csak csodálkozva nézett, de nem tudott megszólalni.
- Ez biztos jó módszer?- kérdezte magához térve Kimi.
Egy bíztató csókkal válaszoltam.
- Nagyon meggyőző voltál.- mondta Kimi a szemembe nézve.
- Tudom.- mondtam elmosolyodva.
- És még mit tudsz?- kérdezte kíváncsian Kimi.
- Azt… hogy még van egy pár óránk a bulizásig…
|