Már rengetegen voltak a bulin. Lépten, nyomon ismerősbe „botlottunk”. Persze mindenki gratulált Kiminek.

-         Tényleg én még nem is gratuláltam neked.- mondtam felé fordulva.

-         Én azt hittem már délután megvolt az ajándékom…- fogta poénosra Kimi.

-         De most komolyan!- szóltam rá.- Gratulálok, nagyon ügyes voltál, büszke vagyok rád.- mondtam egy elégedett mosoly kíséretében.

-         Köszönöm.- mondta ő is komolyan.- Azt hiszem most elégedett lehetek az életemmel. Van egy csodálatos barátnőm, imádom a munkám, és még sikeres is vagyok benne… Kell ennél több?- kérdezte elgondolkodva.

-         Végül is, kezdetnek nem rossz.- méláztam én is.

-         Kis telhetetlen!- szólt rám.

Válaszolni nem volt időm, mert ismerős, kedves arc bukkant fel. Nick közeledett felénk.

Gratulált Kiminek, majd hozzám fordult.

-         Jó újra látni.- örvendezett.- Jól nézel ki.

-         Köszi, te se panaszkodhatsz, de azért megkereshetnéd a borotvád. – mondtam viccelődve neki.

-         Á, látom a régi vagy, akkor jössz táncolni?- kérdezte komolyan tőlem, miközben Kimire sandított.

-         Kimi elenged.- előlegeztem meg a válaszát.

-         Jó, hogy te tudod.- mondta tettetett sértődöttséggel Kimi.

-          Akkor megyünk táncolni.- jelentettem ki.

-         Oké, de Nick nagyon vigyázz rá!- kérte ő.

Fejemet csóválva indultunk a tömeg felé.

-         Mi volt ez?- kérdezte értetlenül Nick.

-         Á, semmi, csak a futam után rosszul lettem és most aggódik értem.

-         Azért megértem, végül is majdnem elveszített.- válaszolta együtt érzőn Nick.

-         Tudom, és nem hánytorgatom fel neki, de néha úgy érzem túlzásba viszi.- magyaráztam.

-         Inkább örülnöd kéne!

-         Jó, megpróbálok.- hagytam annyiban a témát.

-         És hol laktok most? Ugye együtt laktok?

-         Persze, Svájcban vagyunk.

-         Értem. Akkor rendben van minden?- kérdezte óvatosan Nick.

-         Mire gondolsz?

-         Hát a többiekkel például.

-         Ja! Ma találkoztam velük először, mióta kijöttem a kórházból, és nagyon rendesek voltak.

-         Örülök neki. Bár nem gondoltam volna, hogy a történtek után Kimi még szóba áll velük…

-         Tudom furcsa helyzet volt, de úgy érzem a baj „összehozta” őket.

-         Jó tudni, hogy van még ilyen.- jegyezte meg Nick.

Táncoltunk még pár számot, majd visszamentünk Kimihez.

-         Mehetünk?- kérdezte türelmetlenül.

-         Mégis hova?- kérdeztem értetlenül.

-         Hát a többiekhez?

-         Tényleg, csodálkoztam is, hogy csak Nick bukkant fel.

-         Ő direkt van itt.

Megint kérdőn néztem rájuk.

-         Ez a kötelező „jópofi” rész volt, mi inkább szolidabb helyen ünneplünk.- magyarázta Nick.

-         Megtudhatom hol?- kérdeztem érdeklődve.

-         Majd meglátod, te kis kíváncsi.- mondta Kimi, és kézen fogott.

Nick kocsijával mentünk. Kezdett ismerős lenni a környék. „Mintha erre lenne a szállodánk.”- gondolkodtam. Aztán kiderült jó volt a megérzésem, mert a szálloda bejáratánál álltunk. Mi kiszálltunk, Nick pedig a parkolóházba vitte a kocsit.

-         Nagyon ötletesek vagytok.- mondtam mikor beléptünk az épületbe.

-         Sajnos, muszáj, mert a sok újságírótól és paparazzitól nem lenne nyugta az embernek. Innen pedig ki vannak tiltva.- mutatott körbe Kimi.

-         Megnyugtató.

-         Nick is csatlakozott hozzánk és az első emeleten lévő ún. bálterem felé vettük az irányt. A zenét már méterekkel előre lehetett hallani.

-         Jó buli lehet.- gondolkodtam hangosan.

-         Mindjárt kiderül.- mondta Kimi, és benyitott.

Nem volt csalódás a látvány. Ahogy körbenéztem szinte csak pilótákat láttam és néhány barátot, barátnőt a társaságukban. Eszembe jutott az utolsó buli, mikor majdnem nekiestem Niconak. Mennyi minden változott azóta! Na de nem akartam elrontani a hangulatom azzal, hogy a múltra gondolok. Inkább Kimit az egyetlen bárpult felé húztam.

-         Mit iszol?- kérdezte.

-         Mit lehet?- kérdezetem vissza.

-         Hát valami könnyű koktél belefér, de azért vodkát ne!- kérte Kimi.

-         Jól van.- mondtam egy sóhaj kíséretében.

Kimi rendelt mind hármónknak, persze magának vodkát. Elhelyezkedtünk az egyik bőr kanapén, mikor felbukkant Sebastian és Nico.

Mindketten gratuláltak Kiminek. Aztán hozzám fordultak, mert hallották, hogy rosszúl lettem.

-         Tényleg minden rendben van?- kérdezte a kölyök aggodalmas arckifejezéssel.

-         Persze, de hagyjatok már ezzel! Totál elrontjátok az estémet!- mondtam sértődötte.

-         Bocsi, de aggódunk.- mondta nyugodtan Nico.

-         De ez már túlzás!

-         Akkor táncoljunk inkább!- kérte Kimi.

Az este jól telt, sokat nevettünk és végre nem aggódott folyton Kimi. Köszönhető volt ez az elfogyasztott vodka mennyiségnek. Aranyos volt, még nem ivott annyit, hogy ne lenne tudatában a cselekedeteinek. Reméltem, hogy ez így is marad.

Aztán éjfél lehetett mikor indultam volna a mozsdó felé, megint rámtőrt az az érzés, amit a díjátadáskor éreztem. Hírtelen lemerevedtem, és mozdulni se mertem, csak vártam, hogy elmúljon. De nem akart, megint elhomályosodott a tekintetem és elkezdett forogni velem a világ…

Mikor magamhoz tértem Kimi kék szemei meredtek rám. Elég aggodalmas volt az arckifejezése. Én kérdőn néztem rá.

-         Végre magadhoz tértél.- mondta erőtlenül és magához ölelt.

Nem értettem mi történik. Erőltetnem kellett az agyam ,hogy vissza tudjak emlékezni. Eszembe jutott és már én is elég aggodalmas képet vágtam. Mi van velem? Mért történik ez? És mért pont most, mikor boldog vagyok végre? Kérdések, amikre nem voltak válaszok.

-         Hol vagyok?

-         A szobánkban.- magyarázta Kimi.- Megint elájultál.

-         Jaj, ne!

-         Reggel első dolgunk lesz orvoshoz menni.- jelentette ki Kimi.

-         Amúgy is ez volt a szándékom.- mondtam fáradtan.

-         Kérsz valamit enni vagy inni?

-         Nem, inkább aludnék.

-         Jól van, pihenj csak, és ha valami kell, szólj!- kérte Kimi, majd mellém feküdt és átkarolt.

Így aludtunk el.