3. rész
2009.08.21. 14:17
Másnap kezdődtek a szabadedzések. Reggel nehezen ment a felkelés. Valahogy aztán én kászálódtam ki előbb, letusoltam, felöltöztem egy farmer térdnadrágba és egy kék topba, majd megnéztem, találok-e valami ehetőt. Mire kész volt a reggeli, Krisztu is ki jött elég kómás fejjel:D Megreggeliztünk, elment tusolni ő is, és úgy öltözött fel, mint én. Hamar elindultunk, mert még ugye boxutca látogatásra is akartunk menni. Amikor odaértünk, a Ferrarihoz mentünk, hátha kint lesznek srácaink :P Hát csak Kimi volt. Na mindegy.
- Krisztu, Fanny, de jó, hogy itt vagytok!
- Mi is örülünk Kimi- szóltam.
- Amúgy hogy-hogy itt?
- Hát, csak gondoltuk benézünk hozzád, hogy mi újság. – kapcsolódott be a beszélgetésbe Krisztu is.
- Á értem. Már kíváncsi vagyok mi lesz a szabadedzésen. Kicsit izgulok.
- Jaj, nem kell izgulni, biztos jó leszel J Persze csak Felipe után – nevettem el magam.
- Hát azt még meglátjuk.
- Oké, akkor ügyes legyél. – Na, Krisztum is be tud ám mondani néhány mondatot:D:D
Én Heikkinek is szurkolok, ezért gondoltam őt is megnézem. Kint volt, bemutatkoztam, beszélgettünk kicsit majd elbúcsúztunk és elfoglaltam Krisztu mellett a helyem.
A szabadedzésen nem volt semmi izgi, Felipe 2. lett, Kimi pedig az 1. Most nem mentünk oda hozzá, inkább mentünk keresni egy kis vizet. Mikor odaértünk a büféhez, másik „kedvencem” jelent meg. Aki nem volt más, mint Fernando Alonso. Most már tényleg könyörögtem magamban, hogy ne jöjjön ide. Szerencsére ő nem jött ide. Megvettük az ásványvizet, majd visszamentünk a helyünkre, a délutáni szabadedzésre. Itt Felipe lett az első, Kimi meg a 2. Most odamentünk a mi kis ügyeseinkhez, hogy gratuláljunk Nekik, de csak a finn volt ott.
- Szia! Gratulálok az eredményeidhez! - Krisztu gratulált először.
- Igen! Grat :P
- Jaj, köszi lányok. – köszönte Kimi.
- Öhm Kimi… Tudom, hogy csak egy napja ismerjük egymást, és nem kérhetek rögtön szívességet, de… - kezdtem.
- Mondd nyugodtan!
- Kihívnád Felipét? – néztem rá boci szemekkel.
- Persze. – mosolygott Kimi.
- Jaj, köszönööööm! ! ! – öleltem meg.
Kihívta…
- Felipe, bemutatom a barátaimat, Krisztut és Fannyt.
- Sziasztok, Felipe Massa.
- Szia, Fanny Segesdi.
- Szia, Krisztina Tóth, de hívj csak Krisztunak. – mutatkoztunk be. - Fiúk, nem akarok tolakodó lenni, de nem megyünk el valahova? Vagy van programotok? – kérdezte.
- Szerintem nem vagy tolakodó, és szerintem mehetünk. – mondta Kimi rögtön. – Felipe?
- Én is ráérek, menjünk- mosolyodtunk el mindannyian.
Elmentünk egy étterembe. Nagyon szép volt minden. A fiúkkal sokat beszélgettünk, nevettünk. Jól éreztük magunkat. Viszonylag korán el kellett mennünk, mert a fiúknak szabadedzés és időmérő is volt szombaton.
Másnap volt az utolsó szabadedzés, és a majdnem mindent eldöntő időmérő. Szabadedzés előtt nem találkoztunk a fiúkkal, majd időmérő előtt alapon. A szabadedzésen Heikki lett az első, Felipe meg a második, Kimi csak a 3. Odamentünk a fiúkhoz, akik nem voltak felhőtlenül boldogok, azt megmondom… Heikkinek is gratuláltam, ő nagyon boldog volt.
Az időmérőn Kimi csak a harmadik, Felipe pedig csak az negyedik lett. Odamentünk hozzájuk, hogy nem akarnak-e velünk körül nézni a környéken. Jöttek. Mi Krisztuval vettünk pár cuccot. Elköszöntünk a srácoktól, majd hazamentünk. Letusoltunk, és elaludtunk. Másnap hamar felkeltünk az izgalom miatt. Még enni sem bírtunk. Gyorsan kimentünk a pályára, sok szerencsét kívántunk „versenyzőinknek” majd elfoglaltuk helyünket. Izgalommal kísértük végig a futamot… Hamilton lett az első, Kimi a 2. , Felipe csak a 13.-ik. Kicsit idegesen mentem a pódiumhoz, gondoltam minek, de Krisztu miatt elmentem. Volt pezsgő locsolás, meg minden:D
Felipével még mindenképpen akartam találkozni, ezért odamentem az istállóhoz. Megláttam bent, Nicholassal beszélgetett. Odakiabáltam neki.
- Felipe! – hátranézett kicsit meglepetten, ugyanis rajtam kívül senki nem volt a boxban (mármint rajongó).
- Szia Fanny. – mondta.
- Nem megyünk el valahová?
- De, egy pillanat.
Bement, átöltözött, majd elindultunk. Beszélgettünk, Felipének is egyre jobb kedve lett. De hamar el kellett búcsúznunk… Tudtuk, hogy ez az utolsó nap, hogy találkozunk.
- Felipe, nagyon fogsz hiányozni.
- Te is nekem. – öleltük meg egymást.
- Remélem, még találkozunk, vagy ha nem akkor csak jövőre. – basszus, mindjárt elbőgöm magam.
- Biztos találkozunk, kicsi a világ. – rám nézett és elmosolyodott.
- Örülök, hogy te ilyen pozitívan állsz hozzá a dolgokhoz. – vettem elő a műmosolyom.
- Örülök, hogy örülsz.
- Most kérlek, menj, mielőtt nem tudlak elengedni.
- Biztos? Nem akarlak itt hagyni. – ölelt meg még egyszer.
- Én sem, de muszáj. – kapott egy puszit, majd elfutottam. Nem néztem se előre se hátra, egyszerre beleütköztem valakibe. Felnéztem. Heikki volt az. Elkezdtem sírni, átöleltem, majd mindent elmeséltem. Heikki nagyon megértő volt. Majd tőle is el kellett búcsúznom, hát mit ne mondjak, ez se volt könnyű.
Eközben Krisztuéknál: Krisztu megvárta a Ferrari istállóban Kimit. Hát, ők sem voltak boldogok ezzel a 3. hellyel, de jobb mintha nem is lett volna dobogós. Úgy döntöttek, hogy elmennek egy étterembe, majd sétálni. Órák hosszáig tudtak volna még beszélni a semmiről, de nekik is eljött a búcsú ideje.
- Kimi, remélem még ebben az évben fogunk találkozni. – hát igen… Krisztu sosem volt olyan bőgős-búcsúzkodós.
- Persze, hogy fogunk. – mosolyodott el Kimi.
- Miért vagy ebben olyan biztos?
- Mert a sors összehoz minket.
- Hát… bízom a sorsban.
- Én is.
- De ugye tudod, hogy hiányozni fogsz.
- Tudom, te is nekem. – közeledett Kimi, majd megcsókolták egymást. Krisztu tudta, hogy ezt nem lehet, ezért…
- Ne, kérlek. – tolta el magától. – Tudod, hogy én is akarom, de nem lehet.
- Miért nem? – nézett rá Kimi a bocis kék szemeivel.
- Mert te elmész, és legközelebb talán csak jövőre találkozunk ugyanitt.
- De miért nem jössz velem?
- Jaj, ugyan Kimi, miből fizetném a repülő jegyeket? És a futam jegyek?
- Biztos találsz valami munkát, amivel utazgathatsz. Ameddig nem találsz, addig meg én fizetem.
- Dehogyis, nem akarom, hogy fizess. De a munkán még elgondolkozom. De ideje menned. Szia. – egy puszi az arcra.
- Majd hívj. Szia.
Mindketten szomorúan mentünk vissza a szállodához… Tudtuk, ma haza kell utaznunk. A hosszú vonatúton nem történt semmi, zenét hallgattunk. „ Attól aki fontos, attól ami jó, nem akarok elszakadni!” Tökéletes szöveg a jelen helyzetre a Depressziótól. Mikor hazaértünk, mindent elmeséltünk szüleinknek, majd hazamentünk a ki-ki saját lakásába… Nem kellett nagyon búcsúzkodnunk, mivel szomszédok voltunk.
|