A fiúk azt nem tudták, hogy már rögtön megyünk, meglepetésnek szántuk. Odaértünk a szállásukhoz, elkértük a szobaszámukat, majd az adott szobákhoz mentünk.

Előkaptam egy cetlit, és ráírtam:

„Valaki megérkezett hozzád. Valaki, akit már szeretnél látni!”

Bekopogtam és becsúsztattam a cetlit, majd elfutottam egy olyan „rejtekhelyre”, ahonnan látom, hogy Felipe mit reagál. Ki is jött, elkezdett nézelődni, majd elindult az ellenkező irányba. Előbújtam, utána futottam halkan, és befogtam a szemét.

-         Na, ki vagyok? - kérdeztem kicsit elváltoztatott hangon.

-         Fanny? – így is kitalálta a drága.

-         Igen. – engedtem el a szemét.

Megfordult. Átöleltük egymást.

-         Végre itt vagy! – elengedett.

-         Igen, végre.

-         És meddig maradsz?

-         Hát egyelőre vasárnapig. Hazamegyek, leadom a cikket, megvárom a főnök véleményét, és ha jó lesz, akkor remélhetőleg mindig megyek veletek.

-         Uh, hát nagyon szorítok akkor.

-         Én is magamnak. – nevettem.

-         Akkor jó. – nevetett ő is. – Elmegyünk valahova enni?

-         Persze mehetünk.

Krisztu nem csinált semmi olyat, mint én. Egyszerűen bekopogott, Kimi ki is nyitotta az ajtót.

-         Hello idegen. – köszönt Kimi.

-         Áh, szóval idegen vagyok… Akkor szia. – indult el Krisztu, de Kimi elkapta a kezét.

-         Jaj, tudod, hogy csak vicceltem. Na, gyere vissza, beszélgessünk.

-         Okéé. – mosolyodott el barátnőm.

Több órán át beszélgettek, aztán csak feküdtek egymás karjaiban, majd elaludtak.

Eközben mi elmentünk valami puccos helyre kajálni. Sokat beszélgettünk. Akkor jutott eszembe, hogy én még nem is tudom, hogy hol szállok meg. Gyorsan felhívtam a főnököm. Mindent megbeszéltünk. A fiúk szállodájában kaptam szobát. Felipével még sokáig beszélgettünk, majd visszamentünk a szállodába, és elmentünk aludni (nem együtt).

Másnap már szabadedzések voltak, így kezdődött a munka. A fiúkkal szinte mindig együtt voltunk, kivéve, amikor interjúkat készítettünk más pilótákkal. Az egész nap jó hangulatban telt, szabadedzések után elmentünk vásárolni. Szeretek vásárolni, és Felipe is. Kimiék inkább nem tartottak velünk, ők nem voltak vásárlós típusok. Mi nagyon jól elszórakoztunk, mindent, ami a kezünk ügyébe került, felpróbáltunk. Krisztuék eközben elmentek fagyizni. Este mindenki nyugovóra tért ( Krisztuék is külön-külön :D). Pénteken is az egész napot együtt töltöttük. Vagyis Felipe velem, Kimi Krisztuval.

Nálunk: Felipével egy közeli parkban sétálgattunk, beszélgettünk. Felipe egyszer csak megtorpant.

-         Felipe, mi történt?

-         Nem tudom… csak egy kicsit megálltam. Leülünk? Elfáradtam. – mondta.

-         Elfáradtááál? – kérdeztem csodálkozva. – A sétálásba?

-         Igen, az is tud fárasztó lenni. – erre elnevettük magunkat.

-         Akkor üljünk…

Még beszélgettünk egy kicsit, majd elmentünk fagyizni.

Kriszutéknál: Ők is sétálni voltak. Beszélgettek, majd Kimi odafordult Krisztuhoz.

-         Krisztu… - kezdte Kimi.

-         Hm?

-         Szeretlek.

-         Én is szeretlek Kimi.

Megcsókolták egymást, majd kézen fogva sétáltak tovább.

Már előre lebeszéltük, hogy a szállodában találkozunk 5-kor. Mi előbb ott voltunk, mint ők. Megláttuk, hogy kézen fogva sétálnak. Kérdően néztem Krisztura.

-         Hát ti…? kérdeztem.

-         Történt egy s más. – mondta sokat sejtetően Krisztu. – majd mindent elmondok.

-         Oké…

-         Kimi, te is beszámolsz ám mindenről nekem. – „parancsolta” Felipe.

-         Megadom magam, mindent elmesélek. – mondta mosolyogva Kimi.

-         Na, elmegyünk valahova? Mondjuk egy mozi? – kérdeztem.

-         Oké. – mondták egyszerre.

Elmentünk tehát moziba, majd visszamentünk a szobánkba. Krisztu mindent elmesélt, Kimi is Felipének. Nagyon örültem Nekik!

Másnap időmérő. Interjút készítettünk az első 3 helyezettel, minden oké volt. Felipével nagyon jó viszonyban voltunk. Mint a gyerekek :) Csikiztük egymást, párnacsatáztunk. Kimiék meg együtt romantikázva töltötték délutánjaikat :)

-         Fanny, köszi ezeket a délutánokat!

-         Ugyan, én köszi! De ez olyan úgy hangzott, mintha búcsúznánk… Még van egy napunk!

-         Tudoom, nem is akarok még búcsúzni.

-         Azért áám – mosolyogtuk el magunkat.

A két K. eközben romantikus filmet nézett. Igazából nem is nézték, mert végig csókolóztak. Krisztu már ott is aludt Kiminél. Nagyon boldogok voltak. De persze Krisztunál is meg volt az esély, hogy otthon kell majd maradnia.

Vasárnapi verseny nem volt túl fényes… sőt… 1. Alonso 2. Hamilton 3. Kimi… Felipét pedig kizárták. Krisztuval be kellett mennünk az interjú szobába, bár nem sok kedvem volt… Krisztunak is csak Kimi miatt. Amikor vége volt, rögtön futottam Felipéhez. Ott volt öccse, Eduardo is. Ő is jó fej :) Volt kitől örökölnie. Bár a középső Massa kicsit ideges volt most… kicsit… hehh… Együtt voltunk egy ideig, majd megérkeztek Kimiék is. Együtt töltöttük a délutánt, majd elbúcsúztunk.

Amikor hazaértünk, összeállítottuk a cikket, és rögtön el is küldtük a főnökeinknek. Utána már csak reménykedhettünk. Másnap megérkeztek az értékelések…