Hogy a jó életben lehet valaki ekkora tapló, gondolat Sonny, és majdnem ki is mondta, de végül azért csak sikerült magában tartania. Csak egy pillanat volt de tudta hogy a srác is észrevette rajta. A foga még mindig csikorgott, az ajkát összeszorította, hogy véletlenül se csusszanjon ki rajta semmi sértő. Találkozott a tekintete a fiúéval, aki legalább annyira kávés volt mint ő, megakadt a szeme a fiúén, és megszólalni sem tudott. Érezte hogy elszáll a haragja, és elveszik a fiú tekintetében.

- Bocsáss meg hozok egy másikat – mondta a fiú, és Sonny kezébe nyomta a tálcáját, majd sarkon fordult. Sonnynak még arra sem volt ideje hogy magához térjen, vagy ellenkezzen, a srác már mellette is termett. – Még egyszer ne haragudj – mondta a srác, és csak álltak egymással szemben és vártak hogy a másik mondjon végre valamit, vagy történjék valami.

- Semmi gond, mindenkivel előfordul. Csak haza kell mennem suli előtt – legyintett Sonny, miközben az egyik szabad asztalhoz ment.

- Az gáz, miattam fogsz késni az óráról – a srác hangja hisztérikus tónusban csengett.

- Semmi gond, úgy is csak egy unalmas analitika várt volna rám – magyarázkodott tovább Sonny, nem szerette volna ha a srácnak még nagyobb lelkiismeret furdalása lenne.

- Anyám mekkora tapló vagyok, még be sem mutatkoztam – szabadkozott a srác . Jackson Rathbone-nak hívnak – mondta egy féloldalas pajkos mosollyal az arcán, pont olyannal mint a Jay Leno showban, futott át Sonny agyán. Kicsit el is bambult, egyre gyakrabban fordul elő vele. Jackson meg itt vár, talán arra hogy a lány is bemutatkozzék, talán hogy hisztis rohamot kap és sikoltozni kezd.

- Sophine Wandom Edinburgh, de mindenki csak Sonnynak hív.

- Nos Sonny örülök hogy megismertelek – válaszolta Jackson megkönnyebbülve az elmaradt sikoltozás miatt. – Van itt neked valami – mondta majd előhúzott egy felsőt a táskája mélyéről. – Nem a te méreted, de mégsem kell abban az összekávézottban hazamenned – adott át a lánynak egy fekete feliratos pólót.

- 100 Monkeys? – kérdezte Sonny miközben maga elé emelte a felsőt

- Igen ez a zenekarom neve. De tényleg nem a te méreted.

- Nem számít – mondta Sonny majd kilökte maga alól a széket, felugrott a helyéről, és már le is kapta magáról a foltos felsőt. Jackson-nak épp csak annyi ideje maradt hogy elkapja a tekintetét a lányról, valahova más irányba, nehogy azt higgye hogy kukkolja őt.

- Egész kényelmes – jelentette ki Sonny majd visszahuppant a helyére, és végre beleivott a kávéba. És miután az agyában már hatott a koffein akkor jött rá hogy elég gáz volt hogy csak úgy simán átvetette a felsőjét. Mind a ketten zavarban voltak. Jackson is a kávéjával foglalkozott, végül Sonny törte meg a csendet.

- Pont olyat hoztál ami a kedvencem – mondta a lány miközben a kávét iszogatta.

- Ráhibáztam. De milyen analitikád lesz, tőzsde, bank? – érdeklődött Jackson

- Dehogy, sima analitikus kémia, ebben utazom, vagyis azt hiszem.

- Hmmm, kémia. Érdekesen hangzik, olyan varázsos – Jackson meglepetten nézett a lányra, mindent el tudott volna róla képzelni, de hogy kémia azt semmiképp.

- A következő szemeszterben be akarok iratkozni Izotóptechnikára de előtte meg kell csinálnom ezt a szerencsétlen analitika vizsgát. Tudod Torontóban van az egyik legjobb Nukleáris kutatórészleg. Valójában leginkább az atomreaktorok érdekelnek most jelenleg, és ebben a témakörben szeretnék elmélyedni egy kicsit. Igazán lázba hoz a gondolat, hogy olyan kis mennyiségű anyagból akkora energiákat lehet felszabadítani, zseniális dolog – a lány csak úgy áradozott, elővett egy vaskos könyvet, és magyarázni kezdte hogy milyen típusú reaktorok léteznek, hogy milyen a felépítésük, hogy mi a fűtőanyag. Jackson meg csak nyugodtan hallgatta, néha elmosolyodott ahogy látta a lányon mennyire odaadóan beszél az egészről, hogy mennyire felvillanyozza ez az egész. – És képzeld, ha nehézvizes moderátor közeget alkalmaznak, meg dúsított urán fűtőanyagot, akkor akár néhány literes térfogatban is megvalósítható a működő reaktor. Képzeld el mekkora lehetőség van enne. Ha sikerül egy max. 4 literes reaktort összeállítani aminek a termikus hatásfoka magasabb mint 40 százalék, és azt egy autóba beépíteni néhány milligramm urándioxiddal még a dédunokád is körbeautózhatná a világot. Akkor még a gyorsítókról nem is beszéltem – a lány az órájára nézett és akkor jött rá hogy nem csak a 100 perces analitikáját késte le hanem az utána következő óra végére sem fog a suliba érni. – Jackson miért nem szóltál rám? – kérdezte miközben lesütötte a szemét és  maga elé bámult. Látott egy halom papírt, amire írt meg rajzolt miközben magyarázott

- Mert érdekes volt minden amit mondtál, és jó volt hallgatni téged – maga sem tudta hogy miért mondja ezt egy vadidegen lánynak, aki olyan átéléssel beszél egy az ő számára annyira ismeretlen tudományról. És azzal sem volt tisztában hogy miért olyan varázslatos, és bájos a számára a lány, aki csak úgy gondolkodás nélkül mindenki előtt lecserélte a felsőjét a teraszon. Sonny aki szabadon szárnyal, aki kémiát tanul, aki meg akarja váltani a világot, aki izotóptechnikát akar tanulni, és aki által olyan mintha színes volna a világ.

- Baj van? – Sonny kérdése repítette vissza Jacksont a valóságba, és ez a valóság tényleg más volt. Ebben már ott volt Sonny is. – Néha sokat tudok csacsogni, ilyenkor le kell hogy állítsanak.

- Nincs semmi baj – vágta rá Jackson egy féloldalas mosollyal az arcán. Sonny csak most döbbent rá teljesen hogy ez a srác vele szemben mennyire jól néz ki, még így kócosan is. A félhosszú haja a szemébe lógott, néha táncolt a szélben, a felső megfeszült a mellkasán. Nem volt olyan izmos, mint Lucas, mégis volt benne valami vonzó, valami szép.

- Sajnos most mennem kell. Nem szeretném lekésni a következő órámat. Kösz a felsőt – mondta a lány, miközben felpattant a helyéről és ott hagyta Jacksont. Aki azon vívódott, hogy elmerje e kérni a lány telefonszámát, vagy a sajátját adja meg neki. De nem maradt ideje, mire feleszmélt a lány már eltűnt a sarkon.

Sonny egész nap szétszórt volt, és alig tudott figyelni az órákon. Este a megszokott útvonalon ment haza, és végig a fiún járt az agya, aki annyi türelemmel hallgatta ahogy a szenvedélyéről beszél, és akiről szinte semmit sem tudott. Csak amit a tévében hallott, meg azt hogy egy 100 majom nevű zenekarban játszik. Még szerencse hogy Lucas nem lesz otthon így gond nélkül ülhet le a számítógép elé és kutakodhat az interneten a fiú után. Hazament gondosan bezárta az ajtót, a dolgozószobába ment. Bekapcsolta a számítógépet és amint lehetséges volt felment a netre. Beírta a keresőbe Jackson Rathbone nevét és a keresés gombra kattintott. Összes találta 925000, 0,32 másodperc alatt, futotta végig a fejlécet. Képtalálatok, ezzel majd később foglalkozik, előtt valami személyeset kell róla megtudnia. Megnyitotta az első oldalt, ami nagyon úgy festett mintha Jack hivatalos oldala lenne, vagy ha nemis eléggé összeszedetnek látszott. Megnyitotta az életrajzi részt is olvasni kezdett. Blablabla, semmi extra csak hogy sokat utaztak gyerekkorában, a suliban színészkedett, sportolt, több filmben is látszott már. Semmi érdekeset nem tudott  meg csak hogy Yorkvilleben lakik. Akkor megvan rá az esély hogy újra összefutnak. Másnap megint a kávézóba vezetett az első útja Lucas még reggel sem ért haza, ami azt jelentette, hogy rendesen kiütötte magát, és estére újabb csokor várható tőle. Sonny a bejárat felé vette az irányt, hogy megrendelje a szokásos koffeinadagját, szinte körül sem nézett. Csak arra lett figyelmes, hogy a nevét hallja. Nem is a nevét, hanem A NEVÉT vagyis az igazi keresztnevét. 

- Sophine – a hang is ismerős volt, abba az irányba nézett, és a srác is ismerős volt. Baseball sapka volt a fején, és egy pohár kávét mutatott Sonny felé. Sonny fél pillanatig hezitált majd a fiú felé indult aki csak vigyorgott a lányra.

- A kedvencedet kértem. Remélem nem baj? – kérdezte a fiú, és közben Sonny döbbent arcát fürkészte.

- Honnan tudtad, hogy itt leszek? – kérdezett vissza meglepetten

- Nem tudtam, csak bíztam benne hogy újra találkozhatunk.

- Én is – csúszott ki Sonny száján, nem akarta elárulni magát, de nem volt értelme annak hogy színleljen, örült a találkozásnak Jackson-nal.

- Egészségedre – mondta a fiú és Sonny elé tolta a poharat. Újabb néma pillanatok következtek. Sonny lassan kortyolta a kávét, álmos volt, mert az éjszakát a számítógép előtt töltötte, be-bevillantak képek az éjszakáról, amit Jackson képeinek nézegetésével töltött. A csendet Jackson törte meg.

- Mesélj nekem magadról valamit – mondta a srác, mert szerette volna hallani a lány hangját.

- Mit akarsz rólam tudni, nem vagyok én olyan érdekes – válaszolta a lány két korty kávé közt.

- Mindent tudni akarok rólad, érdekel minden ami te vagy – válaszolta a srác. Sonny nagyot nyelt, és majdnem meg is fulladt a kávétól, ami sikeresen félrecsúszott.

- Oké. Sophine Wandom Edinburgh, de ezt már tudod. Fél év múlva leszek 21 éves, ás addig férjhez kell mennem, hogy megörököljem a nagyszüleim vagyonát. Ne vágj ilyen képet, a nagyapi elég zizis volt, kikötötte, hogy az ő vagyonukat csak, mint férjezett nő örökölhetem. Amúgy nem áll szándékomban, pont elég nekem a Wandom vagyon. Skóciában nőttem fel, amúgy anya amerikai volt, ezért kettős állampolgár vagyok, de Edinburghban nőttem fel. 8 éve élek Torontóban, ide jártam a középsuliba és itt élnek a barátaim

- Edinburghban? – kérdezett vissza Jackson

- Van ott a családomnak egy kisebb birtoka, vagyis a nagyapinak, amit csak ha férjhez megyek akkor kapuk meg.

- És minden eshetőségre fel vagy készülve?

- Ezt nem értem?

- Azért férjjelölted van, vagy barátod, vagy bárki akinek több esélye van mint nekem?

- Jha, hogy van e barátom? Igen Lucasnak hívják ő is egyetemista, benne van az egyetemi kenucsapatban sportösztöndíjas, de nem áll szándékomban hozzá menni, nem vagyok belé szerelmes – válaszolt Sonny egy szuszra.

- Miért vagy egy olyan férfival akit nem szeretsz?

- Kényelmi szempontból, ha le akarok koptatni egy fiút nem kell hazudnom. Nekem elég az ami most van – mondta és figyelte Jackson reakcióját, de nem látott a szemében semmit, sem csalódottságot, sem megkönnyebbülést, semmit. Jó színész, el tudja rejteni az érzelmeit. – Mennem kell, holnap is jössz? – kérdezte miközben a cuccait szedegette össze.

- Ha szeretnéd? – kérdett vissza jackson

- Igen szeretném ha jönnél. Holnap ugyanekkor, ugyanitt. És holnap te mesélsz, rengeteg időm lesz. A felsőt is visszahozom.

- Arra semmi szükség, azt neked adtam ajándékba. Akkor holnap itt – azzal elköszöntek egymástól. Sonny az egyetem felé vette az irány Jackson meg haza, hogy a lakótársainak vigyen reggelit. Sonny egész napját az egyetem laboratóriumában töltötte és hulla fáradtan ért haza. Az ajtó nyitva volt, mikor hazaért.

- Hello, ki van itt? – kérdezte miközben félve lépett be a házba, senki nem válaszolt. – Halihó, Lucas te vagy az? – kérdezősködött tovább, de még mindig semmi válasz. Kezdett kicsit megrémülni, ez nem jó jel. Legalább ha Lucas itt lenne, de semmi jelen annak, hogy bárki is tartózkodna a házban. A nappaliból a hálóba ment. Ott szanaszét hevetek a ruhái, mintha legalább atomot robbantottak volna. Az ágyon ott hevert a Jackson-tól kapott felső. Belépett az ajtón, és senkit sem látott, fortyogott magában, hogy biztosan Lucas keresett valamit a szekrényben. Közben szedegetni kezdte a ruhákat a földről. Mocorgást hallott a háta mögül, hirtelen megfordult és Lucassal találta szembe magát.

- Édes annyira megijesztettél - de Lucas nem válaszolt, csak lassan becsukta az ajtót. A szemei majd kipotyogtak a helyükről. Sonny úgy érezte hogy megfagy benne a vér. Hogy Lucassal valami nincs rendben. – Mondj valamit, megrémisztesz – Sonny hangja esdeklő volt.

- Megmondanád, mi ez? – kérdezte üvöltve, és a kezébe kapta a 100 Monkeys feliratos felsőt.

- Ez csak egy felső, egy ismerősömtől, történt egy kis baleset – magyarázkodott Sonny, a hangja alig volt hallható, egy rémült kislányéhoz hasonlított leginkább.

- Pontosan baleset, de akkor legalább csináltad volna úgy, hogy ne bukj le – vágta hozzá a felsőt Sonnyhoz, a lány semmit sem értett.

- Mi bajod van? – a hangja már kicsit határozottabb volt, de mozdulni alig bírt. Lucas csak hátat fordított neki.

- Te, te vagy a bajom – mondta dühösen.

- Én, mit követtem el már megint? – kérdezte a lány meglepetten.

- Még meg is kérded – fordult vissza Lucas, és örült tűz gyúlt a szemében Sonny még sosem látta ilyennek, és félt, mert tudta, hogy semmit sem követett el. Lucas az ártatlan lány szemébe nézett és még jobban felbőszítette, hogy Sonny a megbánás legapróbb jelét sem mutatja. Ez annyira felhúzta hogy nem tudott uralkodni az érzésen, teljesen elfutotta a méreg, nem tudta kontrolálni magát, már csak azt vette észre hogy lendül a keze, és lesújt a lányra. Olyan erővel vágta pofon a lányt, hogy annak felrepedt az ajka és a fölre zuhant. Lucas nem mondott semmit, csak lenézően végigmérte a földön heverő megszeppent lányt, majd kiviharzott a szobából, és becsapta maga mögött az ajtót. Sonny hosszú óráknak tűnő percekig hevert a földön. Nem mert megmozdulni, fél hogy Lucas visszajön és bántani fogja. Csak feküdt a földön, és zokogott. Valamikor hajnalban ment ki a fürdőbe, és mosta le magáról a vért. Szörnyű állapotban volt, Lucas tenyerének nyoma már látszott az arcán, így nem mehet emberek közé, és főleg így nem láthatja meg Jackson. De mi lesz vele, hogyan értesíti majd. Tuti megharagszik amiért szó nélkül nem megy el a találkozóra.

Jackson korán ébredt, már alig várta, hogy újra lássa a lányt, és újra hallja a hangját, és újra érezze az illatát. Elment futni, ez volt a napi rutin első része. Utána gyorsan lezuhanyozott, majd felvette a kedvenc felsőjét, és útra kelt. A kávézóhoz vezető úton vet magának egy újságot, egészen addig meg sem nézte míg el nem foglalta a már két napja megszokott helyét. Szétnyitotta az újságot és saját magát látta benne. „Jay Rathbone és a titokzatos lány” – anyám gondolta magában, és először a képeket nézte végig. Az elmúlt két nap termései voltak a kávézó teraszáról. Mire elolvasta a cikket 20 perc is eltelt, Sonnynak is meg kellett volna érkeznie, de nem volt sehol. Biztosan a cikk miatt, gondolta magában Jackson.