- Igen? Itt Fernando Alonso.
- Szia.
- Kicsim. Baj van?
- Nem, nincs, nyugi. Csak felhívtalak, hogy az orvosok kiengedtek. Itt vagyunk már a hotelban.
- Rendben. Amint tudok, megyek.
- Ne aggódj. Végezd nyugodtan a dolgod. Vigyáznak itt rám.
- Rendben. Hiányzol. Már várom, hogy veled lehessek.
- Szeretlek. Puszi.
- Sietek. Sok-sok puszi. Szia.
Leraktam a mobilt, és elfeküdtem az ágyon.
- Ha nem baj én kicsit pihenek. Fárasztó volt mostanság…
- Nyugodtan. Nekem sajnos mennem kell, de ha akarod, maradok.
- Nem, menj csak. Biztos sok dolgotok van nektek is. Most élvezd, hogy kettesben lehetsz Javi-val.
- Kösz. Vigyázz magadra!
- Szia.
Roberto maradt. Sokáig aludtam. Már 7 óra volt mire felkeltem. Épp kimentem a hálóból mikor Fer jött be az ajtón.
- Fernando. Megjöttél?- mentem oda hozzá, és megöleltem. Szorosan ölelt.
- Hiányoztál. Egyedül voltál…?
- Nem. Roberto itt volt, de csak most keltem fel.
- Én nem is zavarlak titeket. Mennem kell. Vigyázzatok egymásra. – ölelt meg Roberto. Fernando-val kezet fogott, majd elment.
- Fáradt vagy? – néztem Fer arcára. Elég nyúzott volt szegényem.
- Kicsit. Nehéz nap volt. Csak haza akartam már érni. Hozzád. – egy nagy ölelést kapott.
- Nem vagy éhes? Vagy mész aludni?
- Eszek veled, aztán menjünk aludni.
- Oké.
Ettünk egy gyors vacsorát, és mentünk aludni.
A hétvége hamar eltelt. Időmérőn Fernando első lett, de másnap a csapat végzetes hibát vétett, ami miatt kiesett. Enyhén szólva dühös volt. Nem mutatta nagyon a kamerák előtt, de nem volt a legnyugodtabb ember. Nekem a TV-ből kellett látnom. Vártam, hogy mikor toppan be. A verseny után nem sokkal meg is érkezett.
- Megjöttem.
- Csalódott vagy?
- Most ne beszéljünk erről, kérlek. Törődjünk magunkkal. Jön 1 hónap szünet. Eltűnünk a világ szeme elől. Összeházasodunk, és még egy rövid nászút is belefér. Gondolj te is erre.
- Rendben. Mikor lesz az esküvő? – mosolyogtam rá.
- 2 hét múlva. Tehát kicsit sietni kell. – csókolt meg.