Reggel fáradtan, de annál boldogabban ébredtem. Bár nem beszéltünk meg semmit, de igen is éreztem, hogy még mindig szeretjük egymást, annak ellenére, hogy az elmúlt időszakban igencsak eltávolodtunk egymástól. Éreztem, hogy Kimi még mindig ugyanúgy szeret és akar, mint kapcsolatunk elején. Tudtam, hogy még korántsem beszéltünk meg a dolgokat, de ennek az estének így kellett végződnie. Akartam, hisz régen nem voltunk már együtt, sehogy sem. Csak néztem, ahogy egyenletesen veszi a levegőt és simogatni kezdtem az arcát.

Valami lágy és kellemes tapintásra ébredtem, Barbi kényeztette arcomat. Kinyitottam a szememet és szembetalálta magamat egy gyönyörű szempárral és egy csodás nővel. Azzal a nővel, akivel az egész életemet le akarom élni. Bár a tegnapi nap nem úgy sikeredett, ahogy elterveztük, hisz én beszélni akartam vele, hogy tisztázzuk a történteket, de másfele kalandoztunk el.

-          Jó reggelt Kicsim!- mondtam, majd megcsókoltam a homlokát.

-          Jó reggelt!- válaszolta elmerengve. Kérdőn néztem rá. Ő is csak a tekintetem fürkészte azokkal a csodálatos szemeivel. Jaj, ha így néz rám, megint nem lesz a beszélgetésből semmi! Próbáltam nem elveszni a tekintetében, de ahogy láttam, ő se nagyon akart rátérni a beszélgetésre. Hosszasan és egyre vágyakozóbban néztük egymást, és újra az ajkaimon éreztem puha ajkait. Gyorsan emlékeztettem magam arra, hogy ez nem lesz így jó, miközben próbáltam valami kijózanítóra gondolni. Egy szőke nő képe ugrott be az elrablásom éjszakájáról, akit Kimi karjaiban találtam. Egyből hatott ez a kép. Hirtelen távolodtam el tőle, és mintha megfagyott volna körülöttem a levegő. Riadtan és idegesen néztem rá. Kimi szinte alig hallhatóan kérdezte, hogy mi történt. Én csak meredtem magam elé, és a biztonság kedvéért lehátráltam az ágyról. Kimi el se tudta képzelni mi lelhetett, hisz egy pillanattal ezelőtt még minden a legnagyobb rendben volt köztünk. Mikor leléptem az ágyról, ő próbált kedvesen visszahúzni, ahogy elérhető közelségbe ért. Elrántottam a kezem, bár tudtam, hogy nem kéne így viselkednem vele, főleg a tegnap történtek után. Nem érdemli meg, és nekem esélyt kéne adnom neki, hogy meghallgassam a mondanivalóját. Szóval ott álltam fehérneműben az ágy mellett és idegesen néztem hol rá, hol az ágyra, ahol az imént feküdtem. Kimi tekintete zavart volt. Valamit mondott is, mert az ajkai mozogtak, de a hang nem jutott el az agyamig, és végül arra eszméltem, hogy kétségbe esve nézek rá, és könny szökik a szemembe. Kimi ekkor már nem törődött a reakciómmal, egy pillanat alatt mellettem termett és erőteljesen megrázta a vállaimat. Mintha egy rossz álomból ébredtem volna. Értetlenül néztem rá, és szorosan bújtam meztelen felsőtestéhez. Ő oltalmazón karolt át és a hátam simogatta. Percek múlva már sikerült is megnyugodnom. Most nem kérdezett semmit, csak várakozóan nézett rám. Tudtam, hogy bele kell kezdeni a beszélgetésbe. Lassan lerogytam a legközelebbi fotelba, ő pedig a fotel karfájára ült. Megfogtam a kezét, hogy erőt adjon a mondandómhoz.

-          Sok minden történt mióta…- kezdtem bele elcsukló hangon,- szóval mióta… az a bizonyos éjszaka óta…- kezdtem úgy érezni, hogy egy értelmes gondolat se áll össze a fejemben.  Kimi látta a zavaromat, és átvette a szót.

-          Ne haragudj rám, azért amit tettem! Tele voltam kétellyel és félelemmel és féltékenységgel, hogy elvesztelek…- szemeiben aggodalom látszott, ahogy kimondta ezeket a szavakat. Én csak némán bólintottam, és nem mertem kérdezni tőle. Ő folytatta:

-          Roosa, vagy a fene se tudja, hogy hívják azt a nőt, majd felborított kerékpárral, és ragaszkodott hozzá, hogy meghív egy italra… - majd elmeséltem neki mindent, egészen addig a bizonyos éjszakáig, mikor ő ránk talált a ház nappalijában. Csak hallgatott és nem mozdult. Nem csinált semmit. Vajon most mire gondolhat?- Nem mertem rá nézni, féltem a reakciójától. Majd tíz perc hallgatás után felemelte a fejemet és mélyen egymás szemébe néztünk.

-           Kimi - szünetet tartottam, majd mély levegő és folytattam volna. A beszélgetést az egyszerre megszólaló telefonok csöngése zavarta meg. Mindketten bosszúsan néztünk a kijelzőkre. Egyszerre vettük fel a telefont. A vonal túlsó végén egy nagyon dühös csapat főnök hangja szólt bele.

-          Nem érdekel az sem, hogy mi a szart csináltatok tegnap egész nap!!! Az sem érdekel, hogy mik a kifogásaitok! Ha tizenöt percen belül nem vagytok a homeban, ki vagytok rúgva és nem érdekel semmi és senki!!!

-          Nah, hát ebbe meg mi üthetett??- nézett bambám maga elé Kimi, majd másodpercekkel később egy hatalmasat csapott homlokára. – A jó életbe… ezt el is felejtettem!!

-          Mit szívem?- kérdeztem tőle. Még mindig Stefano mondatai hangoztak a fülemben.

-          Nekem tegnap szponzori megjelenésem lett volna egy bevásárlóközpontban.

-          Oopsz... – ennyit tudtam csak mondani. Gyorsan összekaptuk magunkat, majd kicsit késve, de kiértünk a pályára. Rohantunk a Ferrari home felé, közben millió firkász és tévés keringett körülöttünk. Gino jött elénk, aki kajánul mosolygott, majd elkísért minket Stefano irodájáig, aki még mindig tajtékzott a dühtől. Beléptünk az irodába, ő a két székre mutatott. Mi leültünk és lélegzetvisszafojtva vártunk a kitörését.

-          Már nagyon unlak Titeket! Folyamatosan miattatok tartom a hátamat!! Nem érdekel, hogy mit és hol és mikor, meg semmi!! Ha a hétvégén egyetlen kis rossz mozdulat, megszólalás vagy bármi érkezik rólatok, repültök!! Nem érdekelnek a következmények, ki lesztek rúgva mind a ketten!! Most pedig tűnés!- mondta, majd amilyen hamar csak lehetett távoztunk.

A hétvége további része eseménytelenül telt el. Mi nem sokat tudtunk beszélgetni, mivel csak a munka volt és hulla fáradtan estünk be a szállodai ágyunkba. Kimi dominált az egész hétvégén, senki nem tudta megközelíteni. Mindhárom szabadedzést, a kvalifikációt és a futamot is megnyerte, növelve előnyét a világbajnoki pontversenyben. A közös munka első gyümölcse volt ez. Jól meg is ünnepeltük a futam után. A hotel bárjában a barátainkkal és kollégáinkkal együtt vigadtunk másnap hajnalig.