Azt hiszem, hogy tegnapelőtt kisebb alkoholmérgezést kaptam. És! Nekem kellett utána másnap takarítanom. Hát Istenem, minek fizetnek a takarítónőknek? Azért, hogy takarítsanak, nem? Akkor miért nekem kellett? Nekem – Kimi Räikkönennek – az alkoholmérgezésem utóhatását. Gusztustalan volt. Evés után főleg, lehet kicsit várnom kellett volna azzal a takarítással.

De mindegy megcsináltam. Egész napom arra ment rá, hogy takarítsak, meg hogy felkeljek az ágyból. Így tegnap semmit se csináltam.

Mondjuk ma se. Csak visszahívtam azokat, akik tegnap kerestek, ami igen egyszerű volt. Mert harminc nem fogadott hívásból huszonöt Toni volt. Egy anya, kettő Atte. A többi kettő pedig nemtudom, nem is hívtam vissza.  Ki tudja, lehet hogy például egyik khmm kalandomnak résztvevője hív, hogy éppenséggel felcsináltam, és az nekem most nemigazán hiányzik. Végén még rám sózná a kölyköt. Habár gyerek kéne, csak nem épp egy k****tól. Hehe.

Hanem egy olyan nőtől, aki úgy azért agyilag és persze testileg is rendben van, meg minden.

 Na mindegy… Megjött Atte Katie-vel együtt, akit már kiengedtek.

Egész boldogok. Nem hisz nekem Toni… Pedig jó kapcsolat ítélő vagyok. Kivéve ha magamról van szó. És nem hajlandó igazat adni nekem, pedig én pontosan tudom, hogy azzal a csajjal nem illik össze. De hát ez van, majd meglátja.

-          Sziasztok! – köszöntem nekik, mikor kitártam előttük az ajtómat. Ajax rögtön megnyalta az érkezőknek a kezét, akik ezt egy kiadós simogatással jutalmazták. Ami a kutyát még több nyalakodásra késztette. Hát igen. Kissé nyámnyila kutyát faragtam belőle.

-          Szia! – köszöntek vissza egyszerre.

-          Mehetünk, vagy szomjasak vagy éhesek vagytok?

-          Egyik sem, mielőtt jöttünk, ettünk – mondta Katie. – Szóval mehetünk.

-          Okés. Na gyere, Ajax – hívtam a kutyát, majd elindultunk.

                                                      *

- Köszi, Lizzie, hogy jöttél. Anyáék jönnek a hétvégére… - hadartam neki, miközben kitártam az ajtómat, és átöleltem. A testvérem, az egyetlen tesóm, aki még él. Vagyis a lány tesóm, aki még él. Négy tesóm van, vagyis sajnos már csak kettő. A bátyjám , és Lizzie maradt csak.

Sarah és Jessica is ikrek voltak, ahogy mi Lizzie-vel. Csakhát ők – mindketten – rákban haltak meg. Borzasztó időszak volt az, mi hárman legidősebbek, akkor komolyodtunk meg nagyjából.

De ez már majd három éve volt.

-          Tudom-tudom, segítség kell – kacagott fel, mikor kibontakoztunk az ölelésből. – Csak előtte, hugi, adj innit, mielőtt szomjan halok itt neked.

Imádja, egyszerűen imádja felhozni azt a pár percet, amennyivel előbb született. Én meg utálom, mert mindig úgy mondja mintha már öt évvel idősebb lenne. Kész átok.

-          Tudod, merre a konyha – vigyorogtam rá, és elindultam, hogy Lizzie szomját eloltsam valami iható löttyivel.

-          Kedves – mosolygott, miközben elhelyezkedett a nappaliban. Vagy inkább a nappalinak nem igazán nevezhető ruháktól, - és persze kutyától – hemzsegő bútorozott szoba.

-          Mit kérsz? – kiáltottam ki neki a hűtőből – Van öhh jeges tea,  egy felismerhetelen lötty, és víz.

-          Bő választékod van – kiáltott vissza. Tőlünk zeng az egész ház.  – Amúgy szerintem a felismerhetetlen löttyi az az epres shake, amit két hete hoztam. Hogy te azóta mekkora kupit csináltál.

-          Nem é-éé… * csörömpölés ­* Basszus… Elegem van… Minden rossz körbe vesz mostanság – motyogtam magamnak. Leguggoltam a törött pohár darabokhoz, és nagyjából összeszedtem.

-          Segítsek, Alice?  - hallottam kintről.

-          Nem kell, köszi. Megoldom. De viszont előkapirgálhatnád nekem a gézt. A fürdőben van a fogkrémes tubus mellett van a fogkrém doboza, és a doboz mellett van.

-          Okés – Pár perc múlva meg is jelent a gézzel a kezében. – Mit csináltál?

-          Elejtettem a poharat – vigyorogtam rá, miközben segített bekötni nagyjából a kezem.

-          Miért vesz körül minden rossz? – kérdezte, mialatt én odaültem az ebédlőasztalhoz, ő pedig  kiszolgált minket. – Szóval? – tette fel újra a kérdést, mert egy jó ideig nem válaszoltam.

-          Hát először, mert elvágtam a kezem, másodszorra, mert bénáztam a munkahelyemen…

-          Ugyan már! Dehogy bénáztál! Szerintem jó volt – vigyorgott.

-          Befejezhetem?

-          Persze, bocsi, csak kifejtettem véleményemet.

-          Hallom… Na szóval, ott tartottam, hogy valószínűleg kirúgnak a munkahelyemről. Aztán még ott van, hogy a pasim...

-          Állj-állj! Van pasid? És ezt nem is meséled nekem?

-          Elfelejtettem – vakartam meg a fejem. Lizzie nem szereti, ha ilyen kis apróságokat nem közlök vele. – Majd utána elmesélem, hogy történt. Na akkor a pasim legjobb barátja ki nem állhat, meg én se őt. De a másik legjobb barátja jó fej.

-          Aha, értem én. De most akkor meséld a pasis ügyet. Egy hétig nem beszélünk, és már összeszedsz valakit. Megáll az ész.

-          Két napja - miután a szabadidős beszólásom volt - , Katie bulit rendezett, mert a Ferrarik nyertek, - de persze, csak azért rendezett, mert a nagybátyja, Mark, Kimi Räikkönen személyiedzője – szóval engem is meghívott rá. Már mindenki ott volt, mindeni beszélt mindnekivel, míg én csak ültem, és néztem őket. Aztán odaült mellém beszélgetni Felipe Massa felesége. Tök jó fej, de mindegy. Majd ő elment, és jött egy igen magas srác. Toni Vilander. Elkezdtünk beszélgetni… és hát beszélgettünk. Szóval ennyi.

-          Röviden, tömören elmondtad. De várj, gondolom akkor azért mondtad a futam közvetítésekor, hogy Räikkönen  megitta a piád.

-          Bezony ám! Teli találat – vigyorogtam rá.

-          Azt hittem, hogy csak viccelsz…

-          Mert én aztán ilyenekkel viccelődök?

-          Hát ki tudja…

-          Na jólvan! Szóval kezdhetünk pakolni?

-          Pihenni se hagysz?

-          Mit akarsz pihenni? Anyáék nemsokára érkeznek! – álltam fel, és fordultam meg a tengelyem körül. Így lelökve Lizzie poharát a földre, és ismét szedegethettem a szilánkokat.

-          Azt mondtad a hétvégén jönnek, szóval addig még van három napunk. Addigra csak kész leszünk.

-          Nem láttad még a lakás többi részét – mondtam neki.

-          Hát akkor lehet tényleg elkéne kezdeni. Szerintem a nappaliban kezdjük, jó? – kérdezte, mire bólogattam. Neki is álltunk. Beléptünk a nappaliba, s így újra meglátva a hatalmas kupit, örültünk, hogy ketten vagyunk. Egyedül ezt soha senki nem takarítaná ki. Kicsit szétszórt vagyok, ráadásul mostanság csak tanultam, meg munkát kerestem – amit sikeresen meg is találtam, és el is bénáztam.  Neki álltunk hát takarítani. A legtöbb csak ruha - némelyik tiszta, némelyik meg nem éppen tiszta – meg könyv volt, ezért elég hamar végeztünk.

-          Huh – töröltem meg a homlokom a kezemmel, miközben leültünk – az immáron tiszta – kanapéra. – Ez durva volt – vigyorogtam.

-          Nem kissé. Többé nem jövök, ha segíteni hívsz – vigyorgott ő is.

-          Ne legyél már gonosz. Te is tudod, hogy én is mindig segítek neked, amikor csak tudok.

-          Igen-igen. Nem csöngettek? – kérdezte Lizzie.

-          Én nem hallottam, de megnézem – felálltam, és lassan odabattyogtam az ajtóhoz.

Kitártam.

-          Szia Chris! Jöttél te is segíteni? – kérdeztem, mikor megláttam a bátyjámat az ajtóban.

-          Nem, én azért jöttem…

 Hogy miért? Majd megtudod :D:D