10. fejezet - Hazatérés
2009.08.31. 11:55
Kimi a szállodai szobába visszatérve csak nagyon nehezen tudta leküzdeni a kísértést, hogy összetörjön valamit. Most nem volt Jégember – csalódott volt és dühös, a vér lávaként áramlott az ereiben. Tanácstalan volt: úgy tervezte, hogy hazautazik a családjához, Espoo-ba, de szíve szerint most inkább lement volna a térképről is. Viszont a családja várta, szezon alatt olyan ritkán látják, most nem teheti meg, hogy nem megy haza. Nagyon örült annak, hogy a hotelben nem futott össze senkivel. Kijelentkeznie sem kellett, a csapat mindent elintézett helyette, így a hotelt a mélygarázson keresztül hagyta el. Míg bérelt autójában a repülőtér felé vezetett, arra gondolt, milyen jó lesz újra találkozni a szüleivel, és testvérével, Ramival. Ők ketten nagyon közel állnak egymáshoz, előtte nincsenek titkai, és ha ők ketten együtt buliznak, akkor a gondok, ha nem is szűnnek meg, de eltávolodnak, és nem is tűnnek olyan súlyosnak. Ráadásul ott vannak Rami gyerekei, akiket Kimi nagyon szeretett, és alig várta, hogy lássa, mekkorát nőttek a srácok. A repülőre már kicsit nyugodtabban szállt fel, s amikor néhány óra múlva megérkezett Helsinkibe, a repülőtéren rá váró bátyja akkor még semmit sem vett észre az öccsében dúló indulatokról.
Ez idő alatt Alyssa gépe is megékezett Londonba. A hazatérés őt is örömmel töltötte el, hiszen tudta, nagyon várják már! Alig várta, hogy felvehesse a csomagjait, az üvegajtó kinyílt, és Alyssa izgatottan kereste a tömegben rá várakozókat. Néhány perc telt el csupán, és Alyssa boldog mosollyal ugrott az öccse, David nyakába. Megölelte a sógornőjét, Vickyt is, és aggódva nézett körül:
- Hát Gabriel hol van? Ő nem jött veletek?
- Dehogynem, csak unta már a várakozást, és az egyik shopban meglátott valamit, azt ment el megnézni – mondta David, de Alyssa már nem figyelt rá, mert meglátott egy angyalian szőke kisfiút, aki kitárt karral rohant felé. Alyssa boldog mosollyal az arcán térdre borult, és úgy ölelte magához a fiát.
- Gabriel, drágaságom, annyira hiányoztál! – súgta a kisfiú fülébe, aki szinte nem látott és nem hallott a boldogságtól, hogy újra édesanyja karjaiba bújhat. A viszontlátás öröme könnyeket csalt mindkettőjük szemébe. Alyssa a munkája miatt sokat utazott, és a legtöbbször nem vihette magával Gabrielt. Szerencsére az öccse és a sógornője mindig szívesen vigyáztak a kisfiúra, de mind Alyssa, mind Gabriel nagyon nehezen viselte, hogy időről-időre el kellett válniuk egymástól. Miközben kisfiát ölelte, Alyssa újra feltette magának a kérdést: megéri-e vajon, hogy a munkája miatt magára kell hagynia Gabrielt? Ez a kisfiú az élete értelme, nincs annál nagyobb boldogság, mint amit anyaként átél, és nincs a világon senki és semmi, amiért a fiával való kapcsolatát veszélyeztetné. A kisfiú is rajongott édesanyjáért, s bár még csak 6 éves volt, próbálta megérteni, hogy az anyjának időnként el kell utaznia, de megérteni valamit, az egy dolog, az édesanyja utáni vágyakozást leküzdeni pedig egy másik, sokkal nehezebb feladat. Ebben a vegytiszta örömmel átitatott pillanatban azonban csak a kettejüket összefűző szeretet volt fontos, a problémák ráérnek, de sajnos, nem tűnnek el – gondolta Alyssa, majd kisfiát kézen fogva elindultak a parkoló felé.
|