Mivel szombat volt, csengettem. Szerencsére Pete egyből ajtót nyitott.

-Nézzenek oda, két angyal tévedt ide.- nyújtotta ki a kezeit és mindkettőnket megölelt, majd bementünk.- És mi járatban erre, szép hölgyek?

-A plakát miatt jöttünk.- feleltem.

-Áááá! Hanna épp az előbb hívott miatta. Nagyon ki van akadva, hogy te vagy Sebastian mellett. De mind én, mind pedig Christian úgy gondoltuk, hogy te sokkal jobban mutatsz mellette, mint az a lány.- helyezkedett el kényelmesen az egyik fotelben.

-De azt nem közölted velem, hogy a képek mire kellenek.- jegyeztem meg.

-Ezen ne problémázz! Te is tudod, hogy jól mutattok egymás mellett.- mosolygott Jane.

-Pontosan. Teljesen egyetértek, szívem.- helyeselt Pete.

-Kellene nekem 2 abból a plakátból.- nyögtem ki nagy nehezen.

-Inkább odaadom, amit meglepetésnek szántam.- mosolygott a férfi és a kezembe nyomta a két papírt. Kitekertük és a szánk is tátva maradt. Csak Seb és én voltunk rajta, senki más. Persze ott volt rajta a jól ismert reklámszöveg („Gives you wings!”) meg az embléma, de mégis.- Nagy valószínűséggel a jövő héten ezekből is kerül ki egy-két helyen. De a szezonnyitó futamon biztos ott virít majd valahol.- büszkélkedett a fotós.

-Ez olyan, mint egy álom.- nyögtem ki nagy nehezen. Jane a nevemben is elköszönt Pete-től és a következő utunk Zürichbe tartott. Nem én vezettem, mert tudtam, hogy képtelen lennék rá. Nem mentünk idegenhez, csak mindössze Fabiant látogattuk meg, aki nagy ezermester. Az úton barátnőm addig zaklatott, amíg nem írtam egy sms-t Sebastiannak. „Megvan a plakát, csak kissé más. Remélem nem baj. Bekereteztessem neked is? Ada” Nem kellett sokat várnom a válaszra. „Nem probléma. Ha megtennéd, előre is köszönöm. Akkor holnap a reptéren! Álmodj szépeket! S.” Kissé meglepett ez a hangnem, de biztatónak találtam. Valamikor 3 óra után értünk oda unokaöcsémhez, akitől épp akkor távozott valamelyik haverja.

-Sziasztok, lányok!- köszönt mosolyogva és mindketten kaptunk 2 puszit.- Mi szél hozott erre titeket?

-Be kellene keretezni két képet.- mondtam neki. Egyből be is mentünk és az alagsori műhely felé vettük az irányt. Mikor meglátta őket, kissé elkerekedtek a szemei.

-Mit szólt hozzá a barátnője?- nézett ránk, miközben a keretnek való léceket szedte elő.

-Kiakadt. Eléggé hisztérikusan viselkedett.- mondta Jane. Észrevettem, hogy igazán sok figyelmet fordít Fabira és ez fordítva is igaz.

-Nem bírom a hisztis csajokat.- jegyezte meg a srác. Ez már nem volt újdonság számunkra, ismertük elég régóta.- És Sebastian hogyan reagált?- pillantott rám, miközben elkezdett dolgozni.

-Azt nem tudom. Mindössze annyit kért, hogy szerezzek egyet neki is.- ültem fel az egyik asztalra.

-Akkor egy neki és egy neked. Jól fog mutatni a szobád falán.- jegyezte meg a srác. Kissé csúnyán néztem rá, de biztosan tudta, hogy ez nem azért van, mert megbántott. Míg befejezte az elsőt, kellemesen elcsevegtünk, de utána rá kellett jönnie, hogy nincs elég alapanyaga.- Majd a héten befejezem és elviszem hozzád. Úgyis van kulcsom a lakásodhoz.

-Rendben. Azon meg nem lepődj meg, hogy a kocsi nem lesz ott, mert Jane fog rá vigyázni.

-És mikor szándékozol hazajönni?- kérdezte, miután futó pillantást vetett a lányra mellettem.

-Majd egyszer. Még én magam sem tudom. De szerintem csak a Maláj Nagydíj után. És remélem, hogy addig Hanna is békén hagyja Sebet, hogy tudjon koncentrálni.- jegyeztem meg és elindultunk vissza, a házba. Mikor felértünk, megittunk egy kávét, majd elbúcsúztunk Fabiantól és elindultunk vissza, hozzám.

-Mi van köztetek?- kérdeztem út közben.

-Köztünk? Semmi.- hadarta Jane.

-Jaj, ne nézz hülyének, kérlek. Látom, hogy van valami. Mondd el, légyszi!- nyaggattam.

-Jól van. De csak azért, mert előbb-utóbb úgyis megtudnád. Nagyon tetszik és ez fordítva is igaz.- ismerte be a lány.

-És? Történt már valami?- lettem egyre lelkesebb.

-Együtt táncoltunk a hétvégén, meg utána hét közben is többször összefutottunk.

-Ne kelljen már mindent harapófogóval kihúznom.- kértem Jane-t.

-Együtt ebédeltünk tegnap meg tegnapelőtt. Felfoghatjuk randiként is, mert nekem teljesen olyan volt.- felelte egy kis hatásszünet után.

-Annyira örülök nektek!- mondtam vidáman.

-Még semmi nem biztos.- figyelmeztetett Jane.- Csak ismerkedünk egymással.

-Tudom, de akkor is. Mindkettőtöket ismerem, mióta csak az eszemet tudom. És nem tudjátok, hogy mióta várok arra, hogy felfedezzétek egymást. Mi tartott eddig?- néztem rá, miközben bekanyarodtunk a házamhoz.

-Azt hiszem, hogy túlságosan sokan voltak, akik elhomályosították a látásom, de mostanra már tudom, hogy kiben bízhatom. És ezt a kapcsolatot nem fogom elszúrni, ígérem.- mosolygott a lány és együtt bementünk a házamba.