A pakolás hamar megvolt másnap a magángépre. Ami nem tetszett az megint a hosszú repülőút. Jó volt végre landolni. Egy taxit fogtam, akinek a kocsijába épphogy befért a sok cuccom. A srác rendes volt, és még a házba is segített bepakolni a csomagokat. Kapott persze borravalót. A ház már üres volt. Csak a cuccaim voltak bent. Még ágy sincs. Azt hiszem, ma még nem alszok itt. Nem baj, ezért vannak a barátok, Fernando. XP De előbb felhívom kedves lakberendező haverom. Ismeri a stílusom, csodásan be fogja rendezni a házat. Felhívtam, a legjobb, legkedvesebb formámat hoztam, mire azt mondta: Na, jó Danielita, berendezem neked. Ő José. Nagyon rendes.

Később átmentem Fernando-hoz. Kopogtam.

-          Szia. Múltkor úgy eltűntetek.

-          Bocs. A barátnőd nem mondta, hogy hazautaztunk csomagolni?

-          Nem.

-          Kedves…- motyogtam halkan.

-          Már beköltöztél az új házba?

-          Bepakoltam, csak bútorok nincsenek.

-          Segítsek esetleg bútort nézni?

-          Nem kell. Az egyik lakberendező haverom elintézi. De ha lehet, kérnék valamit.

-          Mi az?

-          Maradhatok nálatok az egyik vendégszobában? Ha nem, akkor nem baj…

-          Maradhatsz, nyugodtan. Gyere ám beljebb.

-          Barátnőd?

-          El kellett utaznia.

-          Értem. – mosolyodtam el. Sokat beszéltünk Fernivel. Aztán este én a vendégszobába, Fernando pedig a saját szobájába ment. Én az ágyban feküdtem, és a plafont néztem.

Beleszerettem, ezt már tudom, csak az a baj, hogy itt van ez a kis Silvia. Ami érdekes, hogy kicsit ismerős a csaj, de nem tudom honnét. Mindegy is, a lényeg, hogy ő és Fernando szeretik egymást. És, ha belegondolok nem is lehet köztem, és Fer között semmi, mivel csapattársak vagyunk. Ááá, nem igaz…

Másnap elindultunk Spa-ba.