10. rész
2009.09.05. 12:59
A napok-hetek csak teltek, és már 2013 januárjában járunk, Jenni pedig már 2. hónapban. Az ünnepekre való tekintettel, meg a szabadságok miatt még nem indultak be a kismama tornák, de az új év beköszöntével ez is megtörtént. Riittától kapott egy általa jónak ítélt tanfolyam telefonszámát, már csak az időpontot kellett Kimivel egyeztetnie, és bele is vághatták magukat ténylegesen is a baba érkezésébe.
Szombat délután van. Jenni a konyhában tesz-vesz, a vacsorát készíti míg Kimi a 2 kutyust sétáltatja.
- Te meg mi a fenét csinálsz ott fent, ha szabad megtudnom? - kérdezte a létrán álló Jennit kedvesen, de határozottan, mikor hazajöttek.
- Szerintem úgy nézek ki, mint aki egy meleg fürdőt vesz, vagy te nem így gondolod? Mégis mit csinálnék? A vacsorához kellett egy serpenyő, és nem értem el. De miért ilyen nagy baj ez? - csodálkozott Jen.
- Miért? Kicsim, nem tűnt fel, hogy a babánkat várod? Na, gyerünk, szállj le, majd én leveszem.
- Anyám! - kezdett el hangosan nevetni Jenni.
- Most meg mi olyan vicces?
- Semmi. - de nem tudta abbahagyni a kacagást.
- De igen, mi?
- Csak olyan aranyos vagy, hogy mindentől meg akarsz védeni, de nem kell. Terhes vagyok, nem beteg!
- És ez olyan rossz, hogy vigyázni akarok rád? - kapta ölbe a lányt, majd az asztalhoz ültette.
- Nem azt mondtam, hogy rossz, csak… nem szoktam hozzá… de jól esik.
- És most ott maradsz! - utasította feleségét kedvesen.
- De akkor soha nem lesz vacsora.
- Majd én megcsinálom.
- Na, azt megnézem. - mosolygott aranyosan. - Kimi, ígérem, hogy nem csinálok semmi megterhelőt, segíthetsz is, ha akarsz, de ha te főzöl, éhen halok.
- Rendben, de egy fakanalat sem emelhetsz fel.
- Értettem. - majd hozzáláttak. - Kimi, tudod, beszéltünk a kismama tornáról is…
- Igen, emlékszem, és akartam is kérdezni, hogy mi van vele, hogy nem még nem járunk.
- Néztem időpontokat, és neked megfelelne a heti 2 alkalom kedd és csütörtök délután?
- Tökéletes.
- Akkor jövőhéten elmegyünk?
- Persze.
Hamar el is jött a kedd délutáni 4 óra, amikor beléptek a tornának otthont adó társasházba.
- Jó napot! Miben segíthetek? - kérdezte a pult mögött álló fiatal lány.
- Jó napot! A tornára szeretnénk bejelentkezni.
- Értem, és gondolom az apukásra.
- Igen.
- Kérem, töltsék ki ezt a papírlapot, és utána akár mehetnek is be.
Miután sikeres eleget tettek az összes kérdésnek, helyet foglaltak a „váróteremben”, ahol rajtuk kívül még 5 pár tartózkodott.
- Be lehet fáradni. - szólt ki egy középkorú, de vidám nő, majd miután mindenki elhelyezkedett, ismertette a torna menetét. - Üdvözlök mindenkit, kismamát, kispapát és a kisbabákat is. A nevem Noora Pelonen, és fogom tartani a foglalkozásokat. Szerintem mindenki tegezzen mindenkit, engem is, egész nyugodtan, úgy mégis kényelmesebb. Először elmondom, mi várható az elkövetkező 7-8 hónapban, és utána kérdezhettek is, ha valami nem világos. A heti testgyakorlatok alkalmával elsajátítjuk azokat a dolgokat, légzéseket, relaxációs helyzeteket, amik majd segíthetnek a szülés folyamán, lazítani is fogunk ennek érdekében. Az apukák feladatára is kitérünk majd, hogyan tud segíteni a feleségének a hétköznapokban, illetve akkor is, mikor „itt az idő”...
Szép lassan telt az idő, Jenniék rendszeresen jártak a foglalkozásokra, a vizsgálatokra, és úgy nézett ki, minden a legnagyobb rendben van a picivel és a mamával is, ami a növekvő pocak is alátámasztott. Ahogy haladtak a hónapokban, Jenni egyre többet beszélgetett a kis törpével. Mesélt, énekelt neki vagy csak egyszerűen zenét hallgatott vele. Egyik este is éppen az oldalán feküdt, az ajtónak háttal, és a hasát simogatva suttogott a kicsinek, mikor Kimi hazaérkezett. Hallott hangokat, így halkan felosont az emeletre, és megállt az ajtóban, és Jennit hallgatta.
- Jesszusom, megijesztettél! - ugrott fel hirtelen Jenni, mikor rájött, hogy nincs egyedül.
- Ne haragudj, csak nem akartalak zavarni, olyan aranyos vagy ilyenkor. - mosolygott Kimi, majd megcsókolta feleségét. - Csatlakozhatok?
- Persze.
Kimi elhelyezkedett Jenni mellett az ágyon, fejét a hasára tette, és a csak simogatta, Jenni meg Kimi hajába túrt.
- Tényleg aranyos vagyok, mikor a manócskánkkal beszélgetek?
- Igen, nagyon. Mindig hallom, mikor a zuhanyozol, főzöl, vagy csak fekszel az ágyon, és zenét hallgatsz. Szia, picúr. - kezdett el beszélni Jenni hasához. - Nagyon várunk már idekint, és nagyon szeretünk. A babaszobát mikor akarjuk berendezni?
- Szerintem akkor kéne, mikor már tudjuk, hogy kisfiú lesz-e vagy kislány.
- És ezt mikor tudjuk meg?
- Ha minden jól megy, és nem szégyenlős, akkor holnap.
- És mi lenne, ha a doki után beugranánk egy bababoltba?
- Jó ötlet. És te milyet szeretnél?
- Mármint lányt vagy fiút? Nem tudom, igazából mindegy, mert úgyis lesz majd mind a kettőből, nem? - mosolygott. - És a nevén gondolkoztál már?
- Még nem. Te?
- Nekem a Leena Suvi nagyon tetszik.
- Leena Suvi Räikkönen. Aranyos. Jól hangzik. És ha fiú?
- Azt még nem tudom. De a Jari, Jussi és a Leevi nevek tetszenek.
- De még úgyis ráérünk gondolkodni, nem?
- De már csak 4 hónap, 4!!! Az nagyon kevés, ÚR ISTEN.
- Kimi, nyugi, elvégre nekem lenne okom, pánikolni, nem gondolod?
- De, persze, csak… én leszek ott melletted, és borzalmas lesz látni, hogy nem segíthetek. Én… féltelek, és félek magamtól is, hogy hogy fogok reagálni, érted? - sütette le a szemeit Kimi.
- Oh, kicsim. - bújt közelebb Kimihez Jenni. - De ha ez megnyugtat, én is nagyon félek. Félek, hogy kiszolgáltatottnak fogom magam érezni, és nem ugyanaz a nő leszek, akivel most beszélgetsz, és félek, hogy elutasítalak majd magamtól, nem tudom, hogy fogok viselkedni, hogy fogok reagálni dolgokra, meg a tetteidre.
- Te meg ettől ne félj. Abban biztos lehetsz, hogy egyetlen percre se foglak magadra hagyni, és nekem ilyen gömbölyűen, és majd abban a helyzetben is gyönyörű leszel, és ugyanannyira szeretlek, mint eddig. Vagyis nem… nem… most százszor jobban szeretlek, mert te ajándékozol meg a legnagyobb kinccsel a világon. - Jenni annyira meghatódott, hogy csak egy pici puszi volt a válasza, majd hogy ezt kibeszélték magukból, immár nyugodtan merültek álomba.
- Jó reggelt. - léptek be a rendelőbe másnap dél körül Kimiék.
- Sziasztok. Na, hogy vagyunk?
- Én a lehető legjobban érzem magam. - felelt sugárzó arccal Jenni. - Ugyan egyre gömbölydedebb vagyok, de legalább azt ehetek, ami jól esik.
- És a mozgás azért megvan, ugye?
- Igen, a séták és a torna sem hiányozhat a heti teendők közül.
- És a babaszoba készül már?
- Még nem vágtunk bele, amíg nem tudjuk a nemét. Majd talán ma…
- Vagyis, akkor szeretnétek megtudni?
- Ha lehetséges, igen.
- Akkor a szokásos helyen átöltözhetsz. Kimi, veled minden rendben van? - fordult az eddig szótlan apuka felé.
- Most mit mondjak? Borzasztóan félek, hogy Jennivel valami történik, vagy a babával, és saját magamtól is tartok, hogy hogy fogok reagálni.
- Nem kötelező bent lenned, ha nem akarsz.
- Nem, erről szó sem lehet! A folyosón még inkább megölne az ideg, hogy nem tudom, mi van velük.
- Hát igen, ez szinte állandó „probléma” a kispapák körében, de mikor bent vannak, akkor már nem rágódnak ezeken a dolgokon, akkor felveszik az események fonalát, és a feleségük támogatása, és az izgatottság, hogy nem sokára kezében tarthatja a kislányát vagy kisfiát, az úgyis elnyomja majd ezt a félelmet.
- Kész vagyok. - tért vissza közben Jenni is.
- Akkor megtudjuk a kis pocaklakó nemét.
- Minden rendben? - kérdezték egyszerre aggódva Kimiék.
- A lehető legnagyobb rendben. Tökéletesen fejlődik a… kislányotok?
- Kislány lesz? És ez biztos? - tudakolta Jenni boldogan.
- Azt mondom, hogy 100%, de mindig tévedhet az ember, de igen, úgy néz ki, kislány!
- És így legalább nem kell a fiú neveken törnünk a fejünket, igaz, kicsim?... Kimi, itt vagy? - nézte megbabonázva az ultrahang képet a szólított.
- Hogy? Tessék? Ja, igen. - tért vissza a valóságba.
- Jól vagy? - nézett férjére Jenni.
- Igen, csak most, hogy megtudtuk, kislányunk lesz, így még hihetőbb, egyértelműbb, hogy szülők leszünk.
|