Már egy ideje ezen a zárt és titkos bázison voltam, szinte egyedül. Az egész erődítmény valahol az arizonai sivatag közepén volt mélyen a föld alá rejtve. Szóval nem volt túl felüdítő érzés itt ébredni minden nap. De egyelőre muszáj volt, míg elcsitulnak a kedélyek és végre az Interpol belátja, hogy kevesek ő ahhoz, hogy elkapjanak.

A sebesülésem komolyabb volt, mint elsőre gondoltam, de hála Roosa katonai kapcsolatainak még időben műtőasztalra kerültem. A hírek ide nagyon lassan jutottak el, de volt időm, hisz a felépülésem is hónapokat vett igénybe.

Bár tegnap már tehettem egy sétát a föld felszíne felett is, ami eléggé kiábrándító volt. Mindenfelé csak homok, homok, homok volt… Hol vannak a mi szép és magas hófödte csúcsaink. Nem sokszor kerültem én ilyen hangulatba, de valahogy a sok egyedüllét kihozta ezt belőlem. Nem sokáig hagytam a gondolataimat elkalandozni, így ismét a fejemben már szinte összeálló tervemre koncentráltam.

Roosa ekkor lépett be a terembe. Ez a helység olyan volt, mint egy nagy orvosi szoba, azzal a kivétellel, hogy a helység közepén félkörben számítógépek sorakoztak. Én az egyik előtt ültem, és a monitoron futó számsort fürkésztem. Felkaptam a fejem az ajtó jellegzetes szisszenő hangjára. Szőkés, hosszú haját a válla mögé lendítve magabiztos léptekkel közeledett felém az imádott nő. Megint katonai egyenruhát viselt, amit annyira nem kedveltem rajta. Mosolyogva állt meg előttem, magamhoz húztam és megcsókoltam. Komolyan nézett rám, mintha valami gond lenne.

-          Mi a baj?- kérdeztem csalódottan.

-          Még nincs… de remélem nem is lesz. - válaszolta sejtelmesen a nő.

-          Ne csináld ezt!- kértem komoly tekintettel. A nő kedvesen nézett vissza rá. Krisz igyekezett újra nyugodt lenni.

Aztán mindketten a monitorra szegezték tekintetüket, ahol megjelent a Krisz fejében körvonalazódó terv. Roosa arcán sátáni mosoly jelent meg. Be kellett vallania magának, hogy tetszett neki a terv, és főleg az ő szerepe. Tetszett neki ez a Räikkönen srác, és szívesen vette volna, ha újra a közelébe kerülhet. Krisz elmagyarázta a nőnek a részleteket. Roosa pár nap időt kért hozzá, hogy mindent elintézzen. Krisz örömmel vette, hogy már csak pár napig kell ennek a bázisnak a „vendégszeretetét” élveznie.

- Akkor gyere, ahogy tudsz!- kérte Krisz miközben felállt a székről. Roosa bólintott. Elkísérte a nőt az ajtóig. Kicsit még húzta az egyik lábát, de az orvosok elmondása szerint örülhetett, hogy nem vesztette el. Ráadásul a belső szervei is annyira roncsolódtak, hogy hetekig élet és halál között lebegett. De erős szervezete volt, és a létfontosságú szervei szinte teljesen regenerálódtak, csak egy „aprócska” maradandó károsodás érte, ez pedig az volt, hogy a szíve sosem lesz tökéletes. Persze vállalhatta volna a szívátültetést, de ő ragaszkodott a sajátjához.

Furcsa hozzáállás volt ez a részéről, de ő már csak ilyen volt.

Lassan csak eltelt az-az ígért pár nap. Krisz megkönnyebbülten lépett ki a tábor kapuján, és egyenesen az út túloldalán parkoló kocsi felé vette az irányt. Roosa akkor szállt ki a kocsiból, mikor Krisz odaért. Mosolyogva csókolta meg a férfit. Hosszú hajába belekapott a szél, kezével kisöpörte a szélfútta tincseket.

-          Jól nézel ki!- állapította meg Krisz miután végigmérte a lányt. Rövid, lefelé bővülő, vékonypántos nyári ruhát viselt, melyen hatalmas színes virágok voltak.

-          Te se panaszkodhatsz! - viszonozta a nő a bókot. - A történtekhez képest tényleg csodával határos a gyors felépülésed.

-          Na azért neked is sokat köszönhetek.

Roosa ezen elmosolyodott.

-          Irány Európa!- szólította fel témát váltva Krisz a nőt.

A nő tettre készen pattant be a fekete Saab kabrióba. Krisz átsétált a kocsi túloldalára és ő is beszállt. Egymásra néztek, majd Roosa gázt adott, és csak úgy porzott utánuk az arizonai sivatag száraz földútja.

Mindketten a gondolataikba mélyedtek és a reptérig vezető úton már nem is szóltak egymáshoz, csupán néha egymásra néztek, de nekik ennyi is elég volt, hogy kitalálják egymás gondolatát.

Elégedetten szálltak ki a reptér parkolójában a kabrióból, majd elindultak a váróterem felé.  Átestek a rutin vizsgálatokon, persze álnéven utaztak, mert nem vehették biztosra, hogy az Interpol már leállt a nyomozással.

Krisz végre újra a helyén érezte magát, mikor hátradőlhetett a romániai rezidenciáján lévő dolgozószobájában, a bőr foteljében. Mélyen a Kárpátok hegyei közt egy kis völgyben volt felépítve ez az erődítménynek is beillő kastély. Már a nagyapja is itt szövögette az alvilági terveit.

Krisz a társai, alattvalói, szolgái és legbizalmasabb emberei körében vázolta fel a bosszú tervét. A részletekbe pedig már csak a legbizalmasabb embereit avatta be.

Pár órájuk maradt már csak az indulásig, de Krisz nem érezte magát fáradtnak, így még egy ideig a netet böngészte az irodájában. Majd elnyomhatta az álom, mert Roosa hangjára eszmélt fel, aki végre ágyba parancsolta.

Hajnalban indultak a reptérre. Ebben az országban minden körülményesebben zajlott, mint nyugatabbra, de egy kis „zsebpénz” máris meggyorsította az intézkedéseket. Végre a Rio de Janeiro felé tartó járaton ültek. Krisz Barbarára gondolt. A lányára. Akit el akar rabolni. Rossz érzése támadt, mikor összeálltak a fejében ezek a gondolatok, de gyorsan el is hessegette őket.