- Akkor benézünk egy-két gyerekboltba? - nézett Kimi feleségére könyörgő szemekkel már a kocsiban.

- Ha szeretnéd, de tudtommal te utálsz vásárolni.

- Igen, értelmetlen dolgokat nem szeretek, de ez nagyon fontos. Végre nekiállhatunk a tényleges babavárásnak.

- Akkor irány az első bolt.

- Ez jól néz ki. - parkolt le Kimi az egyik útbaeső üzlet előtt.

- Jó napot! - léptek be a „kisszülők” kézenfogva az ajtón.

- Jó napot! - köszönt az eladó is. - Miben segíthetek?

- Igazából nézelődni jöttük, ha valami kérésünk van, majd szólunk. Köszönjük. - rázta le Kimi a nőt.

- Ezt könnyen megoldottad.

- Tuti, hogy felismert minket. Meg úgy sem tudott volna segíteni. Kiválasztja helyettünk a kiságyat vagy mi? - nevetett Kimi.

- Jó, igazad van, megadom magam. - nevetett Jen is. - De mostmár vessük bele magunkat a tervezgetésbe. Én arra gondoltam, hogy a fal maradhatna fehér vagy valami világos színű. Ahhoz könnyebb bútort találni, meg, ha már nagyobb lesz, lehet, hogy nem tetszene neki egy kék szoba.

- Rendben, nem vitatkozom. - mosolygott Kimster. - Meg az első hónapokban, évben úgyis a mi szobánkban fog aludni, nem?

- De, tényleg. Szóval, akkor kell ágy, pelenkázó, szekrény, babakocsi, meg babülés. Ezek a bútorok, meg a nagyobb szabású dolgok.

- És a kisebbek, neveléshez szükséges kellékek meg majd hozzájönnek szép lassan. Akkor nézelődjünk. Nézd, az de aranyos. - mutatott Kimi az egyik sarokban álló komplett babaszobára. Vajszínű alapon kis rénszarvasok ültek mind a kiságy, mind a pelenkázó mintáján. A hozzájuk tartozó szekrény is passzolt színben a többi bútorhoz.

- Tényleg aranyos. Egyszerű, de olyan finnes. Akkor legyen ez? - karolta át Kimit Jen.

- Szerinted miért mutattam? Nekem nagyon tetszik.

- Nekem is. Az ágy, pelenkázó, szekrény letudva. Akkor sétáljunk át a babakocsi részre. Ehhez mit szólsz? - állt meg Jenni egy fehér-világoskék színösszeállítású kocsinál.

- Nem baj, hogy kék? Mégis csak lány.

- Szerintem nem. Kéknek kék, de a fehérrel nem olyan fiús, meg úgyis lesz kisfiúnk is, nem? - adott egy pici puszit Kimi ajkaira.

- Még szép. - csillogtak Kimi szemei. - Akkor a babakocsi is megvan. És nézd csak, van hozzá mózeskosár is.

- Tényleg!! Hát, ezt hamar megoldottuk. - húzta ki magát elégedetten Jenni.

- Nem akarunk szétnézni a ruhák között is? - mosolygott Kimi.

- De, menjünk. - indultak el kézenfogva.

- Atya ég, ilyen picike lesz, mikor megszületik? - vett a kezébe Kimi egy rugdalózót.

- Igen. De nagyon szép és aranyos lesz.

- Az biztos, ha ilyen mamája van.

- Na, maradj már. - bökte oldalba párját elpirulva.

- Oké, nem mondtam semmit. - karolta át a derekát óvatosan.

- Kimi, mehetünk lassan? Kezdek álmos lenni. Sok volt a mai nap.

- Persze, mehetünk. - álltak be a pénztárhoz. - Jó estét. Lenne az a rénszarvasos kiságy a pelenkázóval, meg a hozzátartozó szekrénnyel. És kérnénk még a fehér-világoskék színű babakocsit, és a vele egyszínű mózeskosarat is. - adta le Kimi a rendelést.

- És házhozszállítás is legyen?

- Igen. A cím: Porkkala, Porkkalankatu 16.

- Értem, és most fizetnek?

- Igen, ha lehetséges.

- Persze. Akkor ez összesen 498 euro lesz. Köszönöm. És ha miden jól megy a holnapi nap folyamán ki is szállítják a fiúk.

- Köszönjük. Viszlát.

- Viszlát.

És valóban. Másnap délután 2-kor csöngettek. Kimi ment ajtót nyitni, Jenni eléggé kimerült, így ledőlt aludni.

- Jó napot.

- Jó napot. Jó helyen járunk? Önök kértek babaszobát?

- Igen. És ha megkérhetném, csendben vigyék fel, a feleségem alszik.

- Ez természetes.

- Köszönöm. Az emeletre kéne, és a 2. szoba jobbra.

Miután mindent felhordtak a fiúk az szobába, és Jenni sem kelt még fel, Kimi úgy döntött, meglepi feleségét, és elkezdi elrendezni a bútorokat. Vagy háromszor tologatott mindent át, mire sikerült a legjobban megcsinálnia. Végül a kiságy az ablak alá került fog kerülni, - mikor nem kell már az ő szobájukban aludnia a kicsinek - közvetlen mellé a pelenkázóval. A szekrény az ajtó mellett kapott helyet, és még egy karosszék is elfért az ágy lábánál. Miután végzett, még álldogált egy picit a szobában, és a születendő kislányára gondolt. Milyen csodálatos lesz majd először a karjaiban tartani, mikor együtt fürdetik, etetik és teszik tisztába Jennivel. Mi lehet majd az első szava. És a fiúkat hogy fogja lerázni majd róla. A valóságba Jenni rángatta vissza, mikor belépett a szóbába, és átkarolta hátulról.

- Szia. Jól aludtál?

- Igen. De te látom, nem lustálkodtál.

- Nem is, de teszik?

- Tökéletes. Pont, ahogy elképzeltem. - csókolta meg férjét.

- Akkor jó, mert háromszor rendeztem át, mire ilyen lett. - nevetett Kimi. - Várj, mindjárt jövök.

- Mit csináltál? - kíváncsiskodott Jenni, mikor Kimi visszaért.

- Csak bevittem a szobánkba az ágyat. Most mégis csak ott a helye. - azzal Jenni fogta magát, átsétált a szobájukba, és megállt a bútor mellett. Nem sokkal utána Kimi is megérkezett, megállt Jenni háta mögött, és miközben a hasát simogatta, a nyakát halmozta el apró csókokkal.

- Kimi… Kimi! - próbált hatni rá Jenni, de nem járt sok sikerrel.

- Hmm?

- Én nem akarom elrontani az örömöd, de… éhes vagyok. - fordult meg Kimi karjai között.

- Megyek már. Mit kérsz? - indult el Kimi kifelé.

- Hova mész?

- Azt mondat éhes vagy, gondoltam hozok valamit.

- De ki mondta, hogy most kérek, és főleg, hogy a konyhából? - jelent meg arcán egy sunyi mosoly, majd Kimihez lépett, és szenvedélyesen megcsókolta.

- Értem már. - nézett Kimi is kacéran, majd nem sokkal később már az ágyon élvezhették egymás közelségét. 2 órával később Jenni Kimi mellkasán nyugtatta fejét, miközben a fiú hol a karját, hol a pocakját cirógatta.

- Kimi.

- Tessék?

- Most tényleg éhes vagyok.

- És a konyhából? - kuncogott Kimi.

- Igen. - nevetett Jenni is.

Pár perccel később Kimi egy tálca étellel jött vissza, amin volt pirítóstól kezdve a sajton át a lekvárig és a kakaóig minden, amit csak talált.

- Fú, azért ennyire nem. - nézett kerek szemmel Jen.

- De ki mondta, hogy csak te vagy éhes? - huppant vissza mellé Kimster.

Miután mindent ehetőt befaltak, immár teli hassal feküdtek egymás karjaiban.

- Istenem. - kezdett el egyszer csak mocorogni Jenni. - Kimi, add a kezed! - nyúlt az említett testrészért.

- Miért? Mi az?

- Csak add ide. - majd a babához vezette. - Érzed? - kérdezte fülig érő szájjal.

- Nem… De! IGEN!  - válaszolt boldogan ő is.

- Jaj, ez már sok azért. - nevetett.

- Mi baj?

- Semmi, csak nagyon rúg.

- Tényleg. - figyelt fel rá Kimi is. - Hát, kicsim, asszem ezt még el kell viselned egy ideig.

- Mert? - csodálkozott.

- Mivel az apukája Forma-1-es pilóta volt, tudta kitől örökölni az erős lábacskákat. Tudod, mekkora erővel kell rátaposni a pedálokra? - somolygott Kimi.

- Óh, te! Miért nem tudtál sakkozó lenni? - viccelődött Jenni.

A hónapok egyre hamarabb elszálltak. Augusztus végére minden készen állt a baba érkezésére. A szobája tökéletes volt, a babaruhák már kimosva álltak a szekrényben, egy rakás játék állt bevetésre készen. Semmi negatív dolog nem árnyékolta be a várandósság utolsó hónapjait. Leena rendben fejlődött, a súlya és a feje átmérője is ideális volt. Csak Kimi idegei kezdték felmondani a szolgálatot. Minden szabadidejében a terhességi könyveket bújta vagy Jenni minden lépését figyelte, és az első apró jelre ugrott a kocsikulcsért. A táskát, amit a kórházba szántak, már hetekkel ezelőtt az ajtó elé helyezték. Benne volt minden, amire Jenninek és a babának szüksége lehet: ruhák, törölköző, pelus, tusfürdő, CD-k, és ami még a szüléshez vagy a hazajövetelhez elkélhet. Mindenki már csak a kislányt várta.