Szeptember 3-án éjjel Jenni hasfájásra ébredt, nem volt olyan vészes, de azért érezte. Ilyenkor szokták ajánlani a meleg vizes fürdést, és ha ez sem hat, akkor kell igyekezni a korházba, és mivel Jennél nem segített, és közben még rendszeressé, 10 percesekké váltak, jobbnak látta ébreszteni Kimit is.

- Kimi. Kimi.

- Hm. Mi az? Mi baj?

- Úton van a kislányunk.

- Rendben, majd ébressz fel, ha megérkezett… MICSODA? Te jó ég! Lélegezz mélyeket! Ki-be, ki-be!

- Még nem vészes, csak gondoltam, felébresztelek, hogy össze tudd szedni magad.

- Rohanok. - viharzott be Kimi a fürdőbe.

Amíg Kimi fürdött Jenni egyre sűrűbben görcsölt, és még a magzatvíz is távozott.

- Szívem, nem akarlak sürgetni, de egyre jobban fáj, és már a víz is elment. – közölte Kimivel, mikor kijött a zuhany alól.

- Anyám, de átlátszó volt, ugye?

- Igen, tiszta volt, de ne idegeskedj már annyit. - mosolygott kedvesen Jenni.

- Ne idegeskedjek? - kérdezte idegesen Kimi. - Most közölted, hogy elindult a kislányunk, és ne idegeskedjek?

- Ne haragudj, nem úgy gondoltam, de nem gondolod, hogyha valami rendellenességet éreznék, nem rohannánk a kórházba?

- De. Bocsáss meg, csak szeretlek, és félek. - ölelte át feleségét a most nem annyira Jégember.

- Tudom. Én is az vagyok, de ahelyett, hogy itthon izgulnánk, jobb lenne elindulni, nem gondolod?

- De, máris mehetünk. - azzal felkapta a kocsikulcsot, a táskát, majd Jenninek is segített beszállni a kocsiba, és meg sem álltak Helsinkiig. A kórház parkolójában fél 1-kor parkoltak le, ami az elinduláshoz képest rekordidőnek számított. Röpke fél óra alatt beértek, feltehetőleg azért, mert Kimi autóversenyző volt, és nem felejtette el ezt a munkáját. Miután megkapták az információt, hogy merre találják a szülészetet, felbattyogtak a 4. emeletre, Jenni kapott egy egy ágyas szobát, és nem sokára Riitta is befutott.

- Sziasztok. Hogy vagyunk?

- Idegesen. - válaszolta Kimi.

- És Jenni? - nevetett a doktor nő.

- A körülményekhez képest egész jól.

- Kimi, most megkérnélek, hogy fáradj ki, amíg megvizsgálom Jent, meg előkészítjük, de utána visszajöhetsz.

- Nem maradhatnék mégis bent?

- Kicsim, nyugalom, nem lesz semmi baj. Addig hívd fel anyuékat.

- Rendben, de sietek vissza.

Kimi kelletlenül bár, de kiment a folyosóra. Először a szüleit hívta fel.

- Kimi, mi történt?

- Szia, anya. Ne haragudj, hogy ilyen későn hívtalak, csak úgy néz ki, hogy ma a kezemben tarthatom a kislányom. - újságolta boldogan.

- Hát ez nagyszerű. Felébresztem apádat, és indulunk is.

- De vigyázzatok magatokra. Szia.

- Te meg Jennire. Puszi.

Miután kinyomta a telefont, Jenni szüleit is felhívta.

- Hallo. Dahlman-lakás. Tessék.

- Szia, Kimi vagyok.

- Úr Isten, mi a baj?

- A kórházból hívlak, mert lassan megérkezik a kislányunk.

- Jaj, de jó. Akkor odamegyünk. Helsinkiben vagytok, ugye?

- Igen.

- Sietünk. Jennit pusziljuk, és kitartást, szurkolunk. Szia.

- Köszönjük. Szia.

Kimi még vacilált, hogy Ramiékat is felhívja-e, de végül arra a döntésre jutott, hogy nem ébreszti fel őket, már a kicsit miatt sem.  Mire ezt végig gondolta, ki is jött a nővér, és vissza is mehetett a felsége mellé. A szobában félhomály uralkodott, halk zene mellett zajlottak az események. Kimi csendben támogatta feleségét. Apró puszikat adott neki, a hátát simogatta és fogta a kezét. Valószínűleg ő jobban szenvedett, mint a párja. Már a reggeli 6-ot is elhagyta az óra.

- Azt hiszem, ki akar bújni a pici. - mondta halkan Jenni.

- Akkor feküdj fel az ágyra. - majd miután Riitta és Kimi segítségével elhelyezkedett, jöhetett a vizsgálat. - Igen, ez 10 centi. De eddig is nagyon ügyesen csináltad, nem hiszem, hogy probléma lenne. Ha jön egy fájás, akkor nyugodtan nyomjál. Nagyon jó. Most lélegezz mélyeket.

- Ügyes vagy, kicsim. - bíztatta kedvesét a holt sápadt apuka.

- Rendben, Jenni, most még egyet. Ezaz. Csak így tovább. Már látom a buksiját. Még 2 fájás, és megláthatod a kislányod. Nagy levegő, és mindent bele.

- Mindjárt vége, szívem. Nagyon jól csinálod.

- A felén túl vagyunk. Még egy nyomás, és vége. Levegő, és gyerünk. És kint is van.

- De miért nem sír fel? - kérdezi aggódva, elcsukló hangon Kimi.

- Nincs semmi baj, csak ő egy ilyen csendes baba. Itt is van. - és Jenni hasára fektették a kis jövevényt. Abban a másodpercben eltörött a mécses az újdonsült szülőknél. Csak nézték, és folyt a könny az arcukon.

- Elvágja a köldökzsinórt? - intézte a kérdést Kimihez a nővér.

- Igen. - vette át az ollót remegő kézzel.

- Megfogod? - kérdezte csillogó szemmel Jenni.

- É… Én? Nem merem. - válaszolta félénken Kimi.

- Csak tedd a kezed a feje alá. Látod? Nem is olyan nehéz. - segített Riitta is.

- Istenem, de picike. - puszilta meg a kislánya buksiját.

- És mi lesz a neve?

- Leena Suvi Räikkönen.

- Szép név.

- Köszönjük. - mosolyogtak egymásra az újdonsült szülők.

- Bocsánat, de el kell vinnem Leenát egy kis időre. Megvizsgáljuk, lemérjük, megfürdetjük, és vissza is kapják. Az apuka is jöhet, ha gondolja.

- Addig téged is rendbe raklak. - fordult Jennihez Riitta. - Egyébként nagyon szép szülés volt. Nagyon jól csináltál mindent. Azt hiszem eddigi munkáim során ez volt a legnyugodtabb világrahozatal.

- Köszönöm, és azt is, hogy nem bolygattatok minket, nem sürgettetek semmit.

- Ugyan. Végig hallgattuk a baba szívhangját, nem volt túlhordott baba, így nem találtunk okot arra, hogy ne zavartalanul, a saját ütemében történjenek a dolgok. De be kell vallanom, néha megijedtem, hogy Kimivel történik valami, olyan sápadt volt. - mosolygott kedvesen a doki.

- Igen, én is jobban féltettem őt, mint ezt az egész eseményt. De egy hős volt, nem? - nevetett Jenni.

- Az biztos. - kacagott Riitta is.

Miután Jennit visszakísérték a szobájába, el is nyomta az álom. Nem sokára Kimi is megérkezett a kislányával a karján, de mivel látta, hogy felesége alszik, nem akarta felébreszteni, inkább leült az ágy melletti székre, és lassan ő is álomba szenderült. Mindenkinek fárasztó volt ez az 5-6 óra.

Mikor Jenni felébredt, melegség járta át a szívét, ahogy Kimi a kezében tartja a pici lányát, és mindketten alszanak. Nem sokkal később azonban ők is felkeltek.

- Szia. - köszönt először Jenni.

- Szia. - sétált át Kimi Jenni ágyához, lefektette Leenát, és maga is leült a szélére. - Annyira szeretlek, és büszke vagyok rád, köszönöm ezt a csodát, ezt az angyalkát.

- Én meg azt köszönöm, hogy végig mellettem voltál, sokat jelentett.

- De hisz alig csináltam valamit. Néha azt sem tudtam, hogy hol vagyok, annyira izgultam.

- Igen, mondta Riitta is, hogy néha attól félt, elájulsz, annyira sápadt voltál. - mosolygott Jenni kedvesen. - És igen is sokat segített a jelenléted, a pici csókok, a simogatások, az elsuttogott szavak. Ott helyben nem reagáltam rájuk, de köszönöm utólag is.

- Igazán nincs mit, egy élmény volt bent lenni. És, hát igen. Szerintem én hamarabb túl akartam lenni rajta, mint te. - jött zavarba Kimi. Jenninek erre csak egy hálás pillantás volt a válasza.

- És hogy viselkedett Leena a vizsgálat alatt?

- Nem bírt vele a nővérke, annyira izgett-mozgott, és csak csodálkozva nézett a nagyvilágba azokkal a gyönyörű kék szemeivel.

- És az adatai?

- Nem is figyeltem rájuk.  Mondták, de nem nagyon fogtam fel őket, annyira belefeledkeztem Leenába, és azon gondolkoztam, el sem hiszem, hogy ez velem történik meg. - nézte a kislányát, majd megcsókolta a feleségét. - Köszönöm.

- De a szívrohamot hoztad rám, remélem, tudod. - nézett komolyan a férjére Jenni.

- Én? Miért? - csodálkozott Kimi.

- Mikor nem sírt fel. Szerinted kitől örökölte ezt a fene nagy nyugalmát? - nevette el magát Jenni.

- Oh, te. - ölelte magához Kimi párját mosolyogva. - Mindenki kint várt, és izgulta végig a történéseket.

- Te mindenkinek szóltál? - kérdezte kuncogva Jen.

- Nem. Én csak anyudéknak, meg apuéknak, és gondolom ők riasztottak mindenkit, mivel itt vannak Ramiék is a gyerekekkel, a bátyádék, a nagyiék. Csoda, hogy Ajaxékat nem hozták el. Bár ezek után ki tudja. - viccelődött.

- És nem akarnak bejönni? - csodálkozott Jenni.

- De. Nem akarjátok megnézni Leenát? - szólt ki az ajtón Kimi, majd egy hadseregnyi ember tódult be a szobába, de senki nem mert közelebb menni, mégis csak egy újszülött.

- Anyu, nem nézhetem meg közelebbről? - kérdezte Juustus.

- Nem, kicsim, még nagyon picike, de biztos vagyok benne, hogy majd fogtok együtt játszani.

- És mennyi időbe telt kikaparni Kimit az ágyból, miközben az igazak álmát aludta? - cukkolta Rami az öccsét.

- Ha annyira tudni akarod, semennyibe. - húzta ki magát Kimi.

- Nana, azért azt ne hagyd ki, hogy mi volt az első szavad, mikor közöltem, úton van a lányunk. - szólt közbe Jenni is.

- Mi? - kíváncsiskodott Rami.

- Mi is volt, szívem? Ja, megvan, hogy majd ébresszelek fel, ha megérkezett. - erre mindneki elnevette magát, még Kimi is.

- Jól van, de tudod, mikor leesett, mit mondtál, mekkora szívrohamot kaptam?

- Bocsánat, hogy megzavarom a boldogságot, de itt az ideje az első szopizásnak. - lépett be egy nővér.

- Elnézést, már megyünk is. Vigyázzatok magatokra, és nagyon büszkék vagyunk rátok. Sziasztok. - hagyták magukra a kis családot.

Még 2 napig tartották bent Jennit és Leenát, de Kimi sem hagyta sokáig magukra őket, épp hogy csak fürdeni járt haza. És elérkezett szeptember 6. is, amikor az újdonsült család, immár a várva-várt kislányukkal hazamehettek.