Minden olyan hirtelen történt. Hangos sikoly, egy erős szorítás. Kate és Irina Tanya mellett, előttem meg Emmett és ellökött Tanyától. Aminek az lett a vége, hogy átrepültem a fél szobán és a falnak csapódtam. Még szerencse, hogy nem állt az utamban semmi. A vakolat megrepedt a falon, de nekem kutya bajom sem lett. Emmett még mindig a lányok előtt magasodott, előttem meg mintegy függöny vonult el Edward, Alice és Rosalie.

- Mi, mint jó barátok jöttünk ide!- kezdte ingerülten Irina. – Ez a kis senkiházi meg megtámadja egyikünket! – szólni akartam, de Carlisle bársonyosan sima hangja lengte be a szobát.

- Tudom, hogy békével jöttetek, de Josephine egy különös teremtmény. – közölte nyugodtan. – Egy másoló – utálom, ha így hívnak, mintha ott sem lennék.

- Másoló. – ismételte Irina álmélkodva.

- És ezek szerint lemásolta az én képességemet? – kérdezte Kate, Carlisle meg csak némán bólintott.  A feszültség oldódott a helyiségben. Ez merőben Jaspernek volt köszönhető és én is egy szikrányi nyugalmat küldtem a többiek felé.

- Nem tudjuk, hogy fizikai kontaktus kell hozzá vagy csak elég, ha egy légtérben kerül azzal a másik személlyel.

- De hát nem vámpír! – szólalt meg Tanya. - Nem olyan a szaga. – tette hozzá és vett egy mély levegőt.

- Nem, ő nem vámpír, ő egy különös teremtmény. – mondta Alice.

- És mire gondoltál mikor megérintetted a húgomat?- Irina egyenesen hozzám intézte a kérdést, bár még mindig elválasztott minket az élő-élettelen vámpírfüggöny.

- Nem tudom, féltem, hogy meg kell őt érintenem. – magyaráztam.

- Értem, belőled a félelem hívja elő. Csodálatos, hogy olyan erős volt az áramod. Nekem rengeteg munkámba telik mire előhívom és még több energiámba, hogy ilyen mennyiségű áramot fejlesszek. – magyarázta Kate, én meg csak bambán bámultam. Okés, hogy másoló, de hogy jobb, mint az igazi, az azért már gáz. – Van kedved gyakorolni? – kérdezte. Éreztem, hogy mindenki elképed. De végre egy ember, bocs vámpír, aki egyenlőnek tekint rám.

- Naná! – vágtam rá és átfurakodtam magam az én sorfalamon. Egész nap a szabadban voltunk, először felügyelettel Kate tesójai is ott sorakoztak, meg az én fogadott családom is. Este hullaként dőltem az ágyba. Reggel Edward hideg kezének érintésére ébredtem.

- Szia – suttogta, én meg nem válaszoltam csak lágyan megcsókoltam.

- Hány óra? – kérdeztem miközben kinyújtóztattam elgémberedett tagjaim.

- Hát ami azt illeti már dél is elmúlt.

- És miért nem ébresztettetek fel. Olyan jó hogy Kate talált rá időt és gyakorol velem. Ezt sokkal nehezebb lenne egyedül megtanulni.

- De hisz én is itt vagyok, szerintem jobb lenne ha velem gyakorolnál

- Drágám te féltékeny vagy? – kérdezte, és hallottam a kuncogást a hangomban.

- Nem vagyok féltékeny – ugrott fel mellőlem – Csak egyszerűen félek attól hogy bajod esik.

- Nem esik semmi baja, vigyázok rá és amúgy is értem jobban kellene aggódnod, mert ő az erősebb – lépett be a szobába Kate. – szerintem egyél valamit és utána ha van kedved akkor el is kezdhetjük – azzal megfordult és kiment a szobából.

- Na akkor készen állsz? – kérdezte Kate pajkosan mosolyogva. A nappali kellős közepén álltunk, mindenki ott volt. Edward egész délután morcogott, hogy erre semmi szükség, majd én magamtól megtanulom, hogy kell kezelni ezt az új képességet. Én viszont örültem neki, hogy végre van valaki aki talál rám időt és foglalkozik ezzel az új képesség kordában tartásával.

- Biztos, hogy jó ötlet ez az egész? – kérdezte Jasper, aki egyre feszültebb volt.

- Miért ne? Nyugi nem lesz semmi baja – nyugtatta mag Alice egy lágy mosollyal.

- De mi van ha valami balul sül el, és ha kicsúszik a dolog a kezetek alól? – az újabb személy akinek ellenvetése volt, Emmett volt. Érdekes egyszeriben mindenki meg akar védeni. – Mi van ha itt kő kövön nem marad semmi? – tette hozzá.

- Hát arra is volt már példa ebben a családban – válaszolt rá Kate és még szélesebbre húzódott a mosoly a száján. – Akkor kezdhetjük? – kérdezte Kate miközben felém fordult. Én csak bólintottam és magam elé emeltem a kezeimet. Ő megfogta azokat és a tenyerekkel kifelé fordította. – Nem fog fájni – mondta majd lassan a tenyereit az enyémhez érintette. Az első percben nem éreztem semmit – Most – mondta és akkor már tudtam hogy mit csinál. – Gondolj arra hogy egy másik lány van Edwarddal – mondta, anyám hát ez meg milyen abszurd feltevés. – Hey, koncentrálj – szólt rám, ezek szerint ő már rájött arra, hogy ez az új képességem összefügg a féltékenységgel nálam. Oké akkor gondoljunk egy lányra, de kire? Teljesen mindegy, a lényeg hogy Edward őt öleli és nem engem. Wááá, éreztem hogy gyülemlik a feszültség, Josie koncentrálj. És akkor minden eltűnt, de főleg az elektromosság.

- Bocs – kértem bocsánatot Katetől.

- Semmi gond, nem mehet minden elsőre – mondta elnézően mosolyogva. Akkor megint éreztem valamit, mint mikor látomásom van és most is az volt. Belekúszott a fejembe egy kép, egy hihetetlen kép. Egy lány és Edward, és a lány messe nem én vagyok. Bella, hallottam ahogy Edward a fülébe susog azon az őrjítően szexi hangján, majd lágyan megcsókolja, Szeretlek, pont úgy mondja neki ahogy nekem.

- Próbáljuk újra – erősködtem, de nem néztem senkire, pedig érdekelt hogy Alice látta e már a lányt, a másik jövőt, amiben én a jelek szerint nem veszek részt.

- Pihenned kéne – lépett mellém Edward és megfogta a kezem.

- Nem kéne – vágtam rá, és azonnal visszaléptem Kate elé. Újra várva hogy összeérjen a tenyerünk. Most tudtam, hogy kinek az arcát kell előhívnom, és hogyan kell elképzelnem. Éreztem ahogy Kate hűvös márványtenyere az enyémhez simul, lehunytam a szemem és a lányt kerestem. Láttam a hosszú barna haját és a gesztenyeszínű szemét, és hogy mennyire szerelmes az én Edwardomba. Aztán megjelent Edward is és már azt is éreztem ahogy az elektromosság a testemen árad szét.

- Jó lesz – hallottam Kate hangját valahonnét a távolból. Hát nem áll szándékomban. Majd már a szikrákat is látni lehetett, először csal a tenyereink körül, aztán szépen lassan az egész testünkön. Apró villámszerű szikrák cikáztak a hajamba ami szanaszét táncolt.

- Azannya – hallottam Emmettet, de aztán már semmit, csak a lány volt, meg Edward ahogy a szerelmes szavakat suttogja a fülébe. Egy erős hullám sodort végig a testemen. A lámpa fénye előbb elhalványult majd felviláglott és végül szétrobbant, ez volt az első kitörés, a következő egy még erősebb villamos kisülés, aminek az lett a következménye hogy a szobában lévők mobiltelefonja mondta fel a szolgálatot, majd a tévé robbant szét. És az utolsó az már látható is volt, olyan mint mikor egy követ dobsz egy nyugodt vízfelszínre és az fodrozódni kezd. Halvány derengő kékes-vöröses színe volt. És úgy söpört végig a házon mint egy nyári fuvallat, mégis minden elektromos dolgot tönkretett. De a ház falai sem állíthatták meg, a hatalmas üvegtáblák apró szilánkokra törtek az óriási felszabaduló energiától, és hatalmas csörömpöléssel a földre hullottak. Én még mindig magam előtt tartottam a kezem, de Kate már nem volt előttem, több mint valószínű hogy valaki elrántotta őt a közvetlen közelemből, nehogy baja essen. Belőlem meg még mindig hullámzott a kékes fény, és nem tudtam megálljt parancsolni. Hogy fogok ennek véget vetni.

- Josie, kérlek állj le, mert ha így folytatod egész Forksban kimegy a villany – hallottam ahogy Edward megszólít. A hangja pont olyan volt mint máskor, és pont olyan mint a látomásomban azzal a lánnyal. Éreztem ahogy odalép hozzám, de nem tudtam abbahagyni, pedig akár Edwardnak még baja is eshet, ki tudja milyen hatással van rá ez az energia. Attól hogy ő nem szeret én még szeretem, és történjék is bármi a jövőben szeretni fogom. Ahogy ez a gondolat végigfutott az agyamon már el is múlt a kékes derengés körülöttem.

- Azt hiszem már késő, hazavágtad a fél megye villamoshálózatát – mondta Emmett prüszkölve.

- Mire gondoltál? – kérdezte Kate

- Hát egy másik lányra, pont ahogy javasoltad – válaszoltam, de azt gondosan elrejtettem a fejemben, hogy annak a lánynak van neve is és hogy Edwardnak ő a jövő és nem én. Nyeltem egyet. – Fáradt vagyok, és éhes. – mondtam, majd lehuppantam az egyik fotelba. Mivel mindenütt tök sötét volt egy kis időbe telt mire az én szemeim megszokták hogy nincs fény. Mindenki elképedve nézett rám.

- Jobb lesz, ha nem engeditek a Volturi közelébe Josephinet. Aro megőrülne, és inkább mindenkit elpusztítana mintsem elviselje hogy nem az ő csapatába tartozik egy ekkora kincs – jegyezte meg Tanya. Én meg csak pislogtam, ki az a Volturi, és még hogy én kincs, ez vicc. Ez nem áldás ez átok.

- Valaki jön – szólalt meg Irina, és mindenki érezte az érkező szagát.

- Jacob Black – mondták hárman is egyszerre.

- Majd én beszélek vele – mondtam és kiléptem a sötét éjszakába. Még látni nem láttam őt, csak az illatát éreztem, furcsa volt, legalább annyira megbabonázott, mint a vámpíroké. Furcsa, eddig nem így volt, eddig egyáltalán nem volt rám semmilyen hatással. Ott álltam a teraszon és vártam hogy kilépjen az erdőből. Pont olyan volt, mint mikor először láttam kilépni az erdőből. Fekete haja a válláig ért, a pajkos gyermeteg mosoly épp úgy terült szét az arcán mint akkor.

- Szia – mondta és elindult felfelé a lépcsőn.

- Hello – mondtam és én is tettem felé egy lépést, erre ő megtorpant.

- Miért hívtál ide, ha nem akarod hogy bemenjek? – kérdezte elkerekedett szemekkel.

- Én nem is hívtalak – suttogtam megszeppenve.

- Dehogynem, pont az előbb, még mikor nem jött ez az istenverte sötétség. Hallottam a hangod, és hogy valamiért szenvedsz.

- Ja, csak csináltunk egy kísérletet – de mire elmondhattam volna, hogy mit Edward és Carlisle már ott is volt mellettem.

- Hello Jacob – mondta Carlisle, de én biztos voltam benne, hogy hallottam egy halk morgást ami Edward torkából tört elő. – Mi járatban?

- Csak tudni akartam, hogy Hemakshi hogy van. – Jacob van nálam egy rosszpontod, a Josephine megszólításnál, már csak a te indián nevedet utáltam jobban. Ezt Edward tuti meghallotta mert alig bírta visszatartani a nevetését, amit csak nagy nehézségek árán tudott magába fojtani. – És hogy emlékeztesselek benneteket a szerződés rátok eső részére.

- De hát mi nem jártunk a rezervátum területén – horkant fel Edward.

- És ki mondta hogy én arra gondoltam, én a megállapodás másik részére gondoltam, senkit sem bánthattok, senkit sem haraphattok meg, és senki sem lehet olyan mint ti.

- Nem áll szándékunkban átváltoztatni őt – mondta Edward és egy hatalmas vigyor terebélyesedett szét az arcán – Mivel ő már egy közülünk. Igen a ti Hemaksitok egy vámpír leszármazottja. Jacob egy lesújtó pillantást vetett Edwardra, majd rám nézett és tőlem várta a választ. Nem tudtam mit mondhatnák neki, csak bólogatni volt erőm.

- Hogy tehetted ezt velem, velünk a családoddal – csattant fel Jacob, majd még csak felháborodni sem volt időm, olyan gyorsan eltűnt az erdőben.