21. rész - Na jó, gyere...
2009.09.13. 18:05
Egy kellemes zuhany után pizsibe öltöztem, majd irány az ágy. Elfeküdtem, és jó melegen betakaróztam. Nagyon kényelmes volt. Lehunytam a szemem, mikor kopogást hallottam. Sóhajtottam, majd nagy nehezen az ajtóhoz botorkáltam a sötétben.
- Szia. bocsi hogy zavarlak, de hiányoztál. – mosolygott Fer.
- Fernando. Csak nemrég váltunk el. És, holnap Időmérő. Menj aludni.
- De nem tudok. Csak rád gondolok. Arra, hogy milyen jó lesz, amikor majd együtt alszunk.
- Aranyos vagy, de tényleg fáradt vagyok most ehhez.
- Ne, várj. Kérlek. Nem foglak felébreszteni. Aludjunk együtt. – nézett rám azzal az ellenállhatatlan mosolyával. Nem bírom, ha így néz rám.
- Ne, ne nézz így, mert nem szeretem. Mindig elolvadok, ha így nézel rám.
- Jó ezt tudni. – lépett közelebb. – Mi a válaszod akkor?
- Nem!
- Biztos? – húzott magához.
- Nem maradhatsz…
- Biztos?- éreztem a leheletét az arcomon.
- Biztos… ááá, na jó, legyen. Gyere. – húztam be, és becsuktam az ajtót.
- Ezt már szeretem. – csókolt meg romantikusan.
- De ha így folytatod, akkor semmi nem marad az alvásból, és Flavio apró kis kockákká fog minket szétdarabolni.
- Aranyos lennél kockaként is.
- Te is… NA, alvás.
Bementünk a hálóba, és az ágyba feküdtünk. Átölelt.
- Jó éjt, kis spanyol csillagom.
- Jó éjt, kis spanyolom.
Reggel felkeltem. Fer még nagyban szuszogott. Ilyenkor olyan, mint egy kis iskolás srác. Nagyon aranyos. Azt hiszem, életem legjobb döntse volt, hogy elfogadtam Flavio ajánlatát. Nélküle nem lennék ilyen boldog, mint most. Azt hittem még Amerikában, az IndyCar-ban, hogy boldog vagyok. Nem volt mellettem egy ilyen srác, aki megmutathatta, hogy mi is az igazi boldogság. Ezét mindenképp hálás lehetek neki. Sok minden vár még ránk együtt, de tudom, senki, senki a világon nem veheti el tőlem. Már nem! Közben lassan ébredezett. Kinyitotta a szemét, majd a kezével megsimította az arcom.
- Köszönöm. – mondtam neki, és adtam egy puszit a kezére.
- Mit köszönsz kicsim?
- Ezt a boldogságot, amit érzek, amikor a közeledben lehetek. Ezt köszönöm.
Elmosolyodott, aztán megölelt, és megcsókolt…
|