A hét további napjai nagyon lassan, de azért eseménydúsan telt. Szerkesztettük a lapunk márciusi számát, közben ki kellett találnom valamit a Kimivel való problémáimra is. Végül arra a döntésre jutottam, hogy elkérem anyuéktól a nyaralót szombat-vasárnapra, és meglátjuk, mennyire segít. Péntek este összepakoltam 2 napi ruhát meg ételt, és végig azon gondolkodtam, helyesen cselekszem-e, de meggyőztem magam róla, hogy ennél csak jobb lehet a helyzet. Szombaton délelőtt 10 órakor indultam el anyuékhoz.

- Hahó. - léptem be a házba már Espooban.

- Laura! Mi járatban? - jött le anyu csodálkozva az emeltről, majd megölelt.

- Lehet egy kérdésem? Elkérhetném a savonlinnai nyaralónkat a hétvégére?

- Persze, de miért? - közben elindult a kulcstárolókhoz.

- Csak szeretnék kimozdulni, és egyedül lenni egy kicsit. És na is nagyon keressetek, mert a telefonom is ki lesz kapcsolva.

- De, kicsim, minden rendben? - fürkészte a tekintetem anyu aggódva.

- Igen, csak… kell egy kis friss levegő. - próbáltam ezzel lezárni a dolgot.

- Rendben, de ha bármi baj van, mi itt vagyunk, és meghallgatunk.

- Kösz, anyu. - öleltem meg szorosan.

 - Vigyázz magadra, és jelentkezz, ha hazaértél.

- Úgy lesz. Szia.

- Sziasztok. Apát is puszilom.

2 óra volt az út autópályán, de a látvány mindent megér. Egy pici tó partján állt, az erdő szélén a 2 szobás mökki, nyaraló, természetesen szaunával. Úgy döntöttem, miután kiipakoltam és egy picit kitakarítottam a házat, hogy beülök szaunázni, úgyis régen voltam már. Az legalább lenyugtat. Fogtam egy törölközőt, magam köré csavartam, és begyújtottam a fát, majd elhelyezkedtem egy padon. Nagyon megnyugtató volt ez a csend, meg a meleg. Itt végre eldönthetem, mit is akarok kezdeni magammal, és végig gondolhatom, mi történik velem, és mit kezdet a helyzettel. Azt hiszem, megijedtem magamtól, azt hittem, soha többé nem fogok találkozni Kimivel, vagy ha össze is futunk, nem fogok szóba állni vele, és továbbra is haragudni fogok rá, ehhez képest meg úgy reagáltam, mint aki nem is haragszik már rá, és könnyen megbocsájtottam. Ez persze egyik oldalról jó, de másik oldalról nem, mert azt hiszem, én nem tudok úgy tekinteni rá, mint barátra, lassan több lesz számomra ennél, azt hiszem, kezdek beleszeretni. De ez sajnos némi problémát is felvet. A barátságunkat nem akarom beáldozni, de az biztos, hogy nagyon fogok szenvedni ezek után, mivel neki barátnője van, ami ugyan Rami szerint nem komoly, de én nem fogom szétválasztani őket, soha nem voltam és nem is leszek ilyen. Úgyhogy majd szépen lassan kiverem a fejemből Kimit, mint férfit.

A hétvége jól telt, végre sikerült kipihennem magam, jó volt egyedül lenni egy kicsit, és azt hiszem, sikerült elrendezni a gondolataimat, így újult erővel vetettem bele magam az életbe. Vasárnap délután értem haza, ígéretemhez híven azonnal hívtam anyut, hogy megérkeztem, és minden rendben velem. Beugrottam egy kád forró vízbe, és vagy 1 órán keresztül áztattam magam. Éppen kiszálltam a habok közül, mikor csöngettek. A fene!! Felöltözni nincs időm, úgyhogy az lesz a legjobb, ha magam köré tekerek egy törölközőt, és csak résnyire fogom kinyitni az ajtót, és megpróbálom minél hamarabb lerázni a váratlan látogatót. Éppen hogy csak elfordítottam a kulcsot, Kimi robogott be a lakásomba. Totál ledermedtem, itt állok előtte egy szál semmiben, ő meg rendíthetetlenül beszél.

- Laura, te teljesen nem vagy normális? Tudod, hogy aggódtam? Egész hétvégén, ha nem hívtalak 20-szor, akkor egyszer sem. Mégis hol a fenében voltál? Már mindenféle rémkép lebegett a szemem előtt, hogy mi történhetett veled. Ilyet ne merészelj mégegyszer csinálni velem. A szívbaj jött rám. Öhh… zavarok? - kérdezte elpirulva, mikor leesett neki, milyen öltözékben állok itt előtte. - Mert visszajöhetek később is, mert még nem fejeztem be.

- Akkor én gyorsan felöltözök, és folytathatod. - tértem vissza én is a földre az első megdöbbenésemből, hogy bevágód ide, és közli, mennyire aggódott értem. Azt hiszem, először is becsukom az ajtót, ne a szomszédok füle hallatára beszéljük meg a többit, bár a pikáns részeket már úgyis hallották. - Itt is vagyok. - tértem vissza az első kezembe akadó melegítő felvétele után a nappaliba.

- Valamit el kell mondanom. A buli után nem volt alkalmunk beszélni, vagyis nem volt alkalmam megmagyarázni neked valamit.

- Figyelj, nincs mit megmagyaráznod, ő a barátnőd, akkor jelenik meg és ott, ahol akar, és ott esik neked, ahol neki meg neked jól esik.

- Barátnő? Messze van ő attól.

- Akkor miért vagy vele? Bocs, nem tartozik rám. - szégyeltem el magam. Hogy nem tudom befogni egyszer a szám.

- Unaloműző. - hát ez csúcs. Lehet, hogy tényleg jobb, hogy csak barátok vagyunk. Vajon minden lány csak unaloműző neki?

- Valami baj van? - nézett furcsán rám. Tuti meglátta rajtam, hogy nem tetszik valami.

- Hagyjuk. - álltam fel egy picit idegesen.

- Ne, ne hagyjuk. Hallani akarom. - állt meg előttem.

- Biztos?

- Biztos. - kötötte az ebet a karóhoz.

- Csak nem tetszik, hogy úgy kezeled szegény lányt, mint valami tárgyat. Szakíts vele, ha nem bírod, vagy maradj vele, ha szereted.  - fejtettem ki a véleményem. Ki nem állhatom, mikor egy férfi így beszél a nőkről.

- Nem szeretem. Mást szeretek, - nézett a szemembe. - de ő nem veszi ezt észre.

- Akkor sem ez a legjobb módja a dolgoknak. Talán nyíltan megmondhatnád neki. - ha rólam beszél, elájulok. Áhh… de biztos nem, az lehetetlen!! Most sikerült eldöntetem magamban, hogy ebből nem lehet semmi, erre meg… Ez nem igaz!!

- És mi van, ha visszautasít? - tett egy lépést felém.

- Amíg nem mondod el neki, nem tudhatod, hogy reagálna.

- Lehet, hogy tényleg ezt kellene. – majd közelebb lépett, és még közelebb. Anyám, meg fog csókolni, ezt nem hiszem el! De én nem…

- Kimi, ne. - fordítottam el a fejem az utolsó pillanatban. Normális vagyok?? Biztos, hogy nem.

- De miért ne? - kérdezte aranyosan. Komolyan, ha így néz rám, nem tudom türtőztetni magam. De nem lehet!

- Mert… mert… - roskadtam le a kanapéra, és temettem a kezeim közé az arcom.

- Rendben, nem kell válaszolnod. - ült le velem szemben a dohányzóasztalra, és gyengéden megfogta a kezem. Mikor felnéztem, szemeiben nem sértődöttséget, hanem megértést láttam. Ez nem igaz, egyre jobban beleesem. - De azt elmeséled, hol voltál a hétvégén? - kérdezte félénken.

- Savonlinna mellett van egy kis nyaralónk, oda bújtam el egy picit feltöltődni, és… - vettem egy nagy levegőt. - végig gondolni a kapcsolatunkat. - fú, el sem hiszem, hogy kimondtam. De úgy látom, Kimit is kb. ennyire meglepte a mondandóm.

- Ezt nem értem.

- Sikerült lezárnom magamban a múltat. Új, tiszta vizet öntöttem a pohárba. Úgy gondoltam, jól megleszünk együtt, mint barátok, de közben egyre jobban beléd szerettem, tehát lassan több lett, mint barátság, amit éreztem irántad. De felbukkant Riitta vagy kicsoda, így elbizonytalanodtam, és eldöntöttem, hogy türtőztetem magam, és nem fogok semmi beletiporni, és majd elfelejtetek. Így jöttem haza, újult erővel. De most beállítasz, és minden, amit elhatároztam magamban, összedőlni látszik.

- És ez nagyon rossz?

- Mi? - ezt nem értem.

- Úgy értem, nagyon rossz, hogy én is hasonlóan érzek? Mert én… szeretlek. - mondta ki halkan az utolsó szót.

- Nem. - sütöttem le a szemem.

- N, gyere ide. - majd megölelt. Olyan aranyos. Nem is értem, hogy lehetek ilyen hülye.

- Megpróbálod mégegyszer? - suttogtam.

- Mit? - kérdezte alig hallhatóan, majd nagyon gyengéden, lágyan megcsókolt, nem akart elijeszteni. Végül az összebújásnak Sini nyávogása vetett véget. Mindig a legjobbkor tud megjelenni. Nem mintha lett volna folytatása a dolgoknak.