Amikor visszamentünk az orvostól, Sebastiant egyből elkapta a mérnöke, úgyhogy nekem ismét nem volt semmi dolgom. Ahogy sétálgattam, észrevettem, hogy az egyik kávézó asztalánál ott ücsörög Petra. Oda is mentem hozzá.

-Leülhetek?- kérdeztem mosolyogva.

-Persze.- mosolygott rám. Egyből el is kezdtünk beszélgetni és rövid idő alatt sok mindent megtudtunk egymásról. Úgy éreztem, hogy talán ő lehet a barátnőm az F-1-en belül. Nagyon hasonlított Jane-re, attól függetlenül, hogy azért idősebb volt nálam.

-… szóval belsőépítész Párizsban, mi?- nevettem. Már ebédidő is elmúlt, de mi még mindig csak beszélgettünk.

-Tudom, meglepő. De Párizs volt minden álmom. És megvalósítottam.- mondta.

-És a magánélet?- eveztem egy kicsit intimebb témához.

-Van egy vőlegényem, Adam. Majd bemutatlak neki. Ő Sebastian egyik szerelője.

-Akkor nem kell messze lennetek egymástól.

-De nektek sem.- mosolyodott el.- Tegnap láttam az exének a kis jelenetét. És amit mondtál… teljesen igazad volt.

-Igazából csak azért mondtam, hogy ne mindenki előtt beszéljék meg a magánéletüket. De nem lett olyan nagyon jó a vége.- húztam el a szám és elmeséltem neki a pilóta karján lévő vágás történetét.

-Nem véletlenül döntött úgy, hogy te kellesz neki és nem ő.

-Gondolod?- kérdeztem és önmagamat is megleptem, hiszen éppen Sebastianban kételkedtem.

-Kicsim!- szólt egy férfi a garázsok felől.- Adrian mindenhol keres.

-Megyek.- mosolygott a nő a férfire. Ő lehetett Adam.

-Kisasszony, maga Ada?- nézett felém.

-Semmi kisasszony, jó?- nevettem.- Amúgy igen.

-Sebastian vár téged.- mosolygott. Megvárt minket, majd együtt mentünk be. Közben Petra be is mutatott bennünket.

-Adam, te vagy a legjobb.- mondta Seb, mikor meglátott minket.

-Azt mondtad, hogy délelőtt beszélgetett az én drágámmal. Így nem volt nehéz megtalálni.- mondta a férfi, majd a nőt átkarolva elindultak a másik irányba.

-Mit csináltatok eddig?- kérdezte, miközben közelebb húzott magához. Egy bárszéken ücsörgött egy csomó monitor előtt.

-Beszélgettünk. Megismertük egymást.- mondtam neki mosolyogva.

-És mi a véleményed?

-Találkoznia kell Jane-nel. Imádni fogják egymást. Annyira hasonlóak.- jegyeztem meg.

-Ne szervezkedj, kicsim!- adott egy puszit.

-Mióta vagyok kicsim?- lepődtem meg teljesen.

-Néhány órája. De ha zavar, maradhatok az Adánál.- húzta vissza a kezeit.

-Eszedbe ne jusson!- szóltam rá. Ezen csak mosolygott, majd leszállt a székről.

-Azt hiszem, mára elég volt a munkából. Ideje mennünk.- indultunk el kézen fogva. De nem jutottunk sokáig, mikor megcsörrent a telefonom. Bruno nevét írta ki.

-Szia, bátyus!- köszöntem vidáman.

-Helló, hugi! Mi a helyzet veled?- kérdezte vidáman.

-Nincs semmi különös. Végre belecsöppentem az élet közepébe. És otthon mi újság?- érdeklődtem.

-Apa mondta, hogy mikor hazajössz, megrendezi a szokásos bált.- felelte kissé mérgesen.

-Szuper.- húztam a szám.- Kísérőm nem lehet, igaz?- néztem a mellettem lépkedő Seb-re.

-Csak a szokásos. Aki nem tartozik a köreinkbe, nem jöhet.- mondta reménytelenül.

-Utálom a hülye fogadásait.- feleltem lemondóan.- Nem baj, majd valahogy túléljük.

-Emiatt ne aggódj, azért ott lesz Fabian és Jane is.

-Végre valami jó hír.- mosolyodtam el.

-Azt még nem is mondtam, hogy jól mutatsz a plakáton.- váltott témát hirtelen.

-Örülök, hogy bejön.- vigyorogtam. Egyre jobban tetszett, hogy ott voltunk egymás mellett Sebastiannal.

-Apának annyira nem tetszik, szóval számíts majd egy leszúrásra. De nem is zavarlak tovább, biztos van még dolgod.

-Ha más nem, akkor ápolni a főnökömet, akit a barátnője szépen megsebzett.

-Akkor menj, te kis ápolónő! Szia!

-És is szeretlek! Szia!- köszöntem el, majd mindketten letettük. Amíg visszaértünk a hotelbe, beszámoltam Sebinek a beszélgetésünkről és meséltem neki a bálról is, amit az apám szokott rendezni.