Pier és Chidori nem azért csatlakozott hozzánk, mert nem érdekelte őket can állapota, hanem mert nem akarták, hogy egy újabb meglepetés érjen minket, főleg ilyen kiszolgáltatott helyzetben. Utolértük őket. Ők az egyik volt irodaház felső szintjére vezettek minket.

-          Tiszta.- mondta röviden Pier.

Azért idegesen néztem körbe. Pier látta rajtam, hogy a válasza nem nyugtatott meg.

-          Nyugi! Kétszer egymás után nem fogunk beleesni ugyanabba a hibába.- bíztatott.

-          De csak akkor van esélyünk erre, ha újra átgondoljuk a felállást. Az a gép szinte a semmiből érkezett, vagy mi nem voltunk elég éberek ahhoz, hogy észrevegyük.- gondolkodtam hangosan.

-          Ha szólhatok,- kezdte lassan Chidori.

Érdeklődve fordultunk feléje. A sok fürkésző tekintet láttán egy pillanatra még zavarba jött. Aztán egy kisebb kört alkotva guggoltunk egymással szemben, kivéve Blaise-t aki a hajdani ablaknyílásból fürkészte az utcát és az eget.

-          Szóval.- folytatta összeszedve magát Chidori.- Jó lenne, ha többen lennénk hátvédek. Én személy szerint vállalom is.- jelentette ki.

Pier elgondolkodva nézett rám. és már készült is megszólalni, de én megelőztem.

-          De rád elöl van szükség.!- szóltam rá.- És még nincs elég tapasztalatod.- ellenkeztem.

Pier összevont szemöldökkel nézett rám.

-          Neked kell elöl lenned Tatjana! Te vezeted a küldetést.

-          Te pedig a felettesem vagy.- vágtam vissza Piernek.- Szóval neked is….

-          Ez most nem erről szól. Én adom a parancsokat, de a küldetés alatt te vagy a főnök…. bár ha vitás eset adódik, akkor az én jogom dönteni.- nézett rám sokat mondóan Pier.

Vettem a célzást és be kellett látnom, ha boldogulni akarunk Chidorit kell választani, minden aggodalmam ellenére.

-          Szólhatok én is?- szólalt meg váratlanul Can.

Értetlenül néztünk rá. Ő persze Chidorival ellentétben nem jött zavarba.

-          Mond!- kérte Pier.

-          Én vállalom az egyik hátvéd szerepét.

-          Ezt nem lehet!- tiltakoztam hevesen.- Nekünk téged kell megvédenünk.

-          - Hát ennél rosszabb helyzetbe már úgyse kerülhetek.- vélte Can.

Zavartan néztem rá, bár gyanítottam, hogy az előbbi „incidensre” gondolt. Megadóan emeltem fel a kezem és inkább csatlakoztam Blaise-hez. Ő csodálkozva nézett, de nem kérdezett semmit.

-          Can akar az egyik hátvéd lenni.- szólaltam meg halkan.

-          És mi a baj ezzel?- kérdezte Blaise úgy, hogy rám se nézett.

-          Hát tényleg az égvilágon semmi- válaszoltam kissé ingerülten.

Ekkor már rám nézett.

-          Mi a bajod vele? Az előbb mentette meg az életünket.- magyarázta Blaise.

-          De…. kezdtem volna, de Blaise a szám elé tette a kezét és maga után húzott az egyik sötét sarokba.

A többiek épp látták ezt a tettét, így nem kellett külön magyarázattal szólgálnia, hogy jó lenne ha mindenki „láthatatlanná” válna. Pár percig szinte még csak levegőt se mertem venni, és Blaise- ki tudja mért- a számon tartotta a továbbra is a kezét.

Kb. 5 perc elteltével kiadtam Piernek és Chi-nek az utasítást, hogy nézzenek utána az eseményeknek. Ekkor már Blaise is elengedett. Kérdőn néztem rá. Ő csak értetlen képet vágott. Tétován guggoltam mellette, mert nem tudtam, hogy Blaise mellett maradjak, vagy csatlakozzak Can-hoz. Végül intettem Can-nak, hogy csatlakozzon. Idegesen néztem felváltva rájuk.

-          Tatjana azt akarja mondani, hogy végiggondolta a lehetőségeket és beleegyezik, hogy  te légy a másik hátvéd.- szólalt meg helyettem Blaise.

Ölni tudó tekintettel néztem rá, de be kellett látnom, hogy Can képességét alábecsültem, de ez még nem jelentette azt, hogy el is fogadtam. Blaise-re is dühös voltam, mert neki kellett volna észrevenni a veszélyt, mégse szóltam rá.

Csendben és éberen leosontunk a földszintre. Csak Chidorit láttam a néhai bejárat mellett kuporogni. Blaise elindult feléje, mi ketten a lépcső mellett maradtunk. Intettek, hogy kövessük őket.

Már az új felállás szerint folytattuk az utunkat, de Pier jobbnak látta, ha teszünk egy pár utcányi kitérőt biztos, ami biztos alapon.

Be kellett látnom, hogy egy kicsit nyugodtabb voltam, hogy ketten voltak mögöttem. Bár most pedig Can kiszolgáltatottsága miatt kezdetem aggódni, hogy mégse szabadott volna elfogadnom a többiek döntését. Végül is én vezettem az akciót és én feleltem a társaim épségéért is hiába Pier volt a rangidős tiszt.

* * *

Pierrel egy rangúak voltunk, mikor először találkoztunk. Az első napokban nem tudtam, hogy viszonyuljak hozzá. Legjobban a sarkossága zavart. Aztán, ahogy telt az idő egyre többet fedeztem fel mosolyogni, és ilyenkor nagyon emberi volt. Aztán Pier sokkal ambiciózusabbnak bizonyult, és nemsoká magasabb rangot kapott.

Ekkor állt igazán helyre a mi kapcsolatunk. És végre úgy éreztem, hogy mindenki megtalálta a maga helyét. Szerettem, ahogy Pier irányított. Teljesen más volt a szolgálatban és civilben is a kapcsolatunk. Mondhatnám már közeli barátom volt, akivel kölcsönösen tiszteltük egymást, és ez a tisztelet jellemezte minden kontaktusunkat.

Éles fény villant a keleti égbolton. Ez rögtön visszahozott a valóságba. Egy pillanatra csodálkozás lett úrrá mindannyinkon és nem is tudtunk cselekedni. Csak néztük megbabonázva az égi jelenséget. Majd amilyen hírtelen jött úgy is tűnt el a fényesség.