Másnap délután utaztunk Brazíliába, mivel nem lett volna semmi értelem visszamenni Európába egy napáért. Sao Paulo nagyon szép város, már persze az a része, amit évek óta látok belőle. Barbival újra boldogan, de gondokkal telien sétáltunk a szálloda környékén egy eldugott kis parkban. Jó volt újra csak ketten lenni. Nem beszélgettünk csak sétáltunk és fogtuk egymás kezét. Két órán át csak így voltunk, majd már csak igen ránk esteledett. Holnap is lesz nap és akkor remélhetőleg meg tudjuk beszélni a többi dolgot is egymással, meg ideje a tervet egyeztetnem Charlieval.

A város szép, most járok itt először és rabul ejtett. Igaz az országról mondják, hogy szép, de mégis csak a drog, a gyerekbűnözés, emberrablás, szervkereskedelem és az ehhez hasonlók „bölcsője”. A kipakolás után Kimi mondta, hogy menjünk sétálni a hotel körüli kis parkba. Gyönyörű kis park volt. A közepén egy vízesés, tele virágokkal, romantikus kis hely. Csal voltunk és éreztem, hogy egyre mélyebben és tiszta érzésekkel szeretem Kimit. Bármi is történt az elmúlt időszakban valahogy egyre jobban szerelmes lettem. Visszamentünk, letusoltunk és egymás karjaiban aludtunk el. Éjjel furcsa érzés keringetett, nem igazán tudnám megmondani, hogy mi, de rossz érzésem támadt.

Reggel arra ébredtem, hogy üres mellettem az ágy. Kinyitottam a szememet, de a nap fénye, ami beszűrődött a függönyön kicsit zavar, de hagytam, hogy az arcomat egy kis ideig süsse az arany égitest. Élveztem, hogy meleget áraszt, és ez átjárja a testemet. A résnyire nyitva hagyott ablakon, pedig lágy szellő fújt be. Egy kis idő után megborzongtam és a hideg futott végig rajtam, mert a látómezőmben egy kép és a tegnapi furcsa érzés furakodott be. Gyorsan felpattantam az ágyból és a fürdő felé vettem az irányt. Szinte feltéptem az ajtó, úgy rontottam be és ezzel majdnem fellöktem az én szerelememet, aki éppen kifele igyekezett a helyiségből.

-          Ho-ho, lassan! Mi történt? Rémült arcot vágsz! – mondta és közben szorosan ölelt. Kellett egy jó fél perc mire feleszméltem, hogy mi is történt.

-          Semmi, csak nem találtalak sehol és aggódtam! – mondtam, majd a nyaka köré fontam a kezem és lágyan megcsókoltam.

-          Oh, hát, ha mindig ilyen lesz, mikor megtalálsz, akkor többet fogok eltűnni! – mosolyodott el.

-          Vicces vagy vigyori! – fintorodtam el. Elváltunk én gyorsan felöltöztem, meg a reggeli hercehurca, majd lementünk megreggelizni. A reggeli alatt megbeszéltük, hogy később elmegyünk egyet kocsikázni a városban és környékén. Kiminek volt egy szponzori megjelenése a csapattal együtt. Addig én elővettem a laptopomat és egyből Msn, hátha fent érem Charliet vagy Katát. Szerencsémre mindketten fent voltak, így felkértem őket a közös beszélgetésre. Sokat hülyültünk, elmeséltem mi történt előző hétvégén, persze nem mindent. Vagy két órát beszélgettünk így, de Katának jelenése volt egy megbeszélésen, Charlienak pedig edzésre kellett mennie. Elköszöntünk egymástól, majd szépen megnézegettem a többi általam látogatott oldalakat is. Közben pedig még mindig a kedvenc együttesem és énekesem üvöltött a laptop hangszórójából. Éppen a kedvenc könyvem egy újabb fejezetét olvastam, közben éppen a Linkin Park: A Place For My Head c. számát énekeltem. Egyszer csak egy hideg kéz érintését és egy csókot éreztem a hátamon. Lassan megfordultam és egy igézően kék szempárral találtam szembe magamat, amiben most is, mint annyiszor, elvesztem. Csókolgatni kezdett ott ahol ért. Egészen belemelegedtünk, mikor megszólalt Kimi telefonja. Kelletlenül, de leszállt rólam és felvette. Addig én visszafordultam az otthagyott könyvemhez és olvastam tovább. Az egyik legélvezetesebb résznél éreztem, hogy Kimi ott akarja folytatni, ahol az előbb abbahagytuk.

-          Ebből így nem lesz kocsikázás! – mondtam mosolyogva.

-          Heh… vicces itt ma valaki! szerintem ez jobb program lenne! – mondta egy kaján vigyor kíséretében.

-          Hát jha, de éppen olvasok, és a legjobb résznél zavartál meg!

-          Nah, mutasd, hogy mi jobb ennél! – majd felé fordítottam a laptopot és beállítottam neki az olvasandó részt. Elé ültem és figyeltem a reakcióját. Természetesen semmit nem lehetett leolvasni a „Jégember” arcáról, se egy mosoly, semmi. Fél óra elteltével lerakta a gépet és magához húzott. – Te ugye ezek nem léteznek, ilyen nincsen a valóságban?- kérdezte tök komolya arccal. Én hangosan felnevettem, sőt már folytak a könnyeim a nevetéstől.

-          Nem szívem, nincsenek, ez csak az írónő fejéből pattant ki illetve álmodta meg! - megpusziltam a homlokát.

-          Ne nevess ki, de annyira élethű és nagyon is beleéltem magam a szituációba!!

-          Bírná az egód, ha te is így tudnál… velem… khm… - húztam az agyát.

-          Nanááá, még hogy ne! Nah, de így tényleg nem megyünk sehova és már éhes is vagyok!

-          Nézd, hogy siet már, az előbb még igen csak más programot szemelt ki az uraság! – incselkedtem vele, aminek az lett az eredménye, hogy ott csikizett, ahol ért. Nagy nehezen kiszabadultam a karjai közé és elindultunk. Mint már mondtam szép a város, de a környéke még szebb. Takarós kis házak a várostól nem messze, ahol a tehetősebbek éltek. A város külső részein pedig nyomor és a szegénység. Nem mentünk túl közel, de már a szélen is lehetett érezni az itteni feszült légkört. Már esteledett, így visszamentünk. Kimi és én is a laptopunk elé telepedtünk le a vacsora után.

Csend telepedett a szobába miután visszaértünk, még vacsora közben sem beszélgettünk szinte semmit. Gondoltam, hogy Barbi azért szótlan, mert megviselték a kint látottak. Gyorsan felléptem Msn-re, hogy egyeztessek Charlieval. Megbeszéltünk mindent, szerencsére ő el tudta intézni azokat a dolgokat, amiket kértem, így már csak az időpontnak kellett eljönnie. Megköszöntem a segítséget, majd elköszöntünk egymástól. Ő sok sikert kívánt a hétvégére. Hálás voltam neki. Most már nem voltam féltékeny rá, hisz láttam, hogy ő sem úgy tekint Barbira, mint nőre, hanem mint egy húgra, akire vigyázni kell és óvni mindentől. Most már megértettem az ő kapcsolatukat és tiszteltem is. Elmentem tusolni, majd aludni, mert holnap bár még csak szerda lesz, de lesz egy megjelenése, ahol egy új sisakot kell kipróbálnia. Hát a hátam közepére nem kívánom, de ez a kötelességem. Tusolás után láttam, hogy Barbi még mindig elmélyülten olvassa kedvenc könyvét, így csak megcsókoltam és elaludtam.

Olvastam és olvastam, csak úgy faltam az oldalakat, csak akkor eszméltem fel, mikor Kimi megcsókolt és jó éjt kívánt. Gondoltam lassan nekem is illene aludnom, mert már fáradt voltam. Kikapcsoltam a gépet, majd megpusziltam Kimi hátát és én is álomra hajtottam a fejemet.

Reggel szinte egyszerre ébredtünk. Átkarolt majd simogatni kezdte a karomat, megborzongtam az érintésétől.

-          Jó reggelt Angyalkám! – mondta, majd megcsókolt.

-          Jó reggelt! Oh, ez nagyon szépen hangzott, de én nem vagyok angyal!

-          Ssst… nekem igen! – majd tovább simogatott. Kopogtatnak, vagyis inkább dörömbölnek.

-          Ki az, aki ennyire be akar jönni?

-          Nem tudom, de jobb lesz, ha kinyitom, mielőtt betört. – mondta, majd elment ajtót nyitni. Steve volt, Kimi menedzsere.

-          Előrébb hozták a megjelenést két órával! Siess, indulnunk kell! – mondta.

-          Mi? Miért? De nem… áhh, az ember a kisujját nyújtja és kell az egész karuk!- dünnyögött az én szőke hercegem. Majd nekiállt öltözni.

-          Nyugi, gyorsan túlesel rajta, aztán van egy meglepetésem a számodra! – mondtam neki, közben megcsókoltam és már ott sem voltak. Megint magamra maradtam, és mint ilyenkor zene bekapcs és olvasás. Kimi telefonjának zajára eszméltem fel.

-          Hallo! Kimi Räikkönen telefonja! Én Barbara Forrás vagyok a mérnöke. – hadartam el gyorsan.

-          Szia, én pedig Stefano! Hogy-hogy te veszed fel a telefonját? Ő merre van? – kérdezte meglepődve.

-          Valami megjelenésen, sisakot kell próbálnia vagy valami hasonló. Előrébb hoztak és sietett mivel nem rég tudta meg.

-          Hm… fura, erről nem is tudtam! Nah, mindegy. Ha visszaért, kérlek, mond meg neki, hogy kerestem és beszélni akarok majd vele!- elköszöntünk és én visszatértem az olvasáshoz. Kis idő múlva megint az-az érzés tőrt rám, mint két napja és egy éles fájdalmat éreztem a szívemben.

-          Miért hozták előrébb? Miért nem volt nekik jók a 13 óra? – még mindig dünnyögtem. Beszélni akartam Barbival, tisztázni szerettem volna a dolgokat. Erre valami jött-ment újságíróval kell jó pofiznom, már most utálom, pedig még nem is találkoztam vele.

-          Ne hisztiz már itt nekem, olyan vagy, mint egy csaj, aki nem jutott hozzá a kedvenc ruhadarabjáról! Maximum egy óra és már újra Barbival lehetsz! Ember, mióta együtt vagytok, mással nem is akarsz foglalkozni! – vágta fejéhez a dolgokat Steve.

-          Nem vagyok hisztis, de itt most nem csak Barbiról van szó! Ez meg nem igaz, ilyet ne mondj nekem! Hányszor mentem el a felépülése alatt ilyen-olyan kis hülye megjelenésekre, 10-15 percekre amint mi volt? Mosolyogtam, azt csá! Ennek volt értelme? Helyette lehettem volna mellette és nem egyedül kellett volna végigszenvednie ezt az egészet!!! – mondtam kicsit felemelve a hangom.

-          Te vegyél már vissza egy kicsit! Nem gondolod, hogy nagy lett az arcod, heee? – erre már nem szóltam semmit, nagyon felment bennem a pumpa. Csak az elsuhanó tájat néztem és kikapcsoltam az agyamat. Egy óra autózás után megérkeztünk egy bizarrnak tűnő gyártelepféleségre. Itt felújított épületek sorakoztak egymás mellett és jobbnál jobb kocsik álltak a vadi új parkolókban. Hm… elválogatnék itt, gondoltam magamban. Elindultunk az egyik épülethez, ahol egy biztonsági őr állt, nem túl szívderítő látványt nyújtva. A recepción egy igen csinos hölgy ült, de most még ez sem foglalkoztatott, mert még mindig duzzogtam, amiért előbb kellett jönnöm. Lifttel a harmadikra mentünk.

-          Jó napot Uraim! Elnézést a kellemetlenségért, hogy előrébb hoztuk ezt a találkozott, de akadt egy kis gondunk és csak így tudtuk megoldani a dolgokat! Még egyszer elnézést! Ígérem, rövidek leszek! – mondta egy magas, kisportolt testű, vörös hajú nő.

-          Jó napot Hölgyem! Ugyan semmi gond, Kimi mindig készen áll! igaz? – lökött oldalba Steve.

-          Jha, igen. – morogtam. Majd elindultunk egy szoba felé. Belépve már ott várt Luca Colajanni, a csapat sajtószóvivője valamint kamerák és a sisak is. Hát tényleg nem volt hozzá humorom, de ha előbb nekiesünk előbb is végzünk. Egy lány jött elő a másik szobából vagy még három bukósisakkal.

-          Kimi, kérlek, ezeket próbálgasd fel, majd teszek fel pár kérdést és akkor készen is vagyunk. – mondta. Én szépen sorjában felpróbálgattam őket, majd jeleztem neki 10 perc elteltével, hogy jöhetnek a kérdések. Felszerelték rám a mikrofont, beállították a fényeket, majd a nő, akit mind kiderül Villőnek hívtak leült velem szembe egy székre és elkezdte az interjút. Közben Luca telefonja megszólalt, így ő kiment, hogy ne zavarjon minket. Hülyébbnél hülyébb kérdéseket rakott fel, de nem bántam, mert minél előbb túl akartam lenni ezen az egész parádén. Steve is időközben felszívódott. Hurrá, egyedül maradtam! – morogtam magamban. Ekkor az előbbi segítő csaj kihozott még egy bukót és a kezembe adta.

-          Ezt még próbáld fel utoljára, hogy csinálhassunk pár képet! – kérte Villő. Beállítottak egy háttér elé, majd a fotós utasítgatott. Öt perc után fel kellett vennem a sisakot, majd utasítgatott még, hogy hogyan pózoljak. Hírtelen elmosódott a körülöttem lévő dolgok körvonala, majd elsötétült a világ. Az elgyengült testem zuhanására volt az utolsó, amire emlékeztem. Hogy miként és hova landoltam arra már nem.