Kedden elindultunk Szingapúrba. A hosszú repülőút alatt pihentünk, beszélgettünk.

-          És a szüleidet mikor ismerhetem meg? – kérdezte egyszer csak Fernando.

-          Nem tudom. Nem szívesen mutatnám neked be őket. Vagyis inkább csak apámat. Ő van egyedül nekem, mint szülő. Anyukám nagyon nem is ismertem meg.

-          Részvétem.

-          Az apámat pedig utálom. Ő tehet arról, hogy nincs itt anya.

-          Azt tudom, hogy a testvéreddel éltél Kittyvel Amerikában. Elmeséled, hogy kerültél spanyolból Amerikába?

-          14 éves voltam. Apám bentlakásos iskolába küldött. Szokásos életem volt, mint a többi tizenéves lányé, csak, engem nem szeretett az apám. Az iskolában szünet jött. Hazaengedtek minket. Paula volt akkoriban a legjobb barátnőm. Hazamentem. Csendben besurrantam, és egy beszélgetést hallottam. Még mindig a fülemben cseng:

-          „Rendben. Daniela hozzámegy a fiadhoz, amint a fiad végez majd az egyetemen. De a pénzben megegyeztünk akkor, igaz?

-          Meg. Mindenben megegyeztünk. Egyéb feltétel?

-          Vigye el messzire innét. Nem akarom látni többé. Csak teher!”

Egy kis szünetet tartottam, majd folytattam.

-          Akkor nagyon rosszul esett. A táskámmal együtt elrohantam. Paula-hoz mentem. Elmeséltem neki mindent, és ott a mobilomról felhívtam Kitty-t. Azt mondta Kitty, hogy menjek a repülőtérre, és utazzak oda hozzá, Amerikába. Paula-val megnéztük a járatokat. Pont találtunk egyet, és még jegyet is. Elmentem mosdóba, és amikor visszatértem a szobába hallottam, hogy Paula beszél valakivel mobilon. „El fog utazni Amerikába, és, ha azt akarja, hogy a terve sikerüljön, akkor jöjjön hozzánk. Még itt van.” Bementem a szobába. Kérdezte kérek-e inni. Mondtam igen. Lement, és én akkor kiszöktem az ablakon. A reptérre érkeztem. Felszálltam a gépre, ami Amerikába vitt. Minden szörnyű árulást magam mögött hagytam.

-          Kicsim. Nem is tudtam, hogy ilyenek voltak veled. Nem is hiszem el.

-          Nem sok embernek meséltem ezeket el. Amerikában sokkal jobb volt az életem. Kitty az IndyCar-ban versenyzett. Én megszerettem ezeknek a versenyeknek a hangulatát, és Kitty sok segítségével én is bekerültem az Indy-be. Aztán a Formula-1-es részt már te is ismered.

Fer hallgatott. Én is csendben voltam. Nézelődtem ki az ablakon. Hamarosan megérkeztünk. Felálltam az ülésből, mikor Fer megfogta a kezem.

-          Én soha, soha nem foglak elárulni!- nézett mélyen a szemembe.

-          Tudom. Köszönöm. – öleltem meg.

Elmentünk a Hotelba. Lepakoltunk, majd kezdhettük megszokni, hogy itt ugyan sötét van, nekünk fent kell maradnunk, mivel ez éjszakai futam… Az biztos, hogy semmiképp nem fogom kihagyni!