- Hát ki ez a váratlan látogató? - nézett Kimi kíváncsian.

- Ő Sini. Biztos már éhes. Megyek, és megetetem. Te nem kérsz? - indultam el a konyhába.

- Macskakaját? Kösz, de most kihagyom. - viccelődött Kimi.

- Bolond!! Úgy érettem, hogy nem vagy-e éhes, ne dobjak össze valamit? - nevettem rajta.

- Ami azt illeti, tudnék enni.

- Melegszendvics?

- Tökéletes.

- Akkor ülj le, adok Sininek enni, utána megcsinálom. - azzal elővettem a tálját, és öntöttem bele száraz kaját, meg egy kis konzervet. A halas a kedvence. - Kérdezhetek valamit? - fordultam Kimi felé, miután elővettem a szendvicshez valókat.

- Persze.

- Nem akarok bizalmatlannak tűnni, de… mi van Riittával?

- Semmi.

- Hát az a semmi elég soknak tűnt a bulin.

- Igen, a bulin, de utána szakítottunk, pontosabban, én vele... - nyúlt a kezemért, az ölébe ültetett, majd megcsókolt. Miután elváltak ajkaink, de a homlokunk még összeért, folytatta mondandóját. - mert téged szeretlek. - erre csak elmosolyodni tudtam, majd az előbbinél hosszabb csók következett. Mikor éreztem, hogy egyre hevesebben ver a szíve, és a keze már a polóm alatt volt a hátamat simogatva, egy kicsit hátrébb húzódtam. Megértette. Semmi sértődés vagy kérdezősködés, hogy mi bajom, csak nyugtázta, hogy ne. Nagyon szeretem őt, de ezt most még ne, így is olyan gyorsan történnek a dolgok.

Miután Kimi elment, úgy gondoltam, illene Noorát is felhívnom.

- Sziija! - vette fel boldogan a telefont. - Mi újság?

- Semmi különös.

- Na, ezt nem veszem be. Hallani a hangodon, hogy izgatott vagy.

- Na, jó, eltaláltad. Nagyon boldog vagyok. - mondtam vigyorogva.

- Csak nem… Kimi? Hát ez fantasztikus. Mondtam, hogy ez lesz a vége. 

- Igen, igazad volt.

- Nem találkozunk valamelyik nap? Nekem is van ám mesélni valóm.

- Váó, tényleg? És ki az? - lettem kíváncsi.

- Majd elmondom, hosszú.

- Oké. Nekem egyébként a holnapi nap jó lenne. Délután valamikor?

- 3 körül a kávézóban?

- Rendben. Akkor ott. Addig is légy jó.

- Te is. Szia.

- Szió.

Reggel hihetetlenül boldogan keltem, és ez az egész napomra kihatott, amit a srácok a szerkeztőségben is észrevettek, de nem tehettem róla. Egyszerűen nem lehetett lekaparni rólam a vigyort, így a napom is gyorsabban telt, és ezt tetézte, hogy Noorával is találkozom délután. 3-ra beszéltük meg, így egy kicsivel előtte ott voltam, nem szeretem, ha rám kell várni. Választottam egy csendes, ablak mellletti helyet, és amíg vártam, rendeltem egy narancslevet magamnak, Noorinak megy egy cappuchinot.

- Szia. - álltam fel, mikor megérkezett, és egy nagy öleléssel köszöntöttem.

- Szia. Jaj, de hiányoztál már. Nagyon régen nem találkoztunk.

- Igen, de egyikünk sem unatkozott. - nevettem. - Rendeltem egy cappuchinot neked is, ha az megfelel. - ültünk vissza az asztalhoz.

- Tökéletes.

- Na, de mesélj, mert megesz a kíváncsiság. - nagyon kíváncsi vagyok már, kivel hozta össze a sors.

- Hát ez az egész úgy kezdődött, hogy péntek délután be kellett ugranom vásárolni a kis közértbe nálunk, tudod, és egy fiatal srác majdnem rám csukta az ajtót. Aztán vagy 20 perc sűrű bocsánatkérések közepette meghívott ebédelni.

- És? Hogy álltok?

- Hát, találkozgatunk, beszélgetünk, és nagyon jó fejnek tűnik, és remélem, hogy lesz belőle valami.

- Én nagyon szurkolok nektek. - nagyon örülnék, ha kifogna már ő is valami rendes fiút, mert szegény, ő is nagyon megjárja.

Közben a pincér kihozta az innivalókat, mi meg megállás nélkül csevegtünk. Éppen a gimnáziumi éveken nevettünk, mikor váratlanul kaptam egy puszit az arcomra. Azt hittem, ott menten elhalálozom, nagyon megijedtem. Mikor megfordultam, hogy szemügyre vegyem a puszi gazdáját, Kimi gyönyörű zöldesszürke szemével és hatalmas vigyorával találtam szembe magam.

- Kimi, neked a mániád, hogy mindig meg megijesztesz? - korholtam le ez mosoly mellett.

- Ezt most miért mondod?

- Mert mikor nem tudok róla, hogy jössz vagy ott vagy, akkor mindig szívrohamokat okozol nekem.

- Ne haragudj. - nézett ártatlanul. Noora meg jól mulatott a kis közjátékon.

- Egyébként ő itt Noora, a legjobb barátnőm, Noora, ő itt Kimi.

- Szia. - fogtak kezet.

- Szia.

- És mi járatban? - fordultam Kimi felé.

- Raminak kellett valamit elvinnem az egyik közeli üzletből, mikor megláttalak titeket, és gondoltam, megijesztelek. - nevetett Kimi.

- De gonosz vagy. - böktem oldalba.

- De megyek is, nem akarok zavarni.

- Mikor talákozunk?

- Egy vacsora holnap este? 6-ra érted megyek.

- Rendben, várlak. Szeretlek. - csókoltam meg.

- Én is, nagyon. Sziasztok.

- Szia. - köszönt Noora is, majd letámadott. - Te, hallod, megfogtad az isten lábát. Totálisan látszik, hogy odavan érted.  Nagyon összeilletek, jól mutattok együtt.

- Kösz. Jó ezt hallani, mert én is nagyon jól érzem magam vele. Csak félek.

- Ugyan mitől? - csodálkozott.

- Hogy ugyanúgy fogok járni vele, mint Kalléval, hogy ugyanazért fogunk szakítani.

- Még nem mondtad el neki?

- Ugyan mikor tettem volna? 2 napja jöttünk össze, még nem tart ott szerintem a kapcsolatunk, hogy erről tudnia kelljen. Egyszer el fogom mondani neki, csak még nem most.

- Szerintem nem kell emiatt aggódnod. Kalle soha nem volt normális, Kimi teljesen más, vagyis amennyit tudok róla, szerintem ő megértene, és ezért nem hagyna el. Ugyan valóban egy elég nagy akadály, amin nem lesz könnyű túllépnetek, de Kimi nem hagyna magadra. De én a helyedben minél hamarabb elmondanám neki, nehogy túl késő legyen.

- Igazad van, de hogy fogjak neki?

- Azt nem tudom, neked kell kitalálnod.

Teljesen igaza van Noorinak, de most úgy érzem, Kimi az, akivel el tudnám képzelni az életem, és ha elmondom neki a titkom, akkor lehet, hogy vége mindennek, azt viszont nem élném túl. És persze, joga van tudni, főleg, ha babákat is terveznénk, de még nagyon nem tartunk ott. Majd ha úgy érezzük mind a ketten, hogy a másikra van örökre szükségünk, akkor elmondom neki. Addig sem rágódom ezen, mert tuti, hogy észrevenné, hogy valami nincs rendben, azt meg végképp nem szeretném.

Még megebédeltünk, majd mindneki ment a maga útjára. Én még visszamentem az újsághoz rendbe szedni a dolgaimat, mert szerdán már Malajziába kell utazni, így jó lenne nem az utolsó pillanatra hagyni a pakolást. Mikor hazaértem, gyorsan lezuhanyoztam, és Sinivel az ölemben megnéztem egy filmet, majd rögtön aludni tértem. A másnap is hasonlóan telt, mint a hétfői, azzal a különbséggel, hogy most estére volt programom. Délután 4 órára értem haza. Egy gyors fürdés után, már a szekrény előtt próbáltam kitalálni, mit is vegyek fel. Végül egy fekete, bőszáru, elegánsabb nadrágot és hozzá illő lila felsőt vettem fel. Feltűztem a hajam, és egy enyhe smink után kész is voltam. Épp hogy elkészültem 6-ra, már csöngettek is.

- Szia. - engedtem be Kimit. Ő köszönés helyett egy lágy csókkal, és egy fehér orchideával üdvözölt.

- Gyönyörű vagy. - tért át a csókokkal a nyakamra.

- Köszönöm. De így éhen fogok halni. - próbáltam kiszabadulni a karjai közül, mert így száz, hogy nem vacsorázni fogunk.

- Értettem. Mehetünk. - nyújtotta a karját, és kézenfogva léptünk ki a kapun.

- Neked is holnap kell indulnod Sepangba? - kérdeztem már a kocsiban.

- Igen, de együtt megyünk, ugye?

- Jó lenne együtt menni, de nem baj?

- Ezt hogy érted? - nézett rám csodálkozva Kimi egy piros lámpánál.

- Hogy nem fognak kikezdeni, ha egy újságíróval jelensz meg?

- Jajj, már azt hittem, valami komoly dolog. A frászt hoztad rám. - mosolygott.
- Ez igen is komoly. Nézd, én nem akarom, hogy emiatt szétszedjenek téged. Engem nem zavar, ha rólam összeírogatnak mindent, de neked gondolom, ez nem hiányzik.

- Majd megoldom. Nekem az tesz jót, ha mellettem vagy, érted? És nem érdekel, hogy ki mit gondol erről. Úgyhogy együtt megyünk, és punktum. - nézett kedvesen Kimi.

- Rendben. - mosolyogtam rá.

- Itt is vagyunk. - állította le a motort 5 perccel később egy hangulatos étterem előtt. - Jó estét. Räikkönen néven foglaltam asztalt. - szólította meg az egyik pincért Kimi, mikor beléptünk.

- Jó estét. Igen, erre parancsoljanak. - vezetett minket a helyünkre. - Mit hozhatok?

- Én egy ásványvizet kérnék. - mondtam.

- Én is ugyanazt, és hozzon egy üveggel a legjobb pezsgőből. Köszönjük.

- Mit ünneplünk. - kérdeztem kíváncsian Kimitől.

- Csak úgy, hogy egy pár vagyunk. - fogta meg a kezem. Erre csak elpirulni tudtam.

- Zavarba hoztalak?

- Egy picit.

- Ne haragudj.

- Semmi baj. - nevettem rajta.

- Arra gondoltam, hogy Malajzia után úgyis 3 hetes szünet lesz, nem tűnünk el a világ szeme elől valahova?

- De, jó ötlet, de mire gondoltál pontosan?

- Elmehetnénk az Alpokba síelni.

- Hova?? Kimi, rajtam még életemben nem volt még síléc, se snowboard. - estem kétségbe.

- Semmi baj. - kuncogott Kimi. - Majd megtanítalak. Na, jó móka lesz.

- Jó, menjünk, de te fizeted a kórházi ellátást, ha eltöröm mindkét lábam.

- Vigyázok rád.

- De anyuékhoz is be kéne már nézni, szegények nem is tudom, mikor találkoztam velük utoljára.

- Meg Rami is mondta, hogy szívesen megnéznéd a gyerkőcöket. Akkor csinálhatnánk azt, hogy kedden elutazunk Olaszországba, a hetet ott töltjük, és azon a hétvégén átmegyünk anyudékhoz, meg majd Ramiékhoz ebédre.

- Oké, ez így jó lesz.

Az este nagyon jól telt. Jól bevacsoráztunk, a desszert után már mozdulni nem tudtam, totál tele voltam. Kimi végig nevettetett, olyan bolond, hogy az nem igaz. Egyszerűen, mint egy nagyra nőtt óvodás. De imádom. Vacsi után hazavitt, felkísért az ajtóig, majd egy hosszú búcsúzkodás után ő is hazament.