Futam elindult másnap. Utolsóként fordultam… Nem sok kör telet el, mikor szörnyű fék problémáim lettek, meg minden. Ki kényszerültem állni. A kamerások jöttek utánam. Én csak megvontam a vállam, hogy mit tehettem volna. Odamentem az interjús részhez. Jöttek a riporterek.

-          Daniela. Újabb kiesés, újabb nullázás. Mi a véleménye?

-          Szörnyen csalódott vagyok…

-          Mindig így kezdi. Gondolom problémák voltak a kocsival, és ki kényszerült állni…

-          Igen. Ezt pontosan eltalálta! És Marhára elegem van a színészkedésből! A kocsi teljesítménye egyszerűen szörnyű! Elegem van abból hogy folyton megteszem a tőlem telhetőt, kitaposom a kocsi lelkét és semmi. Átjöttem az IndyCar-ból ide, hogy segítsek a csapatnak, mivel szegény Nelson Piquet-et kirúgták a borzalmas teljesítménye miatt. És ne merészeljenek Fernando Alonso-hoz hasonlítani. Ő 2X-es Világbajnok és már jó 8 éve itt a Formula1-ben nyomja. Ez az egész nekem még új. A kocsik is erősebbek, és a pályák nagy részét nem ismerem.

-          Van még pár újonc a mezőnyben, és ők…

-          Ők mi? Pontot szereztek? Kocsi nélkül nem megy. Ha olyan kocsiban ülhetnék én is mint L. Hamilton vagy mint a Red Bull-os srácok, vagy a Brawn-osok, akkor én is tudnék pontokat szerezni.

-          Alonso pontszerző szokott lenni általában.

-          Alonso egy kivételes tehetség, és nagy megtiszteltetés, hogy ő a csapattársam. Sokat tanulhatok tőle. És minden bizonnyal idővel ez meg is fog látszani, de hozzá kell szoknom. Bízzanak bennem. Tudok én is vezetni.

Közben lejárt a kötelező interjú idő, tehát mehettem. A Motorhome-ban néztem a futamot. Szorítottunk Fernandonak, és végül összejött. 3. lett. Megvolt a dobogó, és sietett is vissza. A csapattal ünnepeltük őt. Amint kicsit csendesedett a kis „buli” Fer félrehúzott.

-          Gratulálok. Szép dobogó.

-          Kösz. Sajnálom, hogy kiestél.

-          Ne is törődj vele. Most ünnepeljük meg a jó eredményt. Sikerült összehoznod a csapat idei első dobogós helyezését ezzel a kocsival. Gratulálok. – öleltem meg szorosan.

-          Menni fog neked is. Látom a szemedben, hogy szomorú vagy.

-          Csak…

-          Később még beszélünk róla. Most ünneplünk?

-          Természetesen.

-          Akkor menjünk el, átöltözni. Itt már úgyis megvolt a csapattal a pezsgőzés. Elmegyünk egy nagyot bulizni. Ott talán neked is jobb lesz a hangulatod.

-          Oké. Menjünk.

Elköszöntünk a csapattól. Visszamentünk a hotelba. Felkaptam egy sötét farmert, és egy vörös blúzt. A blúzon apró csillogó flitterek voltak. A hajam felraktam egy kontyba. Egy lapos sarkú fekete cipőt vettem fel még. Smink csak egy kicsi.

Fernando is felöltözött. Indultunk a buli helyszínére. Ott Fer felvidított. Folyton csak viccelődött, ezért sokat nevettünk.

-          Van kedved táncolni? – kérdezte meg végül.

-          Van. – odamentünk a táncparkettre. Épp egy lassú szám következett. Elkezdtünk lassúzni. Folyton a szemembe nézett. Amikor már nem bírtam tovább elvettem a tekintetem.

-          Szeretlek. – suttogta a fülembe. Ránéztem, és megöleltem.

-          És én is szeretlek téged. Fer. Úgy érzem közeleg valami rossz.

-          Rossz?

-          Rossz. És ez el akar majd minket választani. Szeretném, ha tudnád, én örökké téged foglak szeretni. Bármi történjen is.

-          Kicsim. Senki nem fog tudni minket elválasztani. Nem engedném, soha!

Rámosolyogtam. Ő megcsókolt. Lassan hazaindultunk…