(Alonso)

…

Daniela idegesen felállt.

-          Ha jövőre szerződést akarok, akkor én is vágjam neki a falnak a kocsit? Hátha tud Alonso nyerni? Hányas kanyarban? 5? 10? Esetleg üssem ki az előttünk lévőket?

-          DANIELA! – állt fel Bob is.

-          Mi van? Ki akar rúgni? Tessék, rajta! Engem már marhára nem érdekel! – és elrohant, majd becsapta maga mögött az ajtót. Bob még egy pillanatig figyelte az ajtót, aztán megrázta a fejét, és visszaült a székébe. Maga elé húzott egy nagyobb papírhalmot, majd elkezdett azon ügyködni.

-          Bob, figyelj…

-          Fernando. Nem tudsz mit mondani, hogy meggyőzz. Brazíliában már di Grassi lesz a csapattársad. – mondta fel sem nézve a papírok közül.

-          Vagy éppen valaki más csapattársa… - vettem el egy tollat, és kezdtem vele bütykölni.

-          Hogy érted ezt? – nézett fel Bob.

-          Tudod, sok minden megeshet. A kocsi rossz, és nem ez volt a megállapodásban…- hallgattam el. A tollat összeszereltem, és visszahelyeztem az imént elvett helyről.

-          Nem teheted ezt. A csapatod vagyunk.

-          Igen? December 31-ig. Ha belegondolok, hogy mi minden történhet még addig… Tudod, nem érzem éppen a legjobban magam. Talán lebetegszem…

-          Rendben. Daniela marad. Az évadzáró futamig biztos…

-          Helyes döntés. És Bob. Csak annyit szeretnék mondani, hogy szerintem Dani összefutott a sajtóval. Jobb lenne, ha összehívnál valami sajtótájékoztatót a közeljövőben… Ha most megbocsátasz, megyek. Nemsokára szabadedzés.

-          Természetesen. Menj csak.

(Daniela)

A csapat egyik kamionjának egy eldugott, nyugodt és csendes részén ültem. Csak peregtek egymás után a gondolatok a fejemben. Mi történt velem? Miért vagyok ilyen rossz a pályán? Nemrég még az Indy-ben könnyedén hoztam a 4. 5. helyet, és most ez itt csak álom… Fernando zökkentett ki a gondolataim közül.

-          Már kerestelek. Menjünk. Edzés van.

-          Minek menjek? Bob már kirúgott.

-          Nem hiszem. Majd meglátjuk. Menjünk. – nyújtotta a kezét.

-          Hagyjál. Menj, ha annyira akarsz. Nem érzem jól magam.

-          Oké. Hát legyen. – rántotta meg a vállát. Leült mellém. Az ég már közben eléggé besötétült.

-          Nemsokára esni fog.

-          Igen?

-          Nézd az eget. Menj be, nehogy megfázz. Meg edzés is lesz.

-          Nem érzem jól magam hozzá. Kihagyom. Mi lenne, ha visszamennénk a hotelba, és teletömnénk magunkat csoki fagyival, és aludnánk?

-          Miket beszélsz…

-          Benne lennél nem? Látom a szemedben azt a csoki fagyi utáni fellobbanást, hacsak nem, miattam lobbantál fel…

-          Mindenképp.- ráztam meg a fejem.

-          Tudtam! Akkor mi legyen most? Megyünk fagyizni?

-          Nem. Edzeni megyünk. Gyere. – álltam fel.

-          Pedig a fagyi kényelmesebb.

-          Lehet, de tudod, nem akarom, hogy a vörösök őrült csokifagyi zabáló spanyolnak gondoljanak.

-          Oh, tehát így aggódsz értem? – vigyorgott kajánul.

-          Nagyon. Gyere már, te kis lustaság. Aki előbb ér a boxba, az kitalálhat egy büntetést a másiknak. Rajt!

-          Nem ér, én még fel sem keltem! Daniela…