7. rész - Ez nincs rendben
2009.10.14. 16:56
A két finn, vidám hazatérésük után, letelepedett a TV elé, de nem találtak semmi nézhetőt. Laura megéhezett, ezért felvetette az ötletet, hogy rendeljenek valami ennivalót.
- Remek ötlet, én is éhes vagyok. – Bólogatott egyetértően Heikki. Alighogy kimondta ezt, már csörgött is a telefonja. – Szia Cathy, hogy vagy?
- Én akkor lemegyek valami ehetőért. – A fiú csak intett egy „rendben”- t.
- Szia édes, remekül, és te?
- Jól, köszönöm.
- Azt hiszem, beszélnünk kellene.
- Egyetértek. – Ment ki az erkélyre.
- Figyelj, bocsánatot szeretnék kérni tőled, nem akarok ilyen hülyeségeken veszekedni. Sajnálom, hogy állandóan féltékenykedem, nehéz megszokni, hogy hirtelen megfordult a világ körülötted. Csillogás, állandó program, versenyek, tesztek, ráadásul egy csomó rajongó.
- Én is bocsánatkéréssel tartozom neked, kezelhettem volna rugalmasabban is a helyzetet. Több szabadidőt kellett volna kiharcolnom, hogy együtt lehessünk.
- Szeretlek, veled akarok lenni, nem olyan dolgokra fecsérelni az időt, mint értelmetlen veszekedések.
- Én is szeretlek, hiányzol! Gyere utánunk, és béküljünk ki! Laura is nagyon szeretne már megismerni. – Mondta látszólag megkönnyebbülten barátnőjének.
- Nem lehet, mert apám szervez valami partit hétvégén, amit nekem kell megszerveznem, az benne a legjobb, hogy még el sem kezdtem.
- Segítsek?
- Aranyos vagy, de nem tudsz. Amúgy, hogy érzed magad?
- A hotel szép, a víz jó, de a legjobb a naplemente, jó lenne, ha együtt nézhetnénk meg.
- Laurával is együtt néztétek, nem?
- Jaj, ne csináld már, ez nem ugyanaz, mintha veled nézném.
- Tudom, csak jó volt húzni az agyad.
- Kösz, kedves tőled.
- Bocsáss meg, de most le kell tennem, mert keresnek a másik telefonomon, szeretlek, szia!
- Szia! – Heikki csak most vette észre a gyönyörű kilátást, ami onnan volt látható. Elámulva tette vissza mobilját a zsebébe. Kevés ideje volt a nézelődésre, mert kopogást hallott.
- Na, gyors voltam? – Kérdezte barátját az ajtó előtt álló lány.
- Nos, igen. – Egy beszélgetés közben jóízűen elfogyasztották a tálcán lévő salátákat. Alig fejezték be az evést, amikor a következő mondat hangzott el:
- Gyere ki, muszáj megnézned valamit. – Gyorsan maga után húzta Laurát, akire hasonló hatással voltak a látottak, mint az előbb őrá.
- Wow! Hát… ilyet se látni mindenhol.
- Ugye milyen káprázatos? – Fordította maga felé a lányt. – Apropó, káprázatos, tetszettek a rózsák, amiket a levél mellé küldtem?
- Tudod, hogy imádom a fekete rózsákat, gyönyörűek voltak. – Majd adott egy puszit a fiú arcára, nyomatékosítván válaszát.
- Olyan szépek, akár csak te. – Húzta magához most már a vele egymagas Ferrari pilótát. A homlokuk összeért, sőt Heikki már arra készült, hogy megcsókolja, mikor az ellökte magától.
- Ezt miért csináltad? – Nézett rá kérdőn.
- Nem tudom. A fenébe is, iszonyat dühös vagyok Cathyre, azt hiszi, a „bocs” mindenre megoldás. Sajnálom, nem rajtad akartam levezetni a dühöm, ne haragudj.
- Semmi gond, a barátod vagyok, nekem bármit elmondhatsz, a telefon miatt vagy kiakadva?
- Igen, megbocsátani nem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik, ha már úgy is olyan féltékeny, legalább legyen oka rá. – Már szikráztak az idegtől világoskék szemei.
|