A szabadedzések lementek. Nem sikerül semmi úgy, ahogy elterveztük. Az eső nagyon bekavart. A 2. edzés után még ráadásul a kedves csapatfőnök tekintetével is találkozott a szemem. Nem volt túl elégedett arckifejezés…

Fert vártam a kocsija mellett. Közben a mobilomon tárcsáztam Kitty-t.

-          Szia. Hogy vagy?

-          Szia Dani. Én remekül. Milyen rég beszéltünk. Te hogy vagy?

-          Jól, én is. Arra gondoltam, hogy most úgyis Brazil Nagydíj jön a Japán után… Rábeszélem Nando-t és elutazunk hozzátok. Persze csak, ha nem zavarunk…

-          Ti soha! Olyan jó lesz! Mikor jöttök?

-          Még nem tudom, de majd hívlak. Végre tudunk dumálni.

-          Igen. Sok mindenről kell beszélnünk… Főleg a jövődről az F1-ben.

-          Tudod, nem akarok mindig csak a karrieremről dumálni veled. Most nem nagyon izgat…

-          Engem viszont most igen. Rendbe tesszük, és utána ráérünk mindenre.

-          Oké.

-          Hogy sikerült a mai nap? Nem néztem még az eredményeket.

-          Nem túl jól. Eső volt, és nagyon bakavart a programba. Jaj, és még valamit tudnod kell. Komoly dolog…

-          Mi az?

-          Összevesztem keményen Bob Bell-el. A mostani csapatfőnökkel.

-          Daniela…

-          Tudom, de… majd mesélek. Nem telefontéma.

-          Oké. De rendben vagy azért?

-          Rendben. Fernando nagyon rendes, és mindig felvidít.

-          Helyes. Ez a dolga.

-          Figyi. Most jön Nando. Majd holnap beszélünk még, oksa?

-          Oksa. Vigyázz magadra. Szia.

-          Szia! Te is vigyázz magadra.

Leraktam a telefont. Fer beszállt a kocsiba. Én is hamar bepattantam.

-          Mit szólnál hozzá, ha a Brazil Nagydíj előtt elmennénk Amerikába? Régen találkoztam Kittyvel.

-          Felőlem mehetünk. Amerikában hova?

-          LA-be.

-          Hogy hova? Komolyan? – mosolyodott el.

-          Komolyan. Nem tudtad, hogy Los Angeles-ben laktam? Még nem mondtam?

-          Soha nem mondtad.

-          Akkor épp ideje mondanom. LA-ben laktam.

-          Disneyland-be is elmegyünk?

-          Tipikus európai. Disneyland, Hollywood, Children’s Museum, Rodeo Drive…

-          Mert te nem szereted őket?

-          Dehogynem, csak már ki tudja hány milliószor voltam bennük…

-          Én viszont nem voltam sűrűn. Mindenképp bemegyek Disneyland-be és Hollywood-ba is.

-          Oké, oké. Nem szóltam. De akkor már menjünk a Children’s Museum-ba. Oda való vagy, te nagy gyerek!

-          Te is gyerek vagy még…

-          Lehet, kicsit. Viszont egy igazi Amerikai Roncsderbire elviszlek. Hatalmas a hangulat ott.

-          Nem is tudom…- tűnt el a jókedv az arcáról.

-          Mi a baj? Nem te vezetsz, és nem is én.

-          Nem ezzel van a baj.

-          Akkor?- fürkésztem érdeklődve a tekintetét.

-          Most azokat a csodás autókat összetörik, és mi értelme… Mi van? Mit nevetsz? Daniela…

-          Nando. Te azokat a kocsikat sajnálod? Ezek arra vannak. Ne félj, nem fogsz Ferrari-t látni. Ezek ilyen tragacsok.

-          Nem szeretem, ha a kocsikat össze-vissza rombolják.

-          Szegénykém. Rémálmaid lesznek tőle?

-          Gúnyolódj csak. Megérkeztünk. Most pedig, van pár ötletem…

-          Ötletek? Miféle ötletek?

-          Megmutassam?

-          Igen. Kíváncsi vagyok rájuk.

-          Hát, kitaláltam a büntidet…

-          Bünti? Hopp… Már megint?

-          Már megint.- megcsókolt.

-          HA nem vágod le a következő futamra a szakállad, akkor én kikötözlek, és brutálisabb módszerhez folyamodok.

-          Jaj, mi lenne az? Nagyon félek.

-          Veszek egy kis gyantát, és azzal fogom lehúzni ezt az óriási nagy szakállat.

-          Nem akarom levágni.

-          Márpedig le fogod! Nando… ne, ne csikizz… menjünk legalább a szobánkba…

-          Oké. Menjünk.- kapott fel, majd bementünk a hotelszobánkba…