41. rész - Amerika és nyugalom?
2009.10.23. 15:25
Lepakoltunk hamar, majd egy kis teaszünet következett. A kedvenc angol teasütim volt mellé. Nyami. Sokat nevettünk. Aztán megbeszéltük hogy holnap nem tervezünk még semmi különöset. Kitty szerette volna elrendezni az F1-es jövőmet, már persze, ha ez még lehetséges…
- Na jó. Menjünk aludni. Későre jár.- állt fel Ricsi, majd Kitty is.
- Jó ötlet. Mára már kifáradtam. Tudnátok mennyire lefárasztott a repülőút alatt.- mutattam Fernando-ra.
- Erre nem mondok semmit.- rázta meg a fejét.
- Alszotok egy szobában?- kérdezte Kitty.
- Igen. Köszi.
- Jó éjt.- köszöntek el, majd felmentek a szobájukba.
A tálcát, meg a poharakat összekapkodtam.
- Nem megyünk aludni?
- De, egy pillanat. Elmosogatok. Tudod kinek lesz kedve holnap még takarítani.
- Segítek.
- Köszi.
Elmosogattam, Fer pedig hamar megtörölgette a poharakat, és tányérokat, aztán elrakta a szekrénybe.
- Kész is. Mehetünk aludni, ha akarsz, vagy mutathatok itt a közelben egy jó helyet.
- Nem. Inkább menjünk aludni. Nincs kedvem bulizni.
- Ne aggódj. Nem bulizni megyünk, csak egy közeli parkba sétálgatni. Imádom azt a helyet. Na? Benne vagy?
Fer a fejét vakarta, és félig az ablak felé nézett, majd fel a lépcsőn.
- Nem kötelező. Mehetünk aludni is, csak gondoltam, jó lenne egy kellemes kis séta.
- Végülis… Miért ne?
- Menjünk.
Hamar odaértünk a parkba. Sétálgattunk. Már sötét volt. Leültünk egy fa tövébe.
- Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen nagyváros, mint Los Angeles, hogy van itt bárhol is ilyen békés és nyugodt hely.
- Amikor ide kerültem Amerikába, én sem hittem. Aztán elindultam kisebb felfedező utakra, és ide találtam. Attól kezdve mindig esténként elsétáltam ide. A csillagokat innét figyeltem.
- Furcsa lehetett elsőre Amerika. Vagy nem?
- Furcsa volt. Itt mindenki sokkal lazább volt. Ez nagyon érdekes volt. Akár hiszed akár nem, Amerika töltött fel olyan nagy önbizalommal.
Hallgatott. Éreztem, hogy kérdezni akar valamit, de nem mondja ki.
(Alonso)
Jó, most meg szeretném tőle nagyon kérdezni, de… Hogyan? Még a végén azt hiszi, hogy nem bízom meg benne, pedig én teljes mértékben megbízom benne! Csak úgy érdekel…
- Mit szeretnél kérdezni?
Jaj, észrevette… Most megkérdezzem, vagy sem? Nem akarom ezt a hangulatot szétzúzni azzal, hogy megkérdezem, de mégis… Jó, megkérdezem.
- Tudod… Nem akarom, hogy úgy nézz rám, hogy én nem bízom meg benned, de akkor is, tudni szeretném…
- Felesége van. És jóban vagyok velük.
- Igen? Honnét tudtad…
- Gondoltam, hogy még mindig zavart, hogy olyan jól eldumáltam Karl-al. Ő csak egy haver. ÉS a felesége Vivien is az egyik barátnőm. Én segítettem megrendezni a lánybúcsút.
- Jaj… Igazán sajnálom. Hülye voltam…- miért keveredek mindig ilyenekben? Miért nem tudom egyszer befogni?
(Daniela)
- Semmi baj. Fordított helyzetben én is így viselkedtem volna. Vagy még rosszabbul.
- Rendben. Kérni szeretnék még valamit.
- Igen? Mi az?
- Jól tudod, hogy nekem nagyon fontos a család. Mostanság nem is láttam őket…
- Miattam.
- Nem! Nem miattad. Kevés idő volt mostanság. Szeretném, ha elmennénk, és meglátogatnánk a szüleim a Brazil Nagydíj után. Hogy bemutathassalak nekik.
- Rendben. Mit várjak? Nagy az elvárásuk a szüleidnek?
- Nem igazán. Nekik csak az a fontos, hogy olyasvalakire találjak, aki mellett boldog tudok lenni.
- Akkor remélem, eleget tudok tenni…
- Nem kell aggódnod. Melletted nagyon boldog vagyok.
- Nando. Tudom, hogy néha… vagyis inkább sokszor tudok butaságokat mondani. Meg, enyhén szólva hamar el tud menni a higgadt énem. Azt viszont tudnod kell, hogy még soha nem voltam boldogabb, mint most veled. Köszönöm ezt. Nagyon szeretlek.
- Kölcsönös. Szeretlek.
Néztük a csillagokat még kicsit. A levegő kicsit lehűlt. Fer kölcsönadta a pulcsiját, majd visszasétáltunk a házhoz. Mindketten eldőltünk az ágyon, és már aludtunk is.
|