7. rész
2009.10.23. 15:38
Feladó: <abigail.vettel@hotmail.com>
Címzett: <anabelle.klum@thepanoramajournal.ch>
Tárgy: SOS!- második nap
Én reménykedtem benne, hogy túl sok dolga akad, és nem fogunk összefutni, de nem! Ez nem ilyen egyszerű! Itt ülök ebben az irinyó-pirinyó szobában, és Seb laptopját püfölöm. Kezdem előröl:
Axel éppen Seb-el társalgott valahol a kocsik közelében. Engem nem annyira nyűgöznek le. Csak azért jöttem, mert Sebnek ez sokat jelent. Amikor beszél a munkájáról próbálok jó képet vágni hozzá. De nem tudom… hisz ismersz. Na a lényeg, hogy megyek megyek egyedül a paddockban, mire egy kéz megragad és behúz egy piros bódéba. Úgy megfagytam, miután láttam, hogy a Gyártulajdonos az, hogy hagytam, hogy elvezessen egy kis szobába. Pont olyanba, mint ez. Jó, végül is beszélnünk kellett így-vagy-úgy… tehát ott álltam a falnak dőlve, mint egy megrémült kis csitri. Mély levegőket vettem, és próbáltam magammal elhitetni, hogy minden rendben van. Majd az ijedtség elszállt, és iszonyat dühös lettem. Azért is, ami történt, meg majdnem kitörtem a lábamat. Ő sem volt éppen a legjobb kedvében. Néztük egymást néhány másodpercig, majd megszólalt.
- Azt hiszem, abban megegyezhetünk, hogy felejtsük el, és ne beszéljünk róla.
- Igen. – nyögtem ki nagy nehezen. – Nem tudtam, hogy ismered Sebastiant. – a torkom kiszáradt, a szívem a torkomban dobogott, és megjelentek előttem az esti képek. Mármint az az este, amit vele töltöttem.
- Miért? Gondolod, hogyha tudtam volna, hogy a nővére vagy, akkor az lett volna, ami?
- Nem tudom. Nem ismerlek. – valóban semmit sem tudok róla azon kívül, hogy egy gyárban lakik, és pilóta.
- Én se téged, de nem túl hízelgő, amit eddig mutattál. – közölte gúnyosan.
- Hogy mondod?
- Apropó. Gratulálok az eljegyzésedhez, Abby. – ahogy megnyomta minden egyes szavát, azt hittem, hogy összeesem. Semmi köze sincs az életemhez, azt a kis botlást leszámítva!
- Mit érdekel az téged? – vágtam vissza, miután magamhoz tértem. Mégsem oszthat ki egy ilyen alak.
- Engem? Semmit. Csak ha tudtam volna, hogy mennyasszony vagy, nem bújtam volna veled ágyba. Sőt, ha tudtam volna, hogy van barátod, akkor se. Bár hallottam, hogy nem volt tökéletes az a lánykérés… várjunk csak. Mi is maradt ki? Ja, igen. A sonkás pizza, a tópart és a liliom. Igen. Azt hiszem nem hagytam ki semmit sem.
- Te… mi… Honnan? – tátogtam, mert hang nem jött ki a torkomon. Egészen eddig úgy gondoltam, hogy oké, a vacsorát még kibírom, de ennyi. Erre kiderül, hogy olyanokat tud rólam, amiket gondolni sem mertem volna! Meg fogom ölni Sebastiant! Kitekerem a nyakát! Azért megvárom, amíg a versenyének vége van… Minden titkomat megosztotta azzal az emberrel? Nem igazán tudtam neki mit mondani, ehelyett cselekedtem. Lekevertem neki egy hatalmas nagy pofont, és távoztam.
És most itt ülök annak a szobának a másolatában, és átkozom magam, amiért belementem abba az őrültségbe.
________________________________________
Feladó: <anabelle.klum@thepanoramajournal.ch>
Címzett: <abigail.vettel@hotmail.com>
Tárgy: Benne voltál a tv-ben!!!!
1: Ahogy már azt telefonon is megbeszéltük, nyugodj meg. Megérdemelte azt a pofont. Őszintén csodálkoztam, hogy nem rúgtad tökön. Én azt tettem volna. De felejtsd el akkor. Kibírod a vacsorát, és ennyi. Többet úgysem látod.
2: Láttalak! Benne voltál a tv-ben!!!!! Hihetetlen, hogy nem ismertem fel, hogy ő Kimi Räikkönen! Civilben teljesen más! Pedig tudod jól, hogy mindig megnézem a futam végét, hátha láthatom az Öcsikédet. ;) Totál rád közelített a kamera, miközben tapsoltál Sebastiannak! Add át neki gratulációmat a győzelemhez! Viszont pontosan láttam azt is, hogy, hogy néztél a Gyártulajdonosra! Meg, hogy ő is rád. Szerintem még mindig bosszantotta az a pofon. Eléggé fájhatott neki. De jogos volt, mint már azt mondtam.
Anabelle
________________________________________
A Vettel családot hívta. Jelenleg nem tartózkodunk a telefonközelben, kérjük hagyjon üzenetet a sípszó után.
„Még, hogy engem nem lehet elérni. Csak mondani akartam, hogy sikeresen hazaértünk Olaszországból. Sebastian nagyon boldog volt, csakúgy, mint én és Axel is. Apának mondd meg, hogy nem kell aggódnia, nem vagyok hajlandó többször Karitasz Szeretetszolgálatot játszani. Senkivel sem. Nem mintha előítéletem lenne a srác ellen, csak… mindegy. Nem érdekes. Már alig várom, hogy túllegyünk azon az átkozott vacsorán. Remélem nem az lesz Seb következő lépése, hogy meghívja a vasárnapi ebédre, mert nem tud szerencsétlen főzni magára. Mármint Kimi, nem pedig Seb. Bár Seb sem igazán házias. Ja, amúgy Kiminek hívják a srácot. Milyen hülye név már. Na tényleg megyek. Axel főzött valami finomat. Már éhen halok. Remélem jól vagytok, és minden okés. Sziasztok!
|