-          Isteni.- mosolygott Ana. Először mosolygott rám. – Hogy kérdezhettél fiam olyat, hogy nagyon rossz? Jobb mint az enyém. Ez valami egyedi recept?

-          Mondhatni. Mi így ettük a családdal.

-          És régen főztél, mi? Fernando. Biztos el vagy kényeztetve, ilyen kis szakácsnővel.

-          Igen. Hát persze.- mosolyodott el Nando és egy puszit nyomott az arcomra.

-          Menjünk enni.

Leültünk és elkezdtünk enni.

-          És, már voltatok a szüleidnél?

-          Már megismerte Nando az apám.

-          És az anyukád? Biztos tőle tanultad ezt a receptet.

-          Nem igazán. A testvéremtől Kitty-től. Az anyukám nem ismerhettem meg. Meghalt, amikor még kicsi voltam.

-          Jaj, ezt nem tudtam. Részvétem.

-          Mióta ismeritek egymást?

-          Az Európa GP óta. Ott ülem be először Nando mellé.

-          Jaj, tényleg. Hallottam én is, hogy új csapattársa van, de nem nagyon figyeltem oda rá.

-          És hogy találkoztatok?- kérdezte José.

Fernando elnevette magát. Én is mosolyogtam.

-          Igazából… Én fejbe rúgtam egy focilabdával.

-          Mivel?- kérdezte José.

-          Focilabdával.

-          Ez aztán romantikus.- mosolygott Ana.

-          Lehet ez kellett hozzá, hogy a fejembe verje a névjegyét.

-          Ez igaz.- Fer közben megsimította a kezem.

Végülis, egész jól elbeszélgettünk. Már késő volt, és elment mindenki aludni. Nando szobájába mentünk be. Eldőltem az ágyon, majd egy nagy levegőt fújtam ki.

-          Jól sikerült ez az ismerkedés.

-          Szerencsére.

-          Hogy csináltál paella-t?

-          Kitty. Felhívtam. Az anyukád kiment, és rám bízta.

-          Értem. Ügyesen feltaláltad magad.

-          Nem tudom, mit kezdtem volna Kitty nélkül. Nem jöttél, hogy segíts, és gondoltam, Kitty tudja hogy kell paella-t csinálni. Fel is hívom, hogy megköszönjem neki.

-          Nem ér rá később? Aludjunk.

-          Csak egy perc.

-          Legyen.

-          Szia Kitty. Köszi, hogy segítettél.

-          Nincs mit. Figyelj. Van pár jó hírem.

-          Igen? Mi az?

-          Ez nem telefon téma. Mikor jöttök újra Amerikába?

-          14.-e 15.-e körül.

-          Rendben. Addigra már minden a kezemben lesz. Elmondom majd. Örülni fogsz.

-          Az a dolog?

-          Ha arra gondolsz, akkor igen.

-          Igen. Már nagyon kíváncsi vagyok.

-          Most mennem kell. Szia.

-          Szia.

Vidáman tettem le a mobilt.

-          Mi ilyen jó hír?

-          Meg lesz. A markunkban van.

-          Ki?

-          Hát az apám. Örökre a börtönbe fog kerülni!

-          Honnét tudod?

-          Nem tudom. 14.-én Amerikába utazok. Te is jössz?

-          Ilyen hamar?

-          Lesz egy meglepetése a Ricsinek és megkért, hogy legyek ott én is. Szerintem megkéri végre Kitty kezét.

-          Igen? Akkor én is megyek.

-          Köszönöm. Most minden olyan jól áll. Boldog vagyok.- bújtam oda hozzá.

-          Az. Bárcsak az F1-es karriered is elintéződne.

-          Csak lesz valahogy. Legrosszabb esetben az új amerikai csapatnál is próbálkozok. IndyCar-ból ismernek. Talán, adnak egy lehetőséget.

-          Jó lenne.

-          Majd az évadzáró után beszélek velük is. Na, de most ne erről beszéljünk. Nincs semmi MÁS ötleted?

-          Ötletem éppenséggel van, csakhogy akkor nem fogunk sokat beszélni.- vigyorgott.

-          Igen? Tudod, nincs sok kedvem beszélgetni. Neked?

-          Nekem sincs kedvem beszélgetni.

-          Hát, akkor jöjjön a te ötleted.

-          Benne vagyok.- csókolt meg…