- Pont olyan, mint régen. - jegyezte meg Kimi, mikor beléptünk a kertkapun.

- Szerintem is. Anyu, megjöttünk. - kiabáltam el magam a házba lépve, majd levettem a kabátom és a cipőm. Hm, nagyon finom illatok terjengenek.

- Sziasztok. - lépett ki anya a konyhából.

- Csókolom. - köszönt Kimi is egy picit félszegen.

- Nicsak, kit látnak szemeim. Kimi. Üdv újra köztünk. - üdvözölte Kimit mosolyogva.

- Apa merre van? - fordultam anyuhoz, miközben elindultunk a nappaliba.

- Mindjárt szólok neki, azt hiszem, az emeleten van. Áh, de már jön is.

- Szia, kincsem. - robogott le apa a lépcsőn, majd adott 2 puszit.

- Jó napot. - nyújtott kezet Kimi.

- Neked is, de nyugodtan tegezz, elvégre elég régóta ismerünk.

Apa és Kimi a nappaliban elegyedtek beszélgetésbe, én meg anyunak segítettem a főzésnél.

- És, jól megvagytok Kimivel? - kérdezte anya, miközben a levest kavargatta.

- Igen, és nagyon boldog vagyok. - dőltem neki a konyhapultnak.

- Ennek örülök. Rendes fiúnak néz ki.

- Az is. Segítsek teríteni? - kezdtem el kiszedni a tányérokat a szekrényből.

- Igen, köszi. Mély és lapos tányér is kell. - adta ki az utasítást, én meg berobogtam az étkezőbe 8 tányérral. Miután megterítettem, anyuval elkezdtük behordani a finomabbnál finomabb ételeket.

- Ebéd. - szóltam be a fiúknak a nappaliba, majd nekiláttunk az ebédnek. Istenem, ez az, ami hiányzik az éltemből, anyu főztje. A desszert után már ülni sem tudtam, annyira tele ettem magam, de minden nagyon finom volt.

- Akkor nem baj, ha itt alszunk? - néztem anyuékra.

- Dehogy is, örülünk neki, hogy itt vagytok.

- Kimi, elmegyünk sétálni? - fordultam most Kimi felé.

- Persze. - kezdett el felállni.

- Akkor addig én összerámolok egy picit, meg megágyazok nektek fent.

- Rendben. - mentem ki az előszobába felöltözni.

- Hogy hogy el akarsz menni? - kérdezte Kimi, mikor ő is kiért.

- Csak körbenéznék. Régen voltam már itthon. - nyúltam közben a kilincs felé, majd Kimivel elindultunk.

- És merre szeretnél menni? - fogta meg a kezem.

- Nem is tudom. Megnézhetnénk a kedvenc helyünket.

- Benne vagyok. - csillant fel a szeme, ugyanis a pályára gondoltam.

- Mennyi időt töltöttünk el itt. - álltam meg 1 pillanatra a kapu előtt.

- Nem megyünk egy kört? Most mi van? Miért nézel így?

- Semmit. Oké, menjünk!! - ugrottam a nyakába, mikor felfogtam a kérdést. Rohantam be az öltözőbe a bukómért, és már ki is toltunk 2 gokartot. Mikor beindítottam, minden erőm elhagyott, és valami új költözött a helyére. Isteni érzés. Nagyon sokat körözgettünk Kimivel, 4 óra volt már, mire rávettük magunkat az indulásra.

- Benézünk anyuékhoz, ha már it vagyunk? - kérdezte Kimi, mikor már az erdőben voltunk.

- Jó ötlet. Úgyis kíváncsi vagyok már rájuk.

Nem kellett sokat gyalogolni Paluáékhoz, közel negyed óra alatt oda is értünk, de mikor megláttam a kertjüket, a lélegzetem is elállt.

- Ez viszont nem olyan, mint régen. - ugyanis a régi kis bódéjuk helyett egy 2 emeletes ház állt a kert közepén, persze ugyanolyan finnes bordó színű volt, mint az összes ház a környéken.

- Bemegyünk, vagy itt akarsz találkozni a szüleimmel, és közben kockára fagyni? - kérdezte mosolyogva Kimi, mert elég nehezen ébredten fel az álomból. És hát valóban, márciushoz képest Finnországban elég hideg van még este, délután fele. Mivel nem szóltunk előre, hogy jövünk, ezért Kimi becsöngetett, és 1 perc múlva, 2 pici szőke kisfiú nyitott ajtót.

- Kimiii!! - vidultak fel, mikor megláttak minket az ajtóban.

- Sziasztok. - kapta fel őket Kimi. - Hogy vagytok? - léptünk be közben a jó meleg házba.

- Mi jól, de te ki vagy? - néztek rám nagy szemekkel.

- Ő Laura. És ők itt Juustus és Titus. - mutatta be őket, de nekem totál egyformának tűnnek, de sebaj.

- Sziasztok. - mosolyogtam rájuk. Tényleg nagyon aranyosak, Kimi megmondta előre, és nagyon szépek is. Pici szőke haj, kék szem, le se tagadhatnák, hogy ki a nagybátyjuk.

- És te Kimi barátnője vagy? - tette fel a kérdést Juustus vagy Titus, gőzöm sincs melyik.

- Öhm… igen. - ezt nem hiszem el, zavarba hoz 2 kiskölyök.

-És szeretsz játszani? - kérdezte most a másik.

- Attól függ, hogy mit.

- Autósat?

- Azt igen.

- Akkor játszol velünk?

- Igen, mindjárt megy, csak előbb köszönünk a nagyinak. Addig menjetek előre, mert a kezem is leszakad már. - tette le őket Kimi, majd a 2 gyerek beszaladt a nappaliba. - Ugye milyen ennivalóak? - nézett rám sugárzó szemmel Kimi.

- Igen, de nekem, mint 2 tojás. Hogy tudod őket megkülönböztetni?

- Juustusnak van a bal szeme felett egy anyajegy, de belsőleg is teljesen különbözőek.

- Ki jött? - nézett ki Paula a konyhából. - Kisfiam!! - vidult fel Kimi mamája, mikor meglátott minket.

- Szia, anyu. - ölelte meg Kimi Paulát. - Emlékszel még…?

- Laura, szia. - ölelt meg engem is.

- Csókolom.

- Matti, nézd, kik vannak itt! - kiabált be a dolgozó szobába. - Gyertek beljebb.

- Kimi, Laura! - jött mostmár ki Rami is a szűk előtérbe egy fiatal, rövid, fekete hajú nővel.

- Sziasztok. - köszöntünk nekik Kimivel.

- Laura, ő itt a legkedvesebb sógornőm…

- És az egyetlen. - szólt közbe az említett.

- és az egyetlen… Kristiina.

- Szia.

- Laura, azt mondtad, jössz játszani. - kukkantott ki, asszem… igen, Juustus, ott van valóban az anyajegy.

- Megyek. - mosolyogtam a türelmetlenségükön, majd utánuk mentem. Elhelyezkedtünk a földön, és olyan a szőnyegen tologattuk az autókat, amire autópálya van festve, nagyon állta. Közben szépen lassan az egész család beszivárgott a nappaliba. Paula hozott sütiket, és jól elbeszélgettünk, és még a gyerekekre is tudtam figyelni.

- Na, mi viszont lassan megyünk. - kezdtek el szedelőzködni Ramiék 7 óra körül.

- Nekünk is mennünk kell. - állt fel Kimi is. Miután mindenkitől elbúcsúztunk, mi is „hazafelé” vettük az irányt. Közben még hidegebb kezdett lenni, már lassan vacogtam.

- Nagyon fázol? - karolt át Kimi.

- Hát, igen.

- Nagyon aranyos voltál a gyerkőcökkel. Jó anyuka lesz majd belőled. - oóó, kezdünk elég rossz vizekre evezni. Fú, hála, egész hamar visszaértünk, így nem tudtunk sokat erről a témáról elmélkedni.

- Megjöttünk.

- Kész van a szobád, megcsináltam. - jött le anyu az emeletről.

- Egy angyal vagy. - nyomtam az arcára egy puszit.

- Behozom gyorsan a csomagokat. - fordult vissza Kimi.

- Oké, én addig felmegyek, lefürdöm. - minél hamarabb be akartam vágódni egy forró vízbe, és jól átmelegedni. Így is tettem, majd miután visszanyertem az eredeti testhőmérsékletem, kimásztam a kádból, de mivel nem volt nálam a pizsamám, törölközőt magamra terítve mentem vissza a szobámba.

- Szabad a fürdő. - szóltam Kiminek, aki a táskában keresett valamit, majd én is előkotortam a pizsim.

Miután felöltöztem, lementem a konyhába inni még egy bögre teát, majd bebújtam a jó meleg takaró alá. Nem sokkal később Kimi is frissen, illatosan csatlakozott.

- Valami baj van? - fordult felém, és felkönyökölt.

- Nem. Miért lenne?

- Mikor felvetettem a babás témát, furcsa lettél.

- Ja, nem, csak meglepett, hogy azt mondtad, jól bánok velük, mert eddig nem sok dolgom volt gyerekekkel. - anyám, hogy ki nem tudom vágni magam, még magamat is meg tudom lepni. De egyre gázosabb ez a hazudozás.

- Értem, de tényleg jól bánsz velük, hidd el. - csókolt meg. - Szép álmokat.

- Neked is. - bújtam közelebb hozzá.

Éjjel megint a telefon csörgésére keltem, vagyis mostmár nem a telefonra, hanem Kimi hangjára.

- Hallo? - szólt bele álmosan. Ha megint Ri… - Riitta? Tudod te, hány óra... - de a többit nem hallottam, próbáltam minél hamarabb kiérni a szobából. Mivel láttam, hogy ég a villany a konyhában, lementem. Útközben rápillantottam az órára, fél 1-et mutatott, hát ez csodás.

- Te még ébren vagy? - ugyanis anya ült az asztalnál, és valami újságot olvasott.

- Nem tudok aludni.

- Oh… hát én sem.

- Pedig soha nem volt baj az alvással. Mi történt? Összevesztetek?

- Nem, dehogy is. Csak Kimit hívogatja a volt barátnője.

- Ilyenkor? - örülök, hogy nem csak én döbbenek meg ezen.

- Igen. Szerinted normális?

- És te mit csinálsz?

- Mit csinálnék? Nem kezdek el hisztizni, tudod, hogy ez nem az én formám, de kezd nagyon zavarni. Nem az, hogy hívogatja, hanem, hogy ILYENKOR hívogatja. Persze, nem repesek az örömtől, hogy zaklatja.

- Na, én asszem megyek aludni, hagylak titeket beszélgetni. - kelt fel anyu, mikor meghallotta a lépcső nyikorgását. Beszélgetni, éjjel fél 1-kor, jó vicc, bár most mást úgysem tudnék csinálni, maximum felrobbanni a dühtől. - Jó éjt, szívem. - adott egy puszit a homlokomra, és már itt sem volt.

- Ne haragudj. - ült le Kimi is az asztalhoz. - Legközelebb kikapcsolom.

- Ühüm.

- Tudom, hogy zavar, engem is, hogy nem hagy aludni…

- Nem, - vágtam a szavába. - nem kell elmondanod, hogy mit akar, - pedig nagyon furdal a kíváncsiság. - csak félek. Félek, hogy összehord minden sületlenséget rólam, amivel szétválaszt minket. Nem benned nem bízom, hanem benne. Ki tudja, mire képes.

- Oh, kicsim, gyere ide. - ültetett az ölébe. - Nem tud olyat mondani, ami miatt kiszeretnék belőled. – én ebben nem vagyok biztos. - És csak találkozni akar.

- És addig fog nyaggatni, amíg bele nem mész?

- Úgy néz ki, de többé nem kell miatta felkelnünk, mert kikapcsolom. De menjünk fel, álmos vagyok. 

Lekapcsoltam a villanyt, és próbáltuk ott folytatni az alvást, ahol Riitta félbeszakított minket, ami inkább kevesebb sikerrel jött össze.