Másnap elég lestrapáltan, gyűrötten ébredtem. Kimi még aludt, így fogtam magam, és lementem a konyhába. Anya már ébren volt, és a reggelit csinálta.

- Jó reggelt. - vettem közben ki egy bögrét, és tettem fel vizet forrni.

- Jó reggelt. Na, mi volt este? Beszéltetek?

- Semmi különös. Azt mondta, hogy a csaj „csak” találkozni akar vele. Anyu, én annyira félek. - ültem le kétségbeesetten a teámmal az asztalhoz, és csak bambán kavargattam.

- Édesem, ha Kimi valóban annyira szeret téged, akkor nem kell aggódnod.

- De van itt valami, ami mindent megváltoztathat.

- Még nem mondtad meg neki? - kérdezte ő is ugyanolyan megrökönyödve, mint Noora.

- Nem, még nem.

- De nem húzhatod olyan sokáig. Szerintem inkább ettől a füllentésből, és nem a volt barátnőtől kell tartanod.

- Tudom, el is akarom mondani, mikor már „joga van hozzá”.

- Ezt hogy érted?

De nem tudtunk tovább beszélgetni, mert Kimi támolygott le a lépcsőn.

- Jó reggelt. - adott egy puszit, majd leült ő is.

- Szia. Apu merre van? - kérdeztem anyutól, hogy egy picit tereljem a beszélgetés fonalát, és ne legyen feltűnő az a hirtelen jött csend.

- A kertben tevékenykedik, de mindjárt jön, mert reggeli van.

Reggeli után elmentem rendbe szedni magam, letusoltam, felvettem egy kényelmes farmert, meg pólót, összepakoltam a táskám, és már útra készen voltam. Kimi is nem sokára elkészült, így a délelőtt folyamán elindultunk anyuéktól. Negyed 11-re értünk haza. Kimi kirakott a házam előtt, és ő is haza ment. Jó lesz egy picit mind a kettőnknek egyedül lenni, sok volt ez az elmúlt 2 hét. A lakásba belépve Sini üdvözölt az ajtóban.

- Szia. - vettem fel, és simogatni kezdtem. Egy kis lustálkodás után erőt vettem magamon, és egy picit összepakoltam a lakásban, régen takarítottam már. Beraktam a 2 heti szennyesem egy mosásra, majd Sininek is kaját adtam, én meg vettem egy forró fürdőt, és hajat is mostam. Este 7 lett, mire mindennel végeztem, a lakással is, és magammal is. Mivel holnap megint hétfő, újra munkanap van, de a Forma-1-ben szünet van, így nekünk sincs annyi dolgunk, de azért a szerkeztőségben nem áll meg az élet. De nekem most úgyis volt egy hét szabadságom, így újult erővel mentem dolgozni másnap. Egész hamar elszabadultam a munkahelyemről hétfő délután, így hamar hazaértem, de szomorúan vettem tudomásul, hogy egy árva kaja nincs a hűtőben. Éppen vásárolni indultam volna, mikor csöngettek.

- Halo! - vettem fel a kaputelefont.

- Kimi vagyok.

- Nyitom. - nyomtam meg a gombot, majd elfordítottam a zárban a kulcsot, és kinyitottam az ajtót.

- Valami baj van? - kérdeztem, mikor megláttam, milyen mogorva képet vág. Nem is mogorva, inkább tiszta ideg.

- Mégis mikor akartad elmondani? - kérdezte, mikor becsuktam az ajtót utána.

- Mit?

- Tudod jól, hogy miről beszélek!

- Nem, fogalmam nincs, úgyhogy díjaznám, ha már felelősségre vonsz, akkor legalább érhetően tennéd.

- Mikor szándékoztad elmondani, hogy nem lehet gyereked? - úgy éreztem, minden erőm elhagy, már lassan szédültem, így meg kellett kapaszkodnom a kanapé sarkában.

- Mi… Kitől tudod? - kérdeztem elcsukló hangon, nagyon halkan, szinte én magam sem hallottam.

- Az most lényegtelen.

- Nézd, Kimi, én el akartam mondani, de még nem most.

- Igen? Mégis mikor? Majd mikor 2 éve próbálkozunk, akkor közölted volna, hogy soha nem is fog összejönni?

- Mégis mikor mondtam volna?? - emeltem most már én is fel a hangom. - 2 szánkózás között? El akartam mondani, mikor már úgy érzem, komoly a kapcsolatunk!

- Hogy mi? Neked a mi kapcsolatunk nem elég komoly?

- Már hogy lenne az? 1 hónapja vagyunk együtt, ez közel sem nevezhető hosszú időnek.

- Vagyis, akkor neked jó az, ami most van? Néha lefekszünk egymással, és annyi?

- Ne forgasd ki a szavaim!! Nem ezt mondtam!! - pont ezért utálok veszekedni, mert egy idő után azt sem tudjuk, mitől robbant ki a vita, és lassan olyan dolgokba is beleássuk magunkat, ami nem is igaz, és így kiborul a bili. - És nem értem, miért vagy úgy oda a lelépésed után!! Csak úgy besétáltál az életembe, és rögtön azt várod, hogy minden titkom megosszam veled??

- Úr Isten, még mindig itt tartasz, ami 10 évvel ezelőtt történt??

- Nem, csak mielőtt nekem esel, nézz egy picit magadba is!!

- Én veled képzeltem az életem további részét, de… mostmár nem tudom.

- Látod, pont ezért nem akartam elmondani. Akkor nem is értem, mit várunk egymástól, és a kapcsolatunktól. - tártam ki az ajtót.

- Mostmár én sem. - azzal kisétált az ajtón, és valószínűleg az életemből is. Nem tudtam mit kezdeni magammal. Mikor tudatosult bennem, hogy mi zajlott le köztünk az előbb, akkor kezdtem el könnyezni, majd lassan zokogni. Annyira tudtam, hogy ez lesz belőle, ha elmondom neki. Ezért szakított velem Kalle is, most meg Kimi. De kitől tudhatta meg? Csak anyuék tudják, Noori, meg Kalle, na, most már Kimi is. Csodálatos. Tuti, hogy Kalle tett keresztbe, de ha megtalálom, kitekerem a nyakát. De valahogy meg kell nyugodnom, és meg kell beszélnem ezt Kimivel. Értem én, hogy mérges, hogy nem mondtam el, de igazán megérthetne, de azért én is őt. Tudom, hogy megbántva érzi magát, hogy nem mondtam el, de… Áh, nem rágódom ezen, inkább valami kaját kell szereznem, mert már nem csak nekem, hanem Sininek sincs. Elmentem arcot mosni, hogy ne nagyon látszódjon a kétségbe esésem, majd útnak indultam a közeli boltba. Most melyik macskakaját vegyem meg Sininek, a tonhalasat vagy a szardíniásat? Álltam a közértben, és próbáltam elterelni Kimiről a figyelmem, de nem sok sikerrel jártam. Lassan megint elfog a sírhatnék.

- Laura, minden rendben? - fogta meg a vállam egy fiatal srác.

- Igen, csak nem tudom eldönteni, hogy melyiket vegyem meg. - próbáltam tartani magam, de nem ment, a srác karjai közé vetettem magam, és csak sírtam.

- Na, nem kell ennyire kétségbe esni. Majd kitaláljuk, hogy melyiket vegyük meg. - simogatta közben a hátam.

- Ne haragudj. - húzódtam el tőle, és azonnal estem is a következő szakadékba, ugyanis pont Kalle karjai közt sikerült kiöntenem a lelkem. Igen, AZ a Kalle. Ezt nem hiszem el. - Öhm, nekem most… mennem kell. - fogtam mind a két konzervet, és rohantam a pénztárhoz.

- Csak nem képzeled, hogy hagylak ilyen állapotban elmenni? Had kísérjelek haza. - jött ő is utánam. Mivel láttam, hogy semmi esélyem, engedtem, hogy hazakísérjen, meg őszintén szólva jól esett a társaság, addig se gondoltam Kimire. - És nem mondod el, mi bánt? - kezdett el puhatolózni, miközben hazafelé tartottunk.

- Semmi különös, csak rossz napom volt.

- Oké, ha nem, hát nem, nem erőszak. De ha csak szeretnéd valakinek elmesélni a bánatodat, tudod, hol találsz. - hát ez tuti, hogy nem ép. Úgy beszél, mintha nem most szakítottunk volna. És csak megjegyzem, ő hagyott ott. Persze, annyira nem bántam.

- Hát, köszönöm, hogy hazakísértél, de megleszek.

- Rendben. - adta ide a szatyrokat. - Vigyázz magadra. - adott egy puszit a bal arcomra. - Szia.

- Szia. - köszöntem halkan. Az tuti, hogy ez a meglepetések napja.

De mire felértem, megint elfogott a rossz kedv. Úgy döntöttem, legjobb lesz, ha felhívom Noorit, úgyis régen beszéltünk már.

- Sziaa. - vette fel 3 csörgés után.

- Szia. - próbáltam ellepni a szomorúságom, de nem sikerült.

- Mi baj van? Mi történt?? - esett kétségbe.

- Mi… én… szakítottunk. - tört ki belőlem megint a sírás.

- Meg ne moccanj, azonnal indulok. - és már le is rakta a telefont.