Beléptem a Motorhome-ba, és abban a pillanatban éles fájdalom hasított a hasamba.

-          Daniela. Minden rendben?- rohantak hozzám pár szerelő, Kitty és Bob.

-          A hasam. Nagyon fáj. - mondtam ki nagy nehezen.

-          Gyere, feküdj el a szobádban.

Bementünk a szobámba és elfeküdtem.

-          Jobb?- kérdezte aggódva Kitty.

-          Nem. Semmivel. Ügye nem a baba…

-          Nyugodj meg. Semmi baj nem lesz. Bob. Hívjatok orvost gyorsan.

-          Már szóltunk. Pillanat és itt lesz.

-          Oké. Figyi Dani. Mit is mondtál, hogy mi lenne a neve, ha lány lesz?

-          Fernando hol van?- kérdeztem könnyes szemekkel.

-          Nyugi Dani. Meg kell nyugodnod.

-          Erre doktor úr. – lépett be egy orvos.

-          Rendben. Sokan vagyunk itt bent. Kérem, csak egyvalaki maradjon.

-          Rendben. Maradok. - mondta Kitty.

(Alonso)

…

-          Tehát itt a búcsú ideje a Renault-tól. Mit mondanál a csapatról?

-          Szeretnék köszönetet mondani a csapat összes tagjának. Nagy munkát végeztek, és az elmúlt években nagy dolgokat vittünk véghez együtt, közös erővel. Otthon éreztem magam a Renault-nál, és ez mindig is így lesz. Soha nem fogom elfeledni, szívembe zártam őket.

-          Hogy várod a Ferraris éved…

Rémi jött, az egyik versenymérnököm, és kicsit félrehúzott.

-          Mi a baj? Rémültnek tűnsz. – néztem az arcát.

-          Gyere. Bob mondta, hogy szóljak neked. Daniela rosszul lett…

-          Mi? Hol van most?

-          A Motorhome-unkban a szobájában.

-          Oké. Kösz. - futottam a Motorhome irányába. Sokan voltak Dani szobája előtt.

-          Várj. Épp vizsgálja a doki. – mondta Bob.

-          Bent a helyem. Van valaki vele?

-          Kitty ott van.

-          Oké. Mi történt? Elájult? Rémi csak annyit mondott, hogy rosszul lett.

-          Hasa fájt. Nyugi. Az orvos hamar jött.

-          Oké. Én tudtam, mondtam neki, hogy ne rohangáljon, meg… ááá. De ez után azt csinálja, amit én mondok!

-          Nyugodj meg.

Az orvos kilépett.

-          Minden rendben vele? Jól van a baba?

-          Jól van. A kismama és a magzat is. Viszont, hogy ne legyen baja a magzatnak szigorú ágy nyugalmat javaslok. 2 hét pihenő biztos, aztán utána az orvosa utasításait kövesse.

-          Rendben. Köszönjük.

-          Egyszerre sokan ne menjenek be. Viszlát.

-          Viszlát.

-          Bemegyek. – lenyomtam a kilincset. Dani az ágyon feküdt, és Kitty ült mellette egy székben.

-          Fernando. - nézett rám, és kezdett el sírni.

-          Én kimegyek. – állt fel Kitty. Kiment. Én egy kis ideig még álltam egy helyben, majd leültem mellé az ágyra.

-          Látod? Megmondtam. Nem örültem előre annak, hogy indulsz.

-          Én…

-          Még nem fejeztem be. – tartottam egy kis hatásszünetet. – Látod már, hogy miért féltettelek annyira? Nem akarom, hogy bármi baja legyen a babánknak. - tettem a hasára a kezem.

-          Sajnálom. Nem akartam én ezt az egészet. Bocsáss meg. Nagyon megijedtem.

-          Semmi baj. - öleltem meg. Tényleg érzem, hogy fél, hogy megijedt.

-          Ezentúl azt teszem, amit te mondasz. Semmi ellenvetés nem lesz, jó?

-          Még ha lenne is, csak közlöm: nem fog érdekelni. Most az első a baba, oké?

-          Oké. Sajnálom. Szeretlek.

-          Én is nagyon szeretlek téged. – megcsókoltam, majd átöleltem. Enyhén szólva, rám hozta a frászt.