- Ez a csávó fogy egyszer a sírba vinni – mondtam majd sarkon fordultam és visszamentem a házba.

- Baj van? – kérdezte Rose

- Ez egy idióta – ráztam meg a fejem – Folytatjuk? – fordultam Kate felé.

- Szerintem jobb lenne ha kihagynák, vagy ha egyáltalán nem próbálkoznánk, a körülményeket tekintve – tárta szét a karját

- Kicsinálom a környéket.

- Ahogy elnézem nem csak a környéket – vigyorodott el Emmett, és akkor láttam csak meg hogy Jasper a kanapén ül és eléggé kifacsart.

- Bocs – mondtam neki és leültem mellé.

- Semmi gond, ilyet már úgysem éreztem vagy 150 éve. Olyan mint a fizikai fáradság, érdekes érzés – mondta pihegve én meg akaratlanul is megsimítottam a homlokát. Jasper hálásan rám mosolygott.

- Már sokkal jobb – mondta, és akkor csak annyit éreztem hogy megrázkódik alattunk a kanapé és belehuppan Emmett.

- Tudjátok hogy mindjárt karácsony. Tök jó hogy lesznek ajándékok – és én csak akkor kaptam észhez hogy már ennyi idő eltel azóta hogy idejöttem, és ha most jobban belegondolok, 3 teliholdon vagyunk túl. De talán most már lesz egy kis nyugi is az életemben. Bár ahogy elnézem az újdonsült családom, ez nem biztos hogy így lesz.

- Anyám ajándék, tőlem ne várjatok semmit, nem szeretek ilyen karácsonyi vásárolgatást, sőt – mondtam és ahogy Alicere néztem láttam mennyire lelombozta a hír.

- És akkor elkísérni sem akarsz?

- Hát nem nagyon – vágtam rá.

- Pedig a kettőnk képességével nem okozna gondot megvenni mindenki ajándékát

- Hé ez így nem ér – horkant fel Emmett – Akkor én miért szenvedjek azzal hogy nektek válogatok.

- Ugyan ne aggódj ezen, Rose örülni fog az ajándékodnak – nyugtatta meg a srácot. – Lányok ugye itt maradtok az ünnepek alatt? –kérdezte Alice Irináéktől, mintha nem lenne tisztában a válaszukkal és a jövővel.

- Ha gondoljátok, és ha nem lesz terhes a jelenlétünk – válaszolta Irina diplomatikusan.

- Naná, még szép olyanok leszünk mint egy tökéletes nagy család – aztán mindenki visszatért a megszokott tevékenységéhez, minden hétköznapi volt. Esme odafent dolgozott. Carlisle a kórházban, mi meg otthon, mert a gömbvillám hazavágta az egész város elektromos rendszerét. Persze csak mi tudtuk pontosan, hogy a gömbvillám csak mese. De mivel ésszerű magyarázatot nem találtak a dologra, így ráfogták erre a fura fizikai jelenségre az egészet. A rendőrség a bizonyítékok hiányában kénytelen volt lezárni a nyomozást. Ezt egyik este jött el közölni velünk.

- Jön a seriff – mondtuk egyszerre Aliceszel, majd abban a pillanatban megszólalt a csengő. Carlisle épp előtte ért haza a kórházból, és ő nyitott ajtót.

- Jó estét, tessék beljebb – invitálta be a rendőrfőnököt.

- Jó estét, elnézést a késői zavarásért – mondta miközben belépett az előtérbe és levette a sapkáját.

- Csak gondoltam szólok, hogy lezártuk a nyomozást, és hogy Sanders kisasszony is visszaköltözhet az otthonába. És hogy az elhunyt holtestét is végső nyugalomra lehet helyezni – anyám micsoda megfogalmazás futott végig az agyamon, majd elszorult a gyomrom, gombóc nőtt a torkomban és alig bírtam visszatartani a könnyeimet. Adam teste még mindig a helyi hullaházban volt mint bizonyíték, és addig nem lehetett eltemetni míg érdemi előrelépés nem lesz a nyomozásban. De mivel lezárták a nyomozást így már el lehet temetni. Alig bírtam elmondani Josephnek hogy mi történt, és amint elmondtam neki még a beszélgetés emlékét is kitöröltem az elmémből.

- Megkérdezhetem mire jutottak? – kérdezte Carlisle.

- A Seattle-i orvos szakértő szerint állattámadás áldozata lettek mindannyian – hála az égnek, senki sem jött rá hogy mi is történt azokon a végzetes éjszakákon – Talán néhány elvadult medve tört be a lakott területre, vagy pár farkas, de azt hiszem, hogy ez sosem fog kiderülni, mivel akiktől megkérdezhetnénk már nem élnek. – ez volt az utolsó csepp, eltört a mécses és halk zokogásba törtem ki. – Bocsánat – mondta – tudom, hogy nagyon közel álltak önhöz – tette hozzá én meg csak tovább zokogtam, aztán éreztem ahogy Edward magához húz, a mellkasába temetem az arcom és próbálok lenyugodni. A könnyeim csak úgy záporoztak és eláztatták Edward szürke selyemingjét. Mire megnyugodtam, addigra a rendőrfőnök elment és megint csak mi maradtunk a házban. Edward előhúzott e zsebéből egy zsebkendőt és lágyan felitatta a könnyeimet az arcomról.

- Ugye nem kell visszamennem abba a házba? – kérdeztem szipogva.

- O én kis butuskán, soha nem kell oda visszamenned – mondta lágy mosollyal az arcán Edward. – Ezért borultál ki ennyire? – kérdezte és megcirógatta az arcom. Én meg csak bólogattam. – Sosem kell elmenned innen, ez már a te otthonod is – mondta majd megcsókolta az arcom – Szeretlek, örökkön örökké. – én naiv, ott abban a pillanatban el is hittem amit mond, de következőben már újra láttam azt a másik lányt. Bellát, a lányt akivel Edward talán boldog lesz. Ezzel a gondolattal tértem nyugovóra Edward karjai közt, és reggel mikor felébredtem ő nem volt mellettem. Utáltam úgy ébredni, hogy nem éreztem magam mellett a hideg testét, pont mint most. Már dél körül járhatott, mikor kikászálódtam az ágyból. Felöltöztem majd levonultam a konyhába, mostanság egyre többet alszom, és egyre kevesebbet eszem, és ez már nem csak nekem tűnt fel. A földszintet ínycsiklandozó illat lengte be.

- Jó reggelt álomszuszék – hallottam Rose hangját, mindannyian a konyhában voltak, de csak a lányok.

- Sziasztok – üdvözöltem őket. – Fiúk? – kérdeztem, mikor megbizonyosodtam róla hogy nincsenek a konyhában.

- Elmentek a fáért – mondta Esme.

- Remélem nem esnek túlzásba mint tavaly – mondta Rose, miközben elém pakolta a reggelit.

- Miért mi volt tavaly? – kérdeztem naivan.

- Á semmi – legyintett Alice – Csak kicsit elkapta őket a hév, aminek az lett a vége hogy minden szinten volt egy fa, és itt a nappali kellős közepén egy négy méter magas. Persze az egész Emmett hibája volt.

- Jha, felvágóst játszott – tette hozzá Kate.

- Ti is itt voltatok?

- Igen már egy ideje együtt töltjük a karácsonyokat – jegyezte meg halkan Tanya.

- És el kellett mennem karácsonyfadíszeket vásárolni.

- Micsoda büntetés – méltatlankodtam, Alice meg csak elengedett egy csillogó mosolyt. Aztán mindannyian az erdő felé kaptuk a fejünk, és füleltünk.

- Jönnek – mondta Alice, és hamarosan meg is jelentek. Emmett lépett ki elsőnek, egy kötéllel a vállán, mint aki vonszol valamit. Edward, Jasper és Carlisle meg pár lépéssel mögötte jöttek. Aztán előkerült a fa is, még így elfektetett állapotban is hatalmas volt. Esme kihajolt a konyha ablakán és kikiabált a fiúknak.

- Igazán segíthetnétek neki, ne egyedül szenvedjen vele – ezek szerint még sem olyan erős, futott át az agyamon, de mikor közelebb léptem azonnal láttam, hogy tévedtem. Emmett egy hatalmas rántással magához húzta a fenyőt, majd fél kézzel megragadta a törzsénél, és egy laza mozdulattal átdobta a másikba, és a tenyerén egyensúlyozott vele. Persze a rengeteg szár ami menet közben a fára tapadt most szanaszét fröcskölt minden felé. Én már abba is elfáradtam, hogy néztem. Miután Emmett sikeresen lerázta a sarat a tűlevelek közül, Jasper felé fordult.

- Kapd el - kiáltotta majd elhajította a fát. Jasper úgy ragadta meg mint egy egyszerű gallyat, minden nehézség nélkül. aztán közösen hozták be az előtérbe, onnan pedig egyenesen a nappaliba.

- Jó lesz? – kérdezte Emmett Esmétől. Carlisle a feleségéhez lépett és magához ölelte.

- Tökéletes – mondta Esme, de Carlisle tudta, hogy szomorú. – Nagyon szép, pont erre az alkalomra – mindannyian tudták, hogy Esme a családja után a természetet szereti a legjobban. – emlékszem mikor méh csemete volt – mondta és megsimította a törzsön lévő heget. – Egy szarvas csinálta mikor először jöttünk Forksba – mondta halkan.. Emmett idegesen tipródott a fa mellet.

- Tudtam, hogy a másikat kellett volna – mondta végül

- Nem! – vágta rá határozottan Esme, majd megsimította Emmett ideges arcát – Hidd el tökéletes lesz

Jasper faragta bele a talpba, majd a fejére állította. Alice körülötte legyeskedett és folyton kérdezgette, hogy mikor végez már.

- Pont olyan mint egy gyerek – súgtam Edwardnak mosolyogva.

- Igen Alice már csak ilyen, ő elviselné hogyha minden héten lenne karácsony. Bár hogy itt vagy, most már én sem bánnám – mondta és megcsókolt, miközben magához ölelt. Úgy ahogy azóta mindig, mióta tudjuk, hogy nem eshet tőle bajom. Most viszont reccsenést hallottunk. Először azt hittük, hogy a fával történt valami, és mind a ketten arra kaptuk a tekintetünket. De abban a pillanatban erős fájdalom hasított a mellkasomba.

- ÁÁÁ – üvöltöttem fel önkénytelenül. Edward ijedten nézett rám

- Mid fáj? – kérdezte megszeppenve.

- Azt hiszem eltört a bordám, de semmi gond, úgy is hamarosan összeforr – bizonygattam, de a fájdalom csak nem akart enyhülni. A mellkasom szorított, egyre nehezebben kaptam levegőt, és egyre jobban fájt. – Nagyon fáj – már csak suttogni volt erőm. Edward a karjába kapott, és a konyhapultra fektetett. Már mindenki odagyűlt körénk.

- Carlisle mi baja? – kérdezte Edward rémülten.

- Eltört a bordája – konstatálta a doki, ahogy kitapogatta az oldalam. – Biztos túl erősen szorítottad – csúszott ki a száján, de a hangjában nem volt semmi szemrehányó.

- Nem, csak mint máskor – erősködtem – mindjárt jobb lesz, csak kell egy kis idő míg regenerálódik

- Pihenned kell, holnapra már biztos összeforr – mondta Carlisle majd a karjai közé kapott és elindult velem az emeletre. Edward szorosan mögöttünk, megint rátört a lelkiismeret furdalás. Szörnyű volt ezt érezni a fájdalom mellett. Carlisle óvatosan lefektetett az ágyamra, Edward meg az szoba sarkában megállt és onnan figyelte ahogy Esme betakar. Jasper is ott volt, és tudtam, hogy most egy nyugodt álomtalan pihenés vár rám. Már éreztem is ahogy elnehezülnek a pilláim és elnyom az álom.

Az oldalam reggel pont ugyanúgy sajgott mint előző nap. Ezek szerint gond van, nem működnek a farkas gének. Nem nagyon volt kedvem megmozdulni, egyszerűen fájt minden mozdulat. De fel kell kelnem, legalább a fát had lássam. Összeszedtem minden erőmet, összeszorított fogakkal kimásztam az ágyból. Épp a papucsba csúsztattam a lábam, mikor kivágódott az ajtó.

- Elment az eszed – kiáltott rám Alice.

- De, én csak meg akarom nézni a fát – hebegtem.

- Fáj? – kérdezte, én meg csak némán bólogattam, hiába is próbálnák hazudni, úgy is rájönne, mindannyian rájönnek, így nincs értelme. – Akkor feküdnöd kell – azzal óvatosan az agy fel tuszkolt.

- Ha fekszem akkor is fáj. De így talán Edwardnak nem lesz akkora bűntudata – Alice elengedte a vállam, erre nem tudott mit mondani, mivel tudta hogy igazam van. Ezért aztán hagyta hogy felöltözzek, és vele együtt menjek le a nappaliba.

- Ó csodálatos – mondtam álmélkodva ahogy megláttam a hatalmas aranyszínű feldíszített fát. – Illik a szemetek színéhez – állapítottam meg.

- Hát jobb mint a tavalyi pink – mondta Emmett prüszkölve.

- És az ajándékok? – kérdeztem ahogy a fa alá néztem.

- Mindent a maga idejében – mondta Alice. Én Edwardot kerestem a szobában, de valahogy kerülte a tekintetem. Lassan odasétáltam hozzá, megfogtam a kezét és hozzábújtam.

- Ugye azért még szeretsz? – kérdeztem amilyen halkan csak tudtam, ő lágyan megszorította a kezem és suttogva csak annyit mondott.

- Mindaddig míg szeretnéd – istenem kell ennél több egy embernek karácsonyra, kérdeztem magamtól. Csak két ember hiányzik. Joseph és Adam, de most egyikük sem lesz velem. A kandallóban pattogott a tűz, odakint elkezdett havazni, most már tényleg karácsonyi hangulatom volt.

- Tudjátok mi hiányzik? – kérdeztem a többiektől.

- Micsoda? – kérdezte Jasper

- Egy pohár forró kakaó – mondtam kuncogva, és mire a mondta végére értem hárman is ugrottam hogy elkészítsék nekem az italt. Végül Tanya volt a legügyesebb, és hamarosan meg is jelent a gőzölgő itallal.

- Tessék – adta át a bögrét, én meg belekortyoltam.

- Istenem ez tökéletes – mondtam, mert tényleg az volt. Aztán egy halk morgást hallottam, ami Tanya torkából tört elő, megremegtem

- Valaki jön, egy idegen vámpír, eddig még sosem találkoztam vele – mindenkin eluralkodott a feszültség. Megmerevedve várták, hogy a vendég kopogtasson. Rose, Esme és Alice álltak körém. A többiek pedig az ajtóhoz mentek. Megszólalt a csengő, és Carlisle nyitott ajtót. Emmett és Jasper támadásra készen, közvetlenül mögötte. Én viszont nem láttam senkit.

- Jó estét, békével jöttem – mondta az idegen és én azonnal felismertem a hangját

- Joseph – ugrottam fel a helyemről és átverekedtem magam az élő-élettelen pajzsomon. A hirtelen mozdulattól megint belenyilallt a fádalom az mellkasomba és ettől a földre rogytam. Josephnek sem kellett több, gondolkodás nélkül elindult felém, és mellém térdelt.

- Kicsilány megint elkezdődött – csak ennyire emlékszem, utána sötétség.