Az ajtó halk nyikorgással csukódott be. Jasper úgy lopózott végig a szobán, akár egy hosszú, bőséges étkezésre vágyó párduc, amikor az ágyamhoz ért elmosolyodott.

- Nem akarlak bántani - mondta, éreztem ahogy a levegő kiszorul a tüdőmből, hallottam ahogy hozzám beszél. A szívemet elszorító félelem mellet új érzelem jelent meg a tudatomban. Rosszabb volt a félelemnél. Mardosó és hasogató. Ez az érzés a bűntudat volt. A csillapíthatatlan szűnni nem akaró bűntudat. Hogy kérhetem ezt tőle, nem akarok meghalni, de mégsem kérhetem tőle hogy ekkora áldozatot hozzon értem. Nem mertem felnézni, csak a fehér selyem huzatot fixíroztam. Éreztem ahogy az ágy másik szélére ül. Még mindig magam elé meredtem. Ő vett egy nagy levegőt majd megszólalt.

- Nekem legalább annyira nehéz mint neked – mondta és ezt nem szemrehányásnak szánja, és azzal is tisztában vagyok hogy ez így van.

- tudom – suttogtam, és nem mertem megmozdulni, nem akartam felkavarni a levegőt, így sem lélegzik. – Tudom, hogy nehéz neked, és én ezt nem akarom. Jobb ha elmész, és elviszed innen Alice.

- Nem tehetem, tudod mit mondott nekem mikor kijött tőled a szobából, mielőtt mindenki elment? – kérdezte én meg csak megráztam a fejem. - Amit magunkért teszünk az velünk együtt meghal, amit viszont másokért a világért az örökké élni fog. Tedd meg ezt értem, és a lányomért. Hogy is tudnák neki ellent mondani szeretem és ő az életem, és most már te is az vagy. Hiszen te is ő vagy, és ez után az éjszaka után a kicsi ami majd benned fejlődik már én is leszek és ő lesz Alice és az én gyermekem – még mindig háttal ült nekem és az ablakon bámult kifelé, én meg nem tudtam mit is mondhatnék túl nagy áldozat.

- Inkább meghalok, mint hogy örök időkig erre kelljen gondolnod.

- Joseph elmagyarázta az egészet. Te teherbe esel, és ő elvisz innen, de majd ha elég idős leszel újra találkozunk

- És Edward meg a többiek? – kérdeztem halkan, talán abban bíztam hogy kinyílik az ajtó és Edward elragad innen és elvisz, majd a karjaiban halok meg.

- Mikor Edward megtudta Alice tervét nagyon kiakadt. A rombolás nyomat még mindig látni a nappaliban

- Mit csinált?

- Összetörte a hangversenyzongoráját. De mire visszatér a síelésből minden a legnagyobb rendben lesz.

- Igen és már emlékezni sem fog rám, ahogy ti sem – suttogtam

- Már most sem emlékeznek rád, olyan mintha sosem lettél volna az életük része, semmi nyom az elméjükben rólad. Joseph mindent kitörölt. Téged Adamet, a lányokat akik meghaltak, mindenkit eltüntetette az itt élők emlékezetéből. Már csak Alice és én tudjuk hogy létezel

- Alice látja azt a másik lányt?

- Bellát? Igen egyre erősebben és már elég rég óta. Sok bonyodalmat fog nekünk okozni – Jasper hangja megnyugtató volt, már egyre kevésbé éreztem a félelmet. Már ő sem volt olyan feszült de még mindig az ablak felé bámult.

- de ugye Edward nem akart bántani? – kérdeztem bizakodva.

- Dehogy felfogta hogy ez egy kihagyhatatlan lépés hogy megnyerhessük a csatát. – volt egy olyan érzésem hogy direkt használta ezt a szófordulatot, hogy elterelje a figyelmemet arról hogy mennyire rosszul hazudott. Bevillant egy kép, ahogy Edward Jasper mellkasának rohan és a zongorának csapja.

- Bántott – csúszott ki a számon, és közelebb húzódtam hozzá

- Nem számít – mondta Jasper hangja volt fojtott, láttam hogy megint nem vesz levegőt. Én léptem át a határt, Jasper álltam szabott határt, ő NEM Edward emlékeztetett egy hang a fejemben. Mélyet sóhajtottam, és akkor megtelt a tüdőm egy új illattal Jasper illatával. Első pillanatban még tudtam, hogy ez csak ámítás, hogy az egészet Jasper teszi velem. Az ő különleges képességének köszönhetem ezt a felszabadultságot, a következő pillanatban már el is felejtettem, már csak Jasper arca lebegett előttem, anyám szerelmes vagyok. Az agyam még egy kis része ami képes volt racionálisan gondolkozni, figyelmeztetett hogy az egész csak színjáték, hogy nekem ne legyen szar hogy egy olyan férfival kell szerelmeskednem akit nem szeretek. Hát Jasper képességének köszönhetően ez már nem lesz annyira elviselhetetlen a számomra, mert szerelemre gyújtotta a szívem. Lassan felém fordult és bátorítóan rám mosolygott

- Vigyázni fogok rád – suttogta, és egyre közelebb volt az arca az enyémhez. Éreztem a hűs leheletét az arcomon. Azt hittem hogy elmúlik az izzás a testemben de még nagyobb forróságot éreztem. Ő meg egyre csak közelebb és közelebb csúszott hozzám, míg nem az ajkunk összeért. Megcsókolt. Az ajka jeges volt, engem mégis megégetett. Lágyan csókolt, nem veszítette el a hidegvérét, még szerencse, hogy kettőnk közül neki kicsit nagyobb volt az önuralma, mert én nem tudtam magam visszafogni. Ha én lettem volna az erősebb egyszerűen leteperem.

- Hey lassíts. Miénk az éjszak – és igen miénk volt,ez az egyetlen gyönyörű éjszaka csak a kettőnké. Odakint már sötétedett, én meg fáztam. És erre csak akkor jöttem rá mikor Jasper a kandallóhoz lépett hogy begyújtson. Rajtam egy aprócska hálóing volt, abból amit Alice választott nekem még rég, mikor még minden rendben volt. Egy pillanatra úrrá lett rajtam a szorongás, de amint Jasper újra rám nézett minden elmúlt. Ott áll a kandalló előtt. Az arcát megvilágították a kandallóban pattogó tűz lángjai. Gyönyörű volt, még így is hogy az arca tele volt az előző életéből hozott sebekkel. Lassan kimásztam az ágyból és a tűzhöz sétáltam, közvetlenül vele szembe álltam meg. hosszú pillanatokig mind a ketten a lángokat néztük, majd egy halk sóhajt hallottam, ő tett felém egy lépést és a derekamnál fogva magához húzott.

- Én… - hebegtem – én még sosem voltam együtt férfival – böktem ki végül.

- Nekem is új lesz ez a szerelem – suttogta, de már lélegzett, magába szívta a szoba erős füllett illatát. Tudtam, hogy arra céloz hogy én még egy emberi, élő, dobogó szívű lény vagyok. Lábujjhegyre álltam, hogy meg tudjam csókolni. Megcsókolt, lágyan közben meg a hátam simogatta.

- Vigyázok rád – suttogta , közben az én kezem is megindult a testén. Finom halvány vajszínű selyeming volt rajta. Az újaim lassan önkénytelenül cselekedtek, kigomboltam a gombokat. Izmos felsőtestét pont olyan sebek borították mint az arcát. A bőre csillogott a tűz fényében de a sebhelyek fehérek voltak. Jasper újra megcsókolt de már nem volt olyan óvatos, szenvedélyünk a tetőfokára hágott. Majd a nyakamat csókolta, éreztem hogy elnehezül a testem, és elhagyja az erő. A karjaiba csuklottam, és ő az ágyra fektetett. Tudtam hogy innen már nincs visszaút, bár már nem is akartam megállni. Ott feküdtem az ágyon, abban a falatnyi hálóingben amit Alice-tól kaptam. Éreztem ahogy forr a vérem, és ahogy Jasper hűvös teste az enyém fölé emelkedik. A szeme arany barnán csillogott és a gyönyör ígéretét hordozta magában.

- Csókolj meg – suttogtam könyörögve, felemeltem a fejem hogy még közelebb kerüljek hozz. Éreztem ahogy kifújta az utolsó szuszt a tüdejéből. Mámorító illata volt, megint elöntött a gyengeség. Vágytam az érintésére, én már Jasper övcsatjával küzdöttem, ő pedig finoman elszakította a hálóingem pántját, szabadon hagyva mindkét vállam. Lágyan megcsókolta a kulcscsontom. Az ajka finom érintése elterelte a figyelmemet arról, hogy eltépte a finom anyagot.

- Vigyázok rád – mondta Jasper és éreztem a hideg márványtestét az enyémen.

Rám tört a valóság, beborított fagyos vasmarkával. Mikor felébredtem Jasper karjait éreztem a testemen. A szemébe néztem, egy őrző angyal szeme nézett vissza rám, különösen a jeges aurájával összehasonlítva. Jasper engem nézett. Megéreztem hogy valami megmozdul benne, hogy elbűvöli az ami vagyok. Vonzónak talál. Megcsókolt és újra szerelmeskedtünk, majd én egy mély álomba szenderedtem. Jasper mestere az ilyen szemfényvesztésnek és varázslatnak. Még azt is elérte hogy én vonzódjam, hozzá, sőt még arra is képes volt, hogy bennem azt az érzést keltse, hogy ő is vonzódik hozzám. De most ez sem zavart, csal aludni szerettem volna, még egyet utoljára álmodni Edwardról, még egyszer utoljára megölelni és megcsókolni. De ő már azt sem tudja hogy ki vagyok.

Reggel Alice illatára ébredtem, ott ült az ágyam szélén, pint ott mint előző este Jasper.

- Jó reggelt – ugrott fel mellőlem, mikor észre vette hogy felébredtem. – Hoztam neked reggeli – azzal elém rakott egy hatalmas tálcát megpakolva minden féle földi jóval.

- Nyami – mondtam, majd rávetettem magam a kajára.

- Még sosem láttalak ilyen éhesnek – jegyezte meg mosolyogva.

- Hát most valahogy még az asztalt is fel tudnám falni – mondtam, majd nem esett több szó kettőnk közt míg be nem fejeztem reggelit. – Na most elintézem a halandó földi szükségleteimet – mondtam majd kikászálódtam az ágyból és a fürdő felé indultam. Alice elindult felém, hogy segítsen, de leintettem, hogy megy egyedül is. Mire visszamentem a szobába már Jasper és Joseph is ott voltak. Fantasztikus. Először azt hittem, hogy majd fáj, hogy együtt kell látnom, őket főleg a múlt éjszaka miatt. De most semmi, nem érzek sem fájdalmat sem féltékenységet, csak lebegek a boltágságban és a teljességben.

- Na mi ez a gyászos hangulat? – kérdeztem ahogy engem fixíroztak

- Jól vagy? – kérdezte Joseph.

- Miért mi bajom lenne. Még van egy hónapom az életből, ki akarom használni – mondtam vigyorogva. Magamra kaptam a ruháimat, és kiléptem a szobából.

- Normális ez a viselkedés? – kérdetz Jasper Josephtől.

- Nem tudom, így még sosem fogadta, most eléggé felszabadult – válaszolta Jaspernek, majd utána kiáltott. – Hova mész? – kérdezte.

- Le a partra, úszom egyet. Oda nem jöhettek utánam – emlékeztettem őket. Majd már fel is ugrottam a motromra és meg sem álltam az óceán partjáig. Először nem tudtam hogy miért is indultam a part felé, de rájöttem, kívántam a víz sós illatát. A motrot az egyik fenyő törzsének támasztottam, majd lassan indultam a víz felé. Az óceán nyugodt volt lomha hullámok nyaldosták a partot.

- Kislány keresel valaki? – kérdezte a számomra oly ismerős hang. Már nyoma sem volt a haragnak ami az elválásunkkor annyira kézzelfogható volt.

- Igen keresek egy fiút akinek magyarázattal tartozom – először arra gondoltam, hogy vajon Joseph az ő emléket is törölte e. de aztán rájöttem, hogy nem, mert nem volt még a közelükben. Megfordultam és Jacob ott állt velem szemben. Magasabb volt mint az emlékeimben, vajon lehetséges. Ő meg rám mosolygott és kihúzta magát. Hihetetlen kisfiús mosolya volt, hogy nem vettem észre eddig, mennyire aranyos, ahogy mosolyog.

- Azt hiszem, hogy akkor a legjobb helyen jársz. De még mielőtt belekezdenél szeretnék én is mondani valamit.

- Okés – válaszoltam, majd egymás mellett lépkedve indultunk el a part mentén.

- Hülyén viselkedtem a múltok. Te nem tehetsz arról hogy mik is voltak a szüleid – mondta Jacob és közben a homokszemeket nézegette – Csak ezt akartam – mondta és láttam mennyire nehezére esik kimondani. – Most te jössz.

- Én csak búcsúzni jöttem – böktem i hosszas gondolkodás után.

- Miért Cullenék elköltöznek? – szíven ütött a kérdés, ezt miből gondolta.

- Nem csak Én – az utolsó szót külön kihangsúlyoztam – Visszamegyek New Yorkba, nem nekem való Forks, hiányzik a nyüzsgés – hazudtam, szerintem nem túl meggyőzően, de ez most nem számít.

- Szóval hazamész?

- Igen, York az igazi otthonom, vérbeli városi vagyok – bizonygattam

- És mi lesz veled és Edwarddal?

- Nem hiszek a távkapcsolatokban – magyarázkodtam – El is köszönök, mert össze kell cuccolnom, Joseph már biztosan vár – mondtam majd hirtelen megfordultam és a motor felé vettem az irányt.

- Josie! – kiáltott felém Jacob, lassan megfordultam hogy lássam az arcát. – Josie látlak még valaha?

- Talán egy másik életben – mosolyogtam rá. Pontosan tudtam, hogy mi lesz Jake jövője, de azt talán nem lenne ésszerű közölni vele.

- Akkor ezek szerint nem – jelentette ki és megszaporázott léptekkel indult el felém.

- Nem hiszem – suttogtam mikor már elég közel volt hozzá. A nyakamba borult és magához ölelt. A teste annyira meleg volt, hogy szinte égetett, főleg a vámpírokhoz képest.

- Örülök, hogy voltál itthon is egy kicsit. Ha bármikor úgy érzed szükséged van egy emberre akinek kiöntheted a szíved nyugodtan gyere vissza – suttogta a fülembe mialatt ölelt.

- Oké – csak annyit tudtam kibökni, majd miután elváltunk egymástól én a motoromon ültem és még egy utolsót intettem neki. Aztán hirtelen bevillant, hogy még meg kell tennem valamit. Nem tudtam, hogy működik, de biztosan pont olyan ösztönös, mint a többi képességem. Beindítottam a motrot, majd elindultam vissza a Cullen házhoz, az útra egyáltalán nem is koncentráltam, csak arra hogy ellopjam Jacob emlékeit. Ahogy magamba szívtam a képeket teljesen más színben láttam magam, Jacob úgy tekintett rám mint a tesójára, tök jól esett így látni magam. Jobb ez így, bizonygattam magamnak. Megálltam a nagy ház előtt. Olyan érzésem támadt mintha senki sem lakná az épületet. Joseph ott állt a verandán és engem várt.

- Ideje volt – mondta szigorúan – Jól vagy? – kérdezte és a hangja már teljesen lágy volt.

- Persze minden okés, csak elvarrtam egy szálat, elbúcsúztam egy baráttól.

- Helyes, ideje indulnunk. Már összepakoltam a dolgaid, a kocsi is kész, és már az anyádék is elmentek – mondta. Csalódott voltam, hogy búcsú nélkül mentek el. De aztán beláttam, hogy jobb így. Feleslegesen fájna mindannyiunknak.

- És hova megyünk? – kérdeztem Josephtől mikor már a kocsiban ültünk.

- Talán Londonba, vagy valahova északra, de mindenképp Európába.

- Király – mondtam lelkesedést mímelve.