A következő hetek szinte elrepültek mellettem. Vagy Sebastiannal azon agyaltunk, hogy miként oldhatnánk meg a helyzetet, vagy éppen közös ebédeken és minden máson kellett megjelennem a „vőlegényemmel”, esetleg egy-egy esküvői ruhapróba és akkor a futamok már csak ráadás. Kínában Seb remekelt, pole-ból indulva esős versenyen rajt-cél győzelmet aratott. Bahreinben nem volt ilyen szerencséje, ott 2. lett a versenyen. Barcelonában ismét Jenson oldalán volt Fortuna, hiába indult Seb a 2. helyről, csak a 4. lett. És ne is beszéljünk Monaco-ról, mert elég gyorsan sikerült kiesnie. Időközben az esküvőnket június 7.-re tűzték ki a szüleim. Hiába pöröltem velük, hogy nekem akkor Isztambulban kell lennem, nem voltak hajlandóak rám figyelni. Így jutottunk el oda, hogy hétfőn délutánra Sebastiannál voltak a szülei, a 3 testvére, Kimi, Bell, Fabian, Jane és Bruno is. A mi kedvenc finn- olasz-spanyol párosunk vetett fel még korábban egy eshetőséggel és úgy tűnt, nincs más választásunk. Ezért is hívtuk össze a kis kupaktanácsot. És persze, hivatalosan is be lettem mutatva a Vettel családnak. Ettől talán féltem is kissé, de nem volt semmi fennakadás. Egyből elfogadtak, sőt, úgy tűnt, hogy jobban örülnek nekem, mint Hannának. Csak éppenséggel arról nem tudtak, amiért hívtuk őket.

-Anyu, apu, Steph, Mel és Fabian!- sorolta Seb a családjának a tagjait és végig is nézett rajtuk.- Tudjátok, Ada egy igen befolyásos és előkelő család tagja. A szülei pedig ősi szabályok szerint akarják férjhez adni.- mutatott az asztalon heverő gyűrűre.

-Azt mondtad, hogy a szülei férjhez akarják adni?- lepődött meg Heike.

-Igen. Jövő vasárnap. És kötelező.- válaszolt a bátyám. A szemeimet ismét ellepték a könnyek. Igen érzékenyen érintett a téma. Jane védelmezően ölelt meg.

-Rengeteg ötletünk volt azzal kapcsolatban, hogy miként akadályozhatnánk meg a dolgot, de sorra dőltek meg a lehetőségek. Csak egyetlen egy lehetőségünk maradt. És ezt Kimi mondta ki először.- nézett a német a barátjára.

-Arra célzol, hogy…?- kerekedtek el Melanie szemei.

-Szombaton megnősülök.- mondta ki végül Seb a dolgot. Mindenki csak nézett rá, majd rám.

-Kisfiam, beszélhetnénk?- állt fel Sebi mamája is és elmentek a konyhába. Csak néztem utánuk elkeseredve, majd kirohantam az udvarra. A könnyeim az arcomat mosták, de nem érdekelt. Nem értettem önmagam, mivel számítottam arra, hogy ellenezni fogják a dolgot. Mégis rosszul esett a dolog.

-Mi a baj?- kérdezte egyből Stephanie.

-Tudod, Ada rettentő nehezen viseli a dolgokat, mióta tudja, hogy a szüleink azt akarják, hogy viselje el, férjhez kell mennie. Fél az idegenektől, eltaszítja magától azokat, akik szeretik, nem érintheti meg, csak Sebastian és menekül a rossz vélemények elől.- sorolta Bruno.

-Azt hiszem, ez nem meglepő a helyzetében.- mondta Seb apukája.

-De még jobban tetézte a bajt, hogy többször idejött Uve, aki eljegyezte. És nem bánt vele kedvesen, sőt… Eléggé erőszakos volt.- tette hozzá a mi Fabianunk.

-Nem kellene utána menni?- kérdezte Sebi öccse.

-Sajnos nem engedné, hogy megvigasztaljuk.- felelte Jane. Ezalatt a konyhában anya és fia vitáztak.

-Miért nem érted meg, hogy szeretem?- fakadt ki a srác végül. Egy darabig tűrte a vitát, de végül be kellett látnia, hogy az anyja nem akar jobb belátásra térni.

-Ezt tökéletesen megértem.- válaszolt Heike.- De az nem megoldás, hogy feleségül veszed egy ilyen rövid kapcsolat után. Honnan tudod, hogy nem az a sorsa, hogy annak a másiknak a felesége legyen.

-Megváltoztatom a sorsát. Nem engedem, hogy miattad elmaradjon az esküvőnk. Akár tetszik, akár nem, én feleségül veszem Adát.- fordult az ablak felé és meglátott kinn, a hintaágyon. Tudta, hogy miért ücsörgök ott, egyedül, ezért szó nélkül hagyta ott az anyukáját. Kiviharzott a ház hátsó ajtaján és meg sem állt addig, amíg nem ért mellém. Felnéztem rá és azonnal a nyakába vetettem magam.

-Én…. én….- kezdtem szipogva.

-Ne szólj semmit, nem kell mentegetőznöd!- ölelt át. Ő volt az egyetlen, aki hosszabb távon mellettem lehetett.

-Tudom, nagyon hisztis vagyok.- bújtam ki az öleléséből. Megpróbált visszahúzni a karjaiba, de nem engedtem.- Kezdek olyan lenni, mint Hanna.

-Ezt azonnal felejtsd el!- szólt rám.- Sosem leszel olyan, mint ő.

-De folyton nyafogok és…

-Hagyd már abba! Egyáltalán nem hasonlít a két helyzet. Te jogosan félsz valakitől és emiatt nem bízol az emberekben. Ő pedig mindig hisztis volt, állandóan nyafogott, nem volt egy pillanata sem normális. Mint mondtam, nem ugyanaz a dolog.

-Szeretlek!- suttogtam, hetek óta először. Magához húzott és gyengéden megcsókolt.

-Fiam!- szólt a mamája, mire szétrebbentünk.- Van már ruhátok?

Ezen Sebastian csak mosolygott, majd megfogta a kezem és visszamentünk a házba.