3. rész
2009.11.05. 14:03
Alejandra a tengerben sétált, bátran lépkedett egyre beljebb az azúrkék vízbe. A víz olyan tiszta volt hogy látta a homokos tengerfenéket mellette színes halak fickándoztak, gyönyörű látvány volt. De ekkor egy ismerős hang megzavarta a nyugalmat. - Ó ne - gondolta magában és ijedten kapaszkodott az álomképbe hogy az ne tűnjön el előle, de az elillant előle mintha ott se lett volna és Alejandra szeme hirtelen kinyílt. Az ébresztőóra hevesen csengett. Vette egy mély levegőt majd döhösen kifújta, és mérgesen rácsapott ébresztő órájára. - Hát ez a nap is eljött. - hunyta le a szemét majd vissza emlékezett, az elmúlt napok egy nagy színes kavalkádban rohantak el mellette. Az ajtó ellőtt heverő bőröndjére pillantott, majd felvette azt a pár ruhadarabot ami a szekrényében maradt mivel előző este kiürítette a gardróbját. Azt hitte ez a nap nem fog ilyen hamar eljönni, de már nem voltak kétségei senkivel szemben sem. És úgy gondolta magával szenben sem, visszanyerte régi önmagát. Hallotta hogy egy autó kereke csikorog végig a kavicsos feljárón. Már kilenc óra volt tehát szuperül elaludt, barátnői megígérték hogy elviszik a reptérre kilenckor. Így tehát lecsoszogott a papucsában a lépcsőn és kinyitotta az ajtót. Gabríela szinte az ajtóban parkolt le így csak le kellett mennie a falépcsőkön és már be is szállt.
- Na itt a bajnok! - köszöntötte Gabríela.
- Hajj! - dühöngött Alejandra - Nem gondolod hogy ezt egy kicsit eltúlzod?
- Igen is meg sem szólaltam - tette fel védekezőn a kezét majd elindult. Alejandra hangtalanul forgatta a szemeit, és kibámult az ablakon. Ivana megint valami fantasztikusan "izgalmas" történetet mondott el a volt pasijáról ami a legkisebb mértékig sem éredekelte barátnőit, Gabríela mérgesen vezetett Alejandra pedig kibámult az ablakon.
- Hé hozzád beszélek ám! - csattant fel Ivana és erősen belekapaszkodott Alejandra copfjába és erőteljesen meghúzta azt.
- Te normális vagy? - perdült meg és mérgesen húzta össze a szemöldökét. - Ez most mire volt jó?
- Higgadjatok már! - szólt hátra Gabríela, ezután mind hárman nagy csendben ültek egymás mellett. - Komolyan azt érzem néha hogy óvodában vagyok. - csapott a kormányra idegesen.
- Ezt pont ő mondja - merengett Alejandra magában, Egy óra múlva már a reptérnél voltak Alejandra kikászálódott a hátsó ülésről és kirángatta bőröndjét a csomagtartóból majd hangatalnul elkezdte húzni a síma felületű betonon. Barátnői hangtalanul követték, lepasszolta a bőröndjét a csomagkihordóhoz majd még kellett egy negyed órát várniuk a gépre.
- Ez az enyém. - emelte fel a kezét Alejandra mikor bemondták hogy a Jerezbe induló gépre megkezdhetik a felszállást. Lassan a kapuhoz sétált majd megfordult és átölelte barátnőit.
- Hiányozni fogsz három hét hosszú idő, és remélem azért írni fogsz. - szorította meg a vállát Gabríela. - Légy jó és ne veszekedj!
- Meglátom. - mosolyodott el. - Köszönöm! De most már mennem kell. - engedte el barátnőit majd hátralépett pár lépést és besietett a helyére. Tudta hogy nem lesz hosszú az út hiszen csak az ország másik végére megy. A gép lassan a levegőbe emelkedett és Alejandra érdeklődve figyelte hogyan lesz a város egyre kisebb majd végül teljesen eltűnik a szeme elől. Hirtelen eszébe jutott Sophie, - Mi lehet azzal a lánnyal? - merengett. Sophie Nagy-Britanniában élt, és már nagyon régen ismerték egymást pontosabban még azelőtt hogy Alejandra apja meghalt volna még általánosból. Utoljára fél évvel ezelőtt találkoztak amikor Alejandra rávette magát hogy kimenjen Nagy-Britanniában ahol mindig esik az eső és hideg van. Sophie szőke, és mindig kényeskedik, utálja ha túl meleg van és ha túl hideg, egyszóval neki semmi nem volt jó, a két lány tökre különbözött egymástól de hát mit lehet erre mondani ellentétek vonzzák egymást.
Alejandrának hirtelen eszébe jutott az édesapja hiszen anno még ő tanította vezetni majd kiskorától vele járt a gokart versenyekre aztán jött az a bizonyos nap, amikor édesapja vétlen volt a karambólban és mégis ő halt meg. Ez nem volt igazságos az élettől gondolta Alejandra.- Az régen volt - gondolta és megrázta a fejét mintha szabadulni akart volna a gondolattól. Egy tíz perc múlva a gép már a leszálláshoz készülődött, és mire leszállt a "kedves" utasok egymást fellökbe próbáltak egyszerre kijutni a gép gyomrából, így Alejandra úgy döntött hogy megvárja amíg csillapul a roham, és egy helybe ülve várakozott majd leugrott az ülésről éppen rosszkor mert négy gyerek egyenesen neki rohant. - Mi jöhet még? - kérdezte Alejandra sértődötten majd kiviharzott a gépből. - Talán egy kicsit le kéne higgadnom..- mondta magának majd a csomag felvevőhöz igyekezett és türelmesen várt amíg fel ne bukkant piros-fehér bőröndje, levette a futó szallagról majd magabiztosan sétált kifelé az ajtón, de a pillanatban meglátott valakit aki nagyon ismerős volt számára. Abban a pillanatban a lány is észrevette őt. - Mi jöhet még? Hát ez te jó ég!- mérgelődött magában Alejandra Ott álltak egymással szemben mindketten ismerték a másikat de csak a címlapokról de most ott voltak egymással szemtől-szemben.
|