Kanadába Nando nélkülem utazott. A szülés közeledte miatt nem utazhattam, de nem voltam egyedül. Kitty-ék úgy döntöttek, hogy ideutaznak, hogy ne legyek egyedül. Hamar eltelt az a 4-5 nap, amíg Nando elutazott. 13.-án, késő este érkezett meg szegényem hulla fáradtan. Persze egyből az ágyba vetette magát aludni. Édes volt.

A következő napokban előkészítettük a cuccost, amit viszünk a korházba. Nando mondhatni körülugrált engem, ami jól esett, de azért jól jönne neki is egy kis lazítás. Felhívtam Robertet, hogy ő és pár haverjuk menjenek el egyet kart-ozni. Mindig élvezik, ha együtt hülyülhetnek…

-          Dani. Nem megyek sehova. Nem hagylak magadra. Nemsokára jön a baba, bármikor.

-          Ne félj. Ha bármi van, itt van Kitty. És, amúgy is azonnal hívnánk. Lazítsál kicsit. Rád fér.

-          De…

-          Szia.- adtam puszit arcára, majd Robert elráncigálta, és mentek kartozni.

Kitty és én jót beszélgettünk.

-          Már végre jó neki is egy kis pihenő. Majd Robert és a haverjai egy jót kartoznak vele, és végre kiengedi a feszültséget.

-          Jobban aggódik, mint te.

-          Huh, azért én bennem is van egy kis félsz.

-          Ez benne van, de semmi miatt ne félj.

-          Oké. Hisz itt vagytok nekem ti, Fernando és még sokan mások.

-          Helyesen beszélsz.

Fernando csak késő délután, este érkezett meg. Nagyon jó volt a hangulata. Lezuhanyozott, majd elfeküdt aludni. 9 körül én is elfeküdtem mellé aludni.

Hajnalban, 17.-én felébredtem, mivel hasgörcsök törtek rám.

-          Fernando. Ébredj, kérlek.

-          Igen kicsim?- kérdezte álmosan.

-          Itt az idő…

-          Ne, alig aludtam. Hulla vagyok. Még nem lehet reggeli ideje.

-          Nem a reggeli. Megindult.

-          Aha, oké.- mondta, majd megfordult a másik oldalára.

-          Nando. Jön a baba.- mondtam még egyszer.

-          Mi?- ült fel.

-          Igen. Jön. Be kéne mennünk a…

-          Hozom a, jaj… Sietek.

-          Nem kell annyira, öltözz át, csak, gondoltam felébresztelek…

-          Kicsim! Jön a baba. Nyugodj meg, itt vagyok. Egy perc és kész vagyok.- fogott meg pár ruhát, és hamar átöltözött a fürdőben.- Itt vagyok. Gyere.

-          Oké. Menjünk.- álltam fel, majd lementünk szép lassan a garázsba.

-          A táska Fernando. Az ott maradt a szobában…

-          1 perc és hozom. Nyugalom.- elfutott.

Lazítottam addig. Hamar visszaért. Beült, majd bekötötte a övet, és indultunk.

-          Kitty-ék aggódni fognak…

-          Nem, mert amikor felfutottam a táskáért, Kitty-vel összefutottam, és mondtam, hogy megindult a szülés. Azt mondta, hogy jönnek utánunk.

-          Oké.

-          Ne, ne, neee.- állt le egy piros lámpánál.

-          Nyugi. Még van idő.- fogtam meg kezét.

-          Oké. Nyugodt vagyok.- taposott a zöldnél a gázra. Hamar a korházba értünk.

Megvizsgált az orvosom, majd előkészítettek a szülésre. Nando addig felhívta a szüleit. Közben Kitty-ék is megérkeztek a korházba. Nando aztán bejött.

-          Itt vagy?- mosolyogtam rá.

-          Mondtam, hogy nem hagylak egyedül.

-          Köszönöm. Köszönöm neked. Nem bírnám egyedül végigcsinálni.

-          Itt vagyok, és végig fogni fogom a kezed.

-          Beszéltél szüleiddel?

-          Igen. Úton vannak ide. Kitty-ék pedig kint várnak.

-          Oké.- adott egy nagy puszit a homlokomra.

Lassan elkezdődtek a fájások. Sokáig tartott, amire már annyira vártunk, de 7 óra 07 perckor végre megszületett Vanessa. Az orvosom Fernando kezébe adta. Nagyon aranyosak együtt. Fer a kezembe adta Vanessa-t.

-          Szia. Kicsikém. Én vagyok a mamád.

-          És én pedig a papád. Mindig vigyázni fogunk rád.- adott a buksijára egy puszit, majd megcsókolt boldogan…