100 perc tömény unalom, kellemetlen, semmitmondó, kicsinyesség, gondolta magában Kellan, ahogy belépett az órára. Hogy tudja valaki ilyen felesleges tárgyra pocsékolnia az idejét. Ő csak azért vette fel ezt a tárgyat, hogy meglegyen a megfelelő számú kreditje és hogy tovább maradhasson a suliban, és játszhasson a csapatban. Kellan letelepedett Sonny mellé az első sorba, és szó nélkül ülte végig a 100 perces előadást. És a 100 percből 90 et azzal töltött hogy a szemét legeltette a lányon. Azon gondolkodott hogy vajon mi fogta meg Jackstont. Vajon mi lehet olyan különleges a lányban, hogy Jack a fél kontinenst hajlandó volt átutazni utána. A maradék 10 perc alatt meg sikeresen el is aludt. A tanár belemélyedve magyarázta az egyik reakció mechanizmusát és mindenki arra lett figyelmes, hogy egy hangos puffanás törte meg a tanár monoton beszédét. Ez a puffanás Kellan homloka volt a pad lapján, annyira sikeresen bealudt, hogy még a fájdalomra sem ébredt fel.

- Nos Mr. Lutz, ezek szerint semmit sem változott – mondta a tweed zakós kis mitugrász, miközben az alvó Kellanhoz vágta a kezében tartott filctollat. Erre persze ő azonnal talpon volt. Minden a pillanat tört része alatt történt. Kellan az egyik percben az asztalra tenyerelt, a másikban meg már ott magasodott a tanár előtt. Félelmetes látvány volt, állapította meg magában Sonny. Először szinte komikus volt, a többi diák még nevetett is rajta, ő viszont sikeresen lenyelte az elfojtott vigyorát. És csak akkor fogta fel, hogy ez a srác mekkora test, tömeg, hús, minden. A tanár sem volt semmi, most mégis szemtől szemben csak egy aprócska porszemnek látszott. Kellan meg egy félelmetes fenevad volt.

- Ezt, azt hiszem elhagyta – vágta a mellkasához a filcet, majd hátat fordított neki, fogta a cuccait és az ajtó felé indult.

- Még nem fejeztem be – mondta a tanár, a hangja fenyegetőként indult, de a mondta végére már csak egy riadt segélykiáltássá alakult át.

- Szerintem meg igen – mondta Kellan ahogy az ajtó felé halat és közben a magasba emelte a mutató úját, épp akkor szólalt meg az óra végét jelző csengő. A teremben zúgolódás tőrt ki, mindenki szedelőzködni kezdett.

- Nem fogadok el semmilyen kifogást, ezt kérni fogom a vizsgán – erősködött a tanár, de senki sem figyelt rá. Csak egy ember, az első sorból. Sonny nem mozdult, épp a reakcióegyenlet utolsó szakaszát egészítette ki.

- Maga miért nem megy? – kérdezte gonoszul a tanár.

- Csak befejezem, és ha az útjában vagyok már el is tűntem – Sonnyt sem kell félteni, ha arról van szó, hogy valaki épp megbántotta.  Ő is fogta a dolgait és elpucolt a teremből. Kellan a terem ajtaja mellet támaszkodott és ott várt rá.

- Szia – mondta, majd ellökte magát a faltól.

- Hello – válaszolt a lány de nem nagyon figyelt a fiúra. Aztán végül mégis megszólalt, maga sem tudta, hogy vajon mi késztette rá, de végül mégis megtette. – Valamiért nagyon haragszik rád a prof – állapította meg.

- Hát megvannak az okai. Biztos nem volt a legjobb ötlet lefeküdni a… - de nem tudta befejezni a mondatot, mert Sonny megtette helyette.

- Lányával – mondta és egy keserű molyos jelent meg a száján.

- Hey, az csak pletyka, az nem én voltam – mondta a srác vigyorogva széttárt karokkal. Sonny is elvigyorintotta magát, valahogy elképzelte ahogy Kellan épp tagad a prof előtt. – Nem a lánya volt, hanem a felesége – tette hozzá a srác, és Sonny álla majd leesett a meglepetéstől.

- Szóval a felesége? – Sonny hülyén érezte magát, főleg hogy egy a számára vadidegen srác magánéletében vájkál. De ahogy a fiúra nézett látta a szemében , hogy a srác ezt élvezi és nem zavarja hogy a szexuális életéről fecsegnek az egyetem előcsarnokában.

- Figyi, esetleg nincs kedved eljönni velem valahova ma este? – kérdezte hirtelen Kellan. Sonny meg az első meglepetésből a másba zuhant, csak hebegni tudott.

- Ne haragudj, de nem azért jöttem az államokba hogy bulizzak, és pasizzak – válaszolta a lány majd leszegett fejjel, szapora léptekkel kiviharzott az épületből.

- Sonny várj, nem úgy gondoltam – kiabált utána Kellan, és csak akkor kapott észbe hogy mennyire félreértette a lány. Tudta hogy ma már nem tehet semmit, ezért ő is elindult kifelé. Odakint szikrázott a nap. Kellan leült az épület előtti lépcső egyik fokára, és ott várt Ashleyre meg Jacksonra.

- Szia, bocs hogy zavarok – lépett oda mellé egy lány. Olyan elsőéves lehetett állapította meg Kellan ahogy felnézett rá. Miután megszokta a szeme a szikrázó napsütést.

- Semmi gond – válaszolta és a szeme fölé emelte a kezét, hogy jobban lássa a lányt. A csaj nagyon fiatalka volt, és egy UCLA évkönyvet szorongatott a kezében. Kellan tisztában volt vele mit szeretne a csaj, csak azt nem tudja hogyan kérje.

- Azt szeretném kérni tőled, hogy aláírnád az évkönyvemet – bökte ki végül a lány. Kellan gondolkodás nélkül elvette a vaskos könyvet a lánytól. Látta a csajon hogy mennyire zavarban van

- Addig ülj le nyugodtan – biztatta egy még szélesebb mosollyal az arcán. A lány leült mellé és türelmesen nézte ahogy Kellan rutinosan fellapozza a könyvet. Pontosan tudta, hogy melyik oldalon van róla az átlagnál nagyobb kép. – Hogy hívnak? – kérdezte a lánytól, miközben elvette a tollat a kezéből. A lány arcába szökött a vér és kipirosodott a pofija. Kellan kicsit szégyenlete magát, hogy legbelül kinevette a lányt.

- Barbara Addison – válaszolta röviden lesütött szemekkel

- Akkor ha azt írom hogy Barbie-nak úgy jó lesz? – kérdezte a lány meg csak bólintott. Kellan levette a toll tetejét, majd írni kezdett, „Barbi-nak szeretettel, és sok sikert az egyetemre. Kellan Lutz” kanyarította a mondat végére a nevét. A betűket szinte rajzolta, csodásan szépen írt. A lány kezébe nyomta a könyvet.

- Köszönöm – préselte ki a lány, és alig láthatóan végig simította a képet és az írást a könyvben, majd gyorsan felpattant Kellan mellől, és eltűnt a fiatalok forgatagában.

- Nézd ott van – mondta Ashley aki már a kocsiból látta Kellant.

- Hát egyre nagyobb – állapította meg mosolyogva Jackson. – Nem akarsz mesélni nekem valamit?

- Mit? – kérdezett vissza semmitmondóan. Pontosan tudta hogy Jackson mire gondolt, tudta hogy átlát rajtuk, mert mindkettőjüket ismeri, és azt is tudta hogy ezt már nem lehet sokáig titkolni Jackson előtt.

- Hát arról, hogy mi van közted és Kellan közt. Túl sokat vagy vele.

- Csak nem féltékeny vagy? – kérdezte Alice és egy lágy puszit nyomott a fiú arcára. Jackson kuncogott rajta, majd így szólt.

- Nem hiszem. Magam sem tudom mi van, de talán szerelmes vagyok – vallotta be most először még saját magának is Jackson a dolgot.

- Anyám, hát nem semmi lehet a csaj, ha ezt így egyenesen kimondtad, és hogy idejöttél utána.

- Ha megismered tuti kedvelni fogod – mondta Jackson

- Szerintem is – azzal Kellan felé indultak. A srác még mindig a lépcsőn ücsörgött. Amint meglátta az érkezőket a magasba emelte kezét és úgy integetett. Mit képzel magáról ez a pasi, fortyogott magában Sonny ahogy a campus felé loholt. Ő aztán biztos nem akar egyetlen pasitól sem semmit, főleg Lucas után. És Jackson? Kérdezte egy hang a fejében, nem is kérdés volt talán csak figyelmeztetés, vagy inkább bátortalan sóvárgás. Az csak egy hülye fellángolás, vele úgy sem lesz semmi, nem ismeri és soha többé nem látja őt. Végül is azért jött LA-be hogy tanuljon és nem azért hogy jól érezze magát. Sonny felballagott a szobájába és magára zárta az ajtót. Honvágya volt. De azt sem tudta hogy mi is hiányzik neki valójában, hiszen Torontóban nem is volt egyetlen igaz barátja sem. Már épp kitört rajta a sírás és eluralkodott a zsigerein a depresszió, akkor kopogtak.

- Gyere be – mondta de nem akart látni senkit. Steph feje jelent meg az ajtó résében.

- Bejöhetek? –kérdezte bátortalanul.

- Persze – várta rá Sonny és visszanyelte az épp kitörni készülő könnyeit.

- Nem akarok zavarni, ha egyedül akarsz lenni, akkor elmegyek – mondta Steph és még mindig az ajtóban ácsorgott.

- Nem – vágta rá Sonny határozottan. – Gyere csak nyugodtan, így legalább nem gondolok hülyeségekre – tette hozzá még

- Nekem is nagyon nehezek voltak az első napok. Az első éjszakát átsírtam – vallotta be Steph.

- Hát rajtam még csak most jött ki a dolog. De tudod mit nem fogok bőgni. – mondta határozottan. – Van terved a hétvégére? Gondolom nem mész haza?

- Nem csak a téli szünetre tervezem a hazautazást. Addig sem veszekszem apámmal. Neked?

- Jha ma meghívott egy srác, de pontosan nem mondta hogy mit tervez, esetleg ha házibuli lesz csinálhatnánk közös programot hármasban – mondta Sonny – bár Brigitte társaságát mellőzhetjük. – tette hozzá Sonny

- Én benne vagyok, ki az a srác, helyes, fel akart szedni? – zúdította ki a kérdéseit Steph.

- Passzolok, érdekes volt, azt ecsetelte hogy az egyik tanár feleségével meg a lányával. De szerintem csak kamukirály a srác.

- Te Kellan Lutzról beszélsz? – kérdezte Steph.

- Jha – vágta rá Sonny és elképedt, hogy akkor tényleg igaz amit a nagy darab srác beszélt. Na puff én is szép lehetek, főleg hogy nem is hittem neki, pedig ez Hollywood itt minden mese valóra válhat. Egészen hajnalig beszélgettek, aminek az lett a vége hogy mind a ketten kialvatlanul mentek másnap az iskolába. Sonny félholt állapotban vonszolta magát órára. Kellan megint az ajtóban állt, frissen és fitten.

- Na mi a helyzet szépségem bulizgattunk, bulizgattunk? – kérdezte kuncogva

- Közöd? – kérdezett vissza Sonny ingerülten

- Hey ne engem utálj, én nem voltam ott.

- Bocs – mondta Sonny lehajtott fejjel.

- Tudod mivel tudnál kiengesztelni? – kérdezte vigyorogva Kellan, Sonny meg csak kérdőn bólintott. – Szombaton buli lesz nálam és ott a helyed, hozhatsz kísérőt, de csak ha csaj és helyes – hadarta a srác.

- Mit kell vinni? – mondta Sonny beleegyezően

- Magadat meg egy üveg jobb fajtát a haverjaim közül.

- Kiscsávó látom elemedben vagy, de piatémában nem vagyok otthon.

- Na kisanyám akkor elő a jegyzettömböt, mert felsorolás következik – Sonny meg hogy mégse maradjon ratyiban serényen jegyzetelni kezdte amit Kellan felsorolt – Johnnie Walker Gold, Tullamore Dew, de csak 12 éves, Geogre Dickel, Evan Williams, Jack Daniels, Jim Beem., nem been hanem Beam – javította ki Sonnyt.

- És konkrét ajánlat, hogy azért mégis?

- Jha ha jópontot is akarsz nálam, akkor Four Roses. – Sonny meg csak bólintott és mind a ketten beléptek a terembe.

- Látom a kisasszonyt is megfertőzte Mr. Kellan – Sonny erre a mondatára tért magához, elbóbiskolt a feje a padon pihent. Nem nézett fel, csak kinyújtotta a kezét és elkapta a szélsebesen felé repülő filctollat.

- Kisanyám zseni vagy – mondta Kellan, Sonny meg csak vállat vont és kiment a teremből. – Nyugi nem én vagyok a rosszfiú – szabadkozott Kellan. – De aki nem bírja az éjszakát az ne bulizzon – tette hozzá kihívóan.

- Pukkadj meg. Szombat este megmutatom hogy milyen az ahogy Én bulizom – vágott vissza.

- Nesze itt a cím, piát ne feledd el – firkantotta fel Kellan sebtében a címét egy papírra. 

- Remélem tényleg nem gond, hogy belerángattalak ebbe az egész kicsinyes kakaskodásba.

- Ugyan semmi gond, a házimat megcsináltam – mosolyodott el Steph.

- Házi?

- Jha, hogyan lássuk a disszociatív személyiségzavarral küszködő karakterek megszemélyesítését.

- Beszarás. – mondta Sonny miközben beültek egy taxiban. Kell vennem egy kocsit, minél előbb, futott végig az agyán.  Sonny megadta Kellan címét, és várták hogy odaérjenek. Sonny kifizette a taxit, majd elindultak a hatalmas ház felé.

- Anyám – szörnyülködött el Steph. Minden helységben égett a villany, óriási nyüzsgés volt a házban, mindenütt emberek. Sonny és Steph felsétáltak a lépcsőn és csengettek, de az ajtót senki sem nyitotta ki. A hangzavarban biztos nem hallják a csengőt.

- Lépjünk le – fordult meg Sonny, de mire megtette volna az első lépést az ajtó kinyílt, és Kellan jelent meg az ajtóban.

- Hello kisanyám – mondta vigyorogva és félreállt hogy a vendégek be tudjanak menni.

- Hűtsd be – azzal a kezébe nyomta az üveget majd bemasírozott a házba. Steph meg csak vigyorgott Kellanra. Odabent még nagyobb volt a nyüzsgés mint ahogy kintről gondolták.

- Vessétek bele magatokat az éjszakába, jó szórakozást. Amint találtatok poharat, be akarok nektek mutatni valakit – adta ki az utasításokat Kellan.

- Odanézz Brigitte – suttogta Steph, és Sonny is arra nézett. De a lányon kívül még mást is felismert. Brigitte egy pasival smárolt, és mikor meghallotta a nevét a hang irányába nézett.

- Jackson – mondta Sonny mereven

- Sophine – pont ugyan abban a pillanatban mondta ki Jay is a lány nevét. Jackson alig bírt megszólalni, annyira meglepte őt, hogy a lány itt ál vele szemben. Maga sem hitt abban hogy valaha viszontlátja őt, és hogy ilyen egyszerűen egymásba botlanak. Annyira vágyott erre a találkozásra, annyiszor eltervezte mit fog mondani. Most mégis itt áll megkukulva, egy vadidegen csajjal az ölében, és nem találja a megfelelő szavakat.

- Látom eljöttél és jól szórakozol – mondta gúnyosan, majd hátat fordított és megkereste a hűtőszekrényt.

- Látom ráleltél a legféltettebb bútordarabomra? – lépett mellé Kellan. Sonny épp azt latolgatta hogy mit is igyon.

- Jha, hűtő – morcogott a lány, és kihúzott egy elég hidegnek tűnő üveget.

- Kisanyám helyes a dörgés – állapította meg Kellan az üveg láttán.

- Nem vagyok a kisanyád – mondta a lány, miközben lecsavarta az üveg tetejét. – Kérdezhetek valamit?

- Persze.

- Mért hívtál ide?

- Jackson miatt.

- Te tudtad?

- Már hogyne tudtam volna, minden azért volt, csak hogy elgyere. De be kell hogy valljam megkedveltelek, szóval Jackson elmehet a sunyiba, hogy összeakadt azzal a libával.