Reggel korán keltünk fel. Fer felült, és nyújtózott egy nagyot. Az ajtó nyílt ki. Pedro nyitott be.

-          Jó reggelt. Hogy aludtak az újonc szülők?

-          Jó reggelt. Tökéletesen. Vanessa nagyon nyugodtan aludt.- mosolyogtam.

-          Akkor élvezzétek ki az utolsó nyugodt estéket, mert sokáig nem nagyon lesz ilyen. Most ébresszük fel.

-          Ne, ne. Olyan nyugodtan alszik. Miért…

-          Nyugalom. Csak itt az etetés ideje.

-          Jaj, igen. Hát persze. Fernando. Ideadnád a kis hercegnőt?- mosolyogtam rá. Ő odalépett, és óvatosan felvette. Odaadta.

-          Én kimegyek, és nem is zavarok.- mondta Pedro.

-          Kicsim. Jövök vissza, csak hamar felhívom anyáékat. Sietek vissza.

-          Rendben. Menj csak.

3-4 nap múlva készülődtünk az induláshoz. Vanessa-t felöltöztettük együtt, majd Nando berakta a mózeskosárba. Megköszöntük Pedro és a nővérek segítségét és indultunk volna, de Nando megállt, mielőtt kiléptünk volna.

-          Nem megyünk?- kérdeztem.

-          Nézz csak ki az üvegajtón. Ott van a kocsi.- mutatott egy irányban. A kocsiját körbeállták a sajtó tisztes neves képviselői.

-          Ne. Nem lesz ehhez elég erőm.- mondtam. Nando odaadta a mózeskosarat az apukája kezébe.

-          Kitty. Kocsival jöttetek, igaz?

-          Igen. Miért?

-          Anya, Dani és én megyünk a mi kocsinkkal. Ti pedig Vanessa-val és apámmal. Nem engedek még egy képet sem ezeknek. Mi megyünk ki először. Elvonjuk a figyelmüket valahogy. Ti ne túl feltűnően menjetek és induljatok haza. Mi is sietünk.

-          Oké.

-          Gyere kicsim. Anya.

-          Legyen. Majd otthon találkozunk.- intettem Kitty-éknek, majd kimentünk. A kocsi közelébe érve azonnal sok-sok vaku kezdett villogni.

-          Fernando, Daniela. Hogy van a baba? Jól van? Miért nincs magukkal?…

Nagy nehezen beszálltunk. Elindulni kicsit nehezebb volt, de végül mehettünk. Otthon lepihentünk és Vanessa-val foglalkoztunk. Olyan nyugodt. Rendesen eszik, majd alszik. Este mi is lefeküdtünk aludni. Hajnalban elkezdett sírni, és Ferrel egyszerre keltünk fel.

-          Mi baja lehet?

-          Csak valószínű éhes. Megetetem.- mosolyogtam rá.

-          Jó. Oké.- ült le az ágyra. Megetettem, majd büfiztetni akartam.- Kicsim. Megbüfiztethetem? Segíteni szeretnék.

-          Oké. – átvette, majd megbüfiztette. Utána kicsit még dédelgette, és visszarakta az ágyacskába.

-          Az első hajnali felkelés.- öleltem meg hátulról.

-          Nem is volt olyan rázós. Azt hittem nehezebb.

-          Én is.

-          Már alszik is. Szerintem mi is aludjunk.

-          Rendben. Jó éjt.

-          Neked is.