Csak annyi az iciripiciri bökkenő, hogy nem fog egyhamar menni ez a Kimi-elfelejtés. De majd erős leszek, és sikerülni fog. És addig is itt van Kalle, akitől még fogalmam sincs, hogy mit várok, mit szeretnék vele kezdeni, de addig is elfelejtkezem Kimiről, legalábbis remélem. De már csak egy „hangyányi” kíváncsiság fúrja az oldalam, ami nem hagy nyugodni Kimi kirohanása óta. Nevezetesen, hogy kitől tudta meg Kimi, hogy nem lehetek terhes. Anyuék száz, hogy nem mondták el neki, Noorában teljesen megbízom, ő sem lehetett, és az a másik, hogy nem is ismeri olyan jól Kimit, hogy csak odaállítson elé egy ilyen hírrel. Szóval még Kalle tudott róla, de róla sem tudom elképzelni, hogy… vagy mégis?? Áááá… nem tudom! De a lényegen úgy sem változtat, megtudta, és most utálja a szitut, azt, hogy nem mondtam el neki, de könyörgöm, mikor tettem volna?? Akkor sem érzem magam hibásnak, nem, és kész! Hát, de ez csúcs, hogy rögtön a volt barátnője karjai között keres menedéket és megnyugvást, és elég hamar túllépett a múltunkon. De legyen boldog Riittával, és engem meg felejtsen el. Nekem meg lassan ágyba kéne bújnom, mert holnap mégis csak péntek van, és jó lenne nem 4-re kiérni a pályára, a szabadedzésből is szeretnék látni valamennyit, és itt van éjjel 11... MIIII?? Oké, aludni kéne menni, ha holnap nem akarok kómásan felkelni. Hát mit ne mondjak, az alvás baromira nem jött össze, csak forgolódtam, és Kimit láttam, amint Riittát halmozza el a csókjaival. ISTENEEEM!! Én ebbe bele fogok őrülni. Másnap reggel 8 órakor kászálódtam ki az ágyból, persze mint ez zombi, úgy néztem ki. Letusoltam, felvettem valami lenge ruhát, és lementem reggelizni, de tekintve, hogy már vagy 24 órája nem ettem semmit, nem voltam éhes, csak kavargott a gyomrom. Azért magamhoz vettem egy tálca müzlit, és próbáltam elfalatozgatni. Éppen végeztem, és álltam fel az asztaltól, amikor Kimiék sétáltak be az étterembe kéz a kézben, nevetve. Abban a pillanatban lefagytam, de mikor sikerült összeszednem magam, próbáltam minél hamarabb kisurranni. De mit csinálok?? Most döntöttem el, hogy nem fogok Kimi után sóvárogni, szóval nem érdekel, hogy hol, mikor és kivel mutatkozik. Nem érdekelhet!! Felmentem a szobámba, magamhoz vettem a kis táskám, a jegyzettömbömet, és mentem is a pályára. Bevetettem magam az újságíróknak fenntartott motorhome-ba egy bögre teával, és mivel volt még cirka negyed óra a szabadedzésig, Noorit hívtam.

- Halihó! - vette fel vidáman a telefont.

- Szia. Mi újság?

- Semmi különös. De inkább veled mi van? Hogy ment Kimivel.

- Kimivel sehogy, de Kalléval annál inkább… Noori, jól vagy? - kérdeztem aggódva, mivel már vagy 2 perce nem szólt bele.

- Te most mi a fenéről beszélsz??? Azt nem mond, hogy megint összejöttetek!!

- Hát, ott még nem tartunk… - sőt, igazából sehol nem tartunk. - de találkozunk jövőhéten.

- Miii?? Te megvagy huzatva?? Azok után, ahogy bánt veled?? Kimi teljesen elvette az eszed! - tudtam, hogy nem lesz sétagalopp. - De mi történt Kimivel?

- Át akartam menni hozzá, de egy szál semmiben nyitott ajtót, majd mögötte feltűnt Riitta is nem éppen felöltözve.

- Az a volt barátnő, igaz?

- Talált, süllyedt. És jött a szokásos dumával, hogy „ez nem az, aminek látszik”, bla bla bla. Én erre berágtam, és szépen nyugodtan elküldtem melegebb éghajlatra. Majd valami beteg gondolattól felhívtam Kallét, hogy nem találkoznánk-e valamikor.

- De hogy jön a képbe Kalle?

- Mikor elmentél, utána fél órával állított be, és közölte nemes egyszerűséggel, hogy még mindig szeret.

- ATYA ÚR ISTEN!! Figyelj, én nem akarok beleszólni, de szerintem valami nem stimmel vele, tuti, hogy rosszban sántikál!

- Ezt honnan veszed?

- Vegyük női megérzésnek. És Kimivel kapcsolatban is igazam volt. Most miért ne lenne?

- De te soha nem bírtad, azért mondod ezt.

- Igen, szerintem továbbra is Kimi kell neked, csak most van egy kis hullámvölgy köztetek. De én szurkolok nektek. De hova is mennétek?

- Hát az igazság az, hogy…

- Laura!! Azt ne mond…

- Ti is jönnétek.

- Ki az a ti?

- Te meg Jarkko. Így nem lenne igazi randi. És így tuti, hogy nem lenne szemét, és talán nem próbálkozna be. Na, légyszii!!

- De csak, és csakis azért megyek ebbe bele, mert szeretlek, és nem akarom, hogy az a szemét bántson.

- Imádlak! És mikor lenne nektek jó?

- Hát a kedd este megfelelne.

- Akkor a szokásos helyen találkozunk?

- Okés. De szerintem akkor is hülyeséget csinálsz, de te tudod.

- Most mennem kell. - próbáltam lezárni a beszélgetést minél hamarabb, mert közben a motorok is felbőgtek, és egy árva mukkot nem lehetett hallani. - Szia.

- Puszi. - raktam le a telefont, és a monitor felé pillantottam. Egyelőre csak a 2 Torro rosso rótta a köröket, a többiek még a boxban lustálkodtak. Ugyan mind a 2 szabadedzést végig néztem, de egy árva szót, történést nem fogtam fel belőle. Azt sem tudom, ki nyerte. Végig csak Kimi-Kalle-Noori körül forgott a gondolatom, de ezt nem kéne, mert így nem tudom elvégezni a munkám rendesen. Majd a szállodában utána olvasok az eseményeknek, de most lemegyek 1-2 interjút elcsípni. Mikrofonvégre tudtam kapni Fernandot, Sebastiant és Lewist is. Az igazság az, hogy Kimit próbáltam elkerülni, de valszeg ez nem megy majd mindig ilyen könnyen. Visszamentem a szállodába, bekaptam egy pár falatot vacsorára, majd bevetettem magam az ágyba a laptopommal és a készített interjúkkal, és elkezdtem valami formát adni nekik. Fél 10 lett, mire végeztem velük, és olvasható állapotba kerültek. Gyorsan elküldtem a szerkesztőségbe, és dőltem is aludni. A vasárnap is hasonlóan telt, azzal a különbséggel, hogy most tudtam élvezni a futamot, és oda is tudtam koncentrálni. A futam végeztével megint begyűjtöttem 1-2 anyagot, visszamentem a szállodába felkaptam a bőröndöm, és mentem is a reptérre, és vártam a Helsinkibe tartó gép indulását. Ezt nem hiszem el!! Persze, hogy Kimiéknek is ezzel kell menniük! Miért ver engem ennyire a sors?? És akkor így felejtsem el, köszi! Amekkora szerencsétlen vagyok, persze, hogy előttem ültek, így megkaptam azt az „ajándékot”, hogy egész végig nézhettem őket, ahogy falják egymást, csodálatos. Miután landoltunk, próbáltam minél hamarabb összeszedni a bőröndöm, és éjjel 1-kor léptem át a lakásom köszübét, persze halál kómásan. Nem is vágytam másra, csak a pihe-puha ágyikómra. Másnap csak benéztem az újsághoz, leadtam az elkészített interjúkat, és mentem is haza. És el is jött kedd délután, amikor is el kéne kezdenem készülődni, mert Kalle mindjárt itt van, és én még sehol nem vagyok. Gyorsan lefürödtem, hajat szárítottam, amit kiengedve hagytam, és ott álltam egy fürdőköpenyben a szekrényem előtt, és a ruhákból válogattam. Az tuti, hogy nem veszek fel mély dekoltázsú és rövid ruhát, nem adom meg neki azt az örömöt, hiába tudom, hogy az a kedvence. Mondjuk melyik férfinak nem. Közel fél óra ruhapróba után kiválasztottam egy fodros, térdaláig érő lila szoknyát, és hozzá meg egy fekete, pillangós felsőt, és kész is voltam, mire Kalle csöngetett.

- Szia. - nyitottam ki az ajtót.

- Virágot a virágnak. - nyújtott át egy csokor rózsát 2 puszival vegyítve. Tudja, hogy a falra mászom ettől a szövegtől!!

- Köszönöm. Gyere be, amíg vízbe teszem. - én meg gyorsan előkerestem egy nagyobb vázát, megtöltöttem vízzel, kiraktam az asztalra, és mentünk is.

- Messze megyünk? - kérdezte Kalle, mikor már a kocsiban ültünk, és beindította a motort.

- Nem mondanám. - és levezettem neki, hogy merre is kell menni. - Itt is vagyunk. - szálltam ki a kocsiból, és abban a pillanatban megláttam Nooriékat. - Remélem, nem baj, hogy ők is itt vannak. - indultunk el egymás mellett.

- Nem, dehogy. - erőltetett magára egy mosolyt, de láttam rajta, hogy nem őszinte.

- Sziasztok. - öleltem meg Noorát.

- Sziasztok. Laura, ő itt Jarkko. Jarkko, Laura és Kalle. - mutatott be minket egymásnak.

- Szia. - köszöntem én is Jarkkonak külön. Miután a kötelező ismerkedős köröket lefutottuk, bementünk.

- Lányok, te foglaljatok asztalt, mi addig hozunk valamit inni. - azzal el is tűnt a 2 fiú, mi pedig elvesztünk a tömegben asztalkeresés céljából.

- Nagyon összeillettek. - mondtam Noorinak. - És meg kell hagyni, nem is csúnya.

- Köszi. Nézd, ott van egy szabad asztal. - mutatott egy ablak mellettire. Mire elhelyezkedtünk, levettem a kabátom, a fiúk is meghozták az italokat.

- Neked martinit hoztam, ha nem baj. - adta oda Kalle a nekem szánt poharat.

- Köszi. - eresztettem meg egy pici mosolyt.

- Nem megyünk táncolni? - állt fel Noori, és húzta magával Jarkkot is. - Ha már azért jöttünk.

- Felkérhetlek. - nyúlt a kezem után Kalle is. Egye fene, belementem, úgyis gyors számok mennek, arra meg imádok táncolni, bár magassarkúban nem a legkényelmesebb. Egész este a táncparketten roptuk. Meg kell, mondjam, kellemesen csalódtam Kalleban. Nem tudom, hagy valóban ennyit változott vagy csak miattam ilyen most, de élveztem a társaságát. Közben egyre lassúbb számokat tettek fel, így arra eszméltem fel, hogy már egymás karaiban táncolunk, és Kalle keze a derekamat simogatja, és közben pici puszikat lehel a nyakamra. Megfagyott bennem a vér. Azért itt még nem tartunk, és óvatosan, de érhetően elhúzódtam tőle, és Kalle is nyugtázta, hogy most talán túl messzire ment. Az este hátralévő részében nem is próbálkozott be többet. Mikor már éreztem, hogy egy tapottat nem bírok lépni, akkor döntöttünk úgy, hogy ideje haza menni. Az ajtóban kaptam egy puszit, majd Kalle is hazament, én meg minél hamarabb le akartam venni a cipőt, és elaludni.