Másnap reggel, ami nem is reggel, inkább dél volt, a telefonom csörgésére ébredtem. Anya??

- Igen? - szóltam bele álmosan a telefonba.

- Miért a reggeli újság címlapjáról kell megtudnom, hogy Kimivel összevesztetek, és Kalléval megint van valami? - Mi??? Ennek hallatára rögtön felébredtem. Ez nem igaz. Nem így akartam, hogy megtudja. - Nekem nem érsz rá elmondani, hogy mi van veled.

- Ne haragudj. - mondtam halkan. - Nem így akartam, hogy megtudd, csak… igazából én magam sem tudom, hogy mit akarok tenni. Szeretlek, anyu, és ne haragudj. Nem mehetnék át egyszer hozzátok egy napra, és elsírni a bánatom?

- Oh, kicsim, dehogy nem, ez nem is kérdés.

- Szeretlek.

- Én is, kincsem.

Miután elbúcsúztunk, és leraktam a telefont, és csak magamra húztam a takarót. Komolyan, mit vétettem, hogy így ver a sors?? Kíváncsi leszek, hogy milyen csapás vár még ma rám. Előre félek. Éppen kiszállni készültem az ágyból, mikor megint csörgött a telefonom. A FŐNÖKÖM?? Mondom, hogy ez egy katasztrofális nap lesz, pedig nem is péntek 13.

- Igen, tessék.

- Laura, ne haragudj a zavarásért, tudom, hogy ma szabadnapod van, de be tudnál jönni az irodámba a nap folyamán? Fontos munkaügyben kéne.

- Oh, persze, semmi akadálya. 1 óra múlva ott vagyok.

- Rendben, várlak. És köszönöm.

ATYA ÉÉÉG! Hát erre nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit akarhat. Na, de igyekeznem kéne, még van 59 percem, hogy beérjek… necces lesz. Villámgyorsan lezuhanyoztam, felkaptam valami kezembe akadó ruhát, és már indultam is. Kopogtam az iroda ajtaján, és a „Tessék” után benyitottam.

- Jó napot kívánok! - léptem be az ajtón, de azzal a mozdulattal majdnem hátat fordítottam, ugyanis egy piros ruhás emberke ült a főnökömmel szemben.

- Oh, Laura, gyere be! Ő itt Luca Colajani, a Ferrari sajtófőnöke. - TE SZENTSÉGES ÚR ISTEN!! Most biztos, hogy a Kimivel való viszonyom miatt kezdenek el papolni, és még egy pert is a nyakamba varnak. EZ NEM LEHET IGAZ!!

- Öhm… Jó napot kívánok. Laura Kultanen vagyok. - nyújtottam kezet, mikor összeszedtem egy picit magam. - Miben segíthetek? - tettem fel a kérdést a 2 férfinak egyszerre.

- Ezt talán majd Luca elmondja. - adta át a szót Lucának. - De szerintem ülj le. - mutatott a másik székre.

- Egy állást szeretnénk ajánlani magának. - fogott bele Luca, miután helyet foglaltam.

- Hogy? Tessék?? Nekem??

- Megüresedett egy hely a csapatnál, ugyanis az egyik kolléganőnk kisbabát vár, és erre a helyre keresünk embert, és magára gondoltunk. Olvastuk a cikkeit, és nagyon korrekten írja le az eseményeket, nem ferdít, és ezért gondoltunk magára.

- Ez nagyon hízelgő, de… mégis milyen munka lenne?

- Kimi Räikkönen sajtófelelőse lenne.

- Laura, jól vagy? - kérdezte aggódva Mika. El tudom képzelni, milyen fejem lehet.

- Igen, persze.

- Biztos, hogy minden rendben? Elég sápadtan nézel ki.

- Igen, Minden rendben. - próbáltam mosolyogni.

- Nem kell azonnal válaszolnia. - szólt közbe Luca is. - A következő nagydíjig van ideje eldönteni. De mi nagyon szeretnénk, ha nálunk dolgozna. Adok egy névjegykártyát, és ha döntött, kérem, tájékoztasson. Viszont látásra. - és ki is ment a teremből.

- Akkor… én ha, nem baj… most… hazamennék. - mondtam megsemmisültem. Szerintem még most sem fogtam fel igazán, mi történt.

- Persze, menj nyugodtan.

Oké, azt hiszem, most jött el az idő egy kis anyameglátogatásra, most kellenek a jó tanácsai. Így beültem a kis kocsimba, és meg sem álltam az espooi házunkig. Mivel nem akartam anyuékra törni az ajtót, csöngettem, hiába itt nőttem fel.

- Laura! Szia. - ölelt meg szorosan anyu.

- Szia. Remélem, nem baj, hogy csak így beállítottam. Tudunk egy picit beszélgetni?

- Persze, gyere be. Apu dolgozik, úgyhogy senki nincs itthon. Főzök egy nyugtató teát, és mondhatod is a bánatod.

Amíg levetkőztem, anya feltette a vizet forrni, és mire kezet mostam, a tea is elkészült, így elhelyezkedtünk a kanapén.

- Na, mesélj, mindent hallani akarok!

- Nem is tudom, hol kezdjem.

- Hát, elég rég beszéltünk. Kb. ott tartok, hogy nálunk aludtatok, és Kimit felhívta a volt barátnője.

- Ja, igen, szóval, másnap Kimi beállított, és felelősségre volt, hogy képzelem azt, hogy nem mondom el a babás dolgot.

- Megtudta, hogy nem lehet kisbabád??

- Igen, és totál ki volt akadva.

- És kitől tudta meg?

- Kérdeztem, de nem mondta meg, azt mondta, nem fontos. Na, akkor szépen összevesztünk, majd elment, én meg elkeseredésemben, meg már nem is volt kaja otthon, lementem vásárolni. Épp a cicakaját nézegettem, mikor valaki megszólított. Eléggé ki voltam borulva, és eltörött a mécses, és az a valaki, akinek kisírtam magam a vállán, Kalle volt. Hát képzelheted! Kisebb szívrohamot kaptam. Mivel látta, hogy eléggé kivagyok, így hazakísért. Én meg eldöntöttem, hogy nem hagyom annyiban a Kimis dolgot, és a kivetkező versenyen beszélek vele. Na, ott állok a szállodai szobája ajtajában, és várom, hogy kinyissa az ajtót. Ki is nyitotta… meztelen felsőtesttel, majd mögötte felbukkant a volt barátnője is Éva-kosztümben. Nem volt nehéz kitalálni, hogy mit csinálhattak. Na, ezek után felhívtam Kallét, mert előtte pár nappal vallott megint szerelmet, hogy még mindig szeret… Igen, én is így néztem rá, ne aggódj. Szóval, felhívtam, és megbeszéltük, hogy találkozunk, de nem akartam tipikus randit, így Noorát és a barátját is elhívtam. És most itt tartunk. Ja, és a legjobbat nem is tudod. Állásajánlatot kaptam a Ferrari csapattól.

- És ezt csak így mondod?? Hisz ez csodálatos… Vagy nem? - bizonytalanodott el, mivel én nem voltam olyan boldog, mint anyu.

- Kimivel kell dolgoznom.

- Édesem. - ölelt magához anyu, én meg az ölébe feküdtem.

- Eléggé rád jár a rúd. De miért nem hívtál fel? Elég sok minden ért mostanában.

- Tudom, és bocsi, de igazából Noori is ott volt, ő is sokat segített, meg nem is akartalak terhelni a problémáimmal.

- Ilyet soha ne mondj. De most mit akarsz csinálni?

- Nem tudom. A Kimivel való viszonyom eléggé gödörben van, úgyhogy azt hiszem őt el kéne felejtenem, és Kalléval újra megpróbálni. De ez az állás mindent felborított.

- És elfogadod?

- Tudod, mennyire imádom a Forma-1-et. Egy álmom válna valóra. De szerinted mit csináljak? - néztem anyura kétségbe esetten.

- Én Kallét soha nem bírtam, de nem az én életemről van szó, az a fontos, hogy te boldog legyél. És minden kapcsolatban vannak nehezebb periódusok, és mivel Kimivel nem voltatok olyan hosszú ideje együtt, nem tudtok olyan gyorsan túllépni a problémáitokon. De szerintem nem véletlenül kaptál pont mellé munkát.

- Ezt hogy érted?

- Hát… nem tudom, szerinted?

- Lehet, hogy kapunk még egy esély?

- Nagyon úgy néz ki. Csak az a kérdés, hogy te is ezt szeretnéd-e.

- Mindennél jobban. Anyu, én még mindig szeretem. Akkor nincs itt kérdés. Vállald el. Mit veszíthetsz?

- Igazad van. Olyan jó, hogy itt vagy nekem, és helyre raksz.

A nap további rész már vidáman telt. Úgy érzem, anyunak igaza van, kapok még egy esélyt, csak tudjak is élni vele. Miután hazaértem, felhívtam Lucát, és örömmel közöltem, hogy elfogadnám az állást, ha még él az ajánlat, így attól a perctől fogva én is csapattag lettem. Megbeszéltük, hogy a következő futamra már én is megyek, és akkor ott majd megbeszéljük a további teendőimet. ÁÁÁÁÁÁÁ, már tökre várom, hogy Monacóban legyünk, mégha nehéz is lesz a munka Kimivel.