|
7. rész
2009.11.09. 21:16
Az út nagy részét végigaludtam. Másra nem is igazán tudtam volna koncentrálni. Aztán leszállt a gép, kiszálltunk, megnézték az útleveleinket, majd megkerestük a csomagokat, és kimentünk a halba. Már ott várt a nővérem, María.
- Szia hugi! Hogy vagy? – kérdezte mosolyogva.
- Jól. – válaszoltam halkan. María észrevette, hogy valami nincs rendben velem.
- Mi a baj? – kérdezte kétségbeesve.
- Pasi hiány. – válaszolta Raquel.
- Pasi hiány? – kérdezte csodálkozva a nővérem. – Azt hittem most nincs barátod. Vagy éppen ez a baj?
- Mindent elmesélek, ha hazaértünk. – mondtam.
- Rendben, már alig várom. – mondta María, majd kimentünk a kocsijához. Elvitt a házamhoz, majd mindhárman bementünk.
- Jó újra itthon? – kérdezte Raquel.
- Ja, persze. – válaszoltam még mindig lehangolva.
- Na jó húgi, most leülsz, és mindent elmagyarázol. Miért viselkedsz így? – osztott ki a nővérem.
- Ez izgalmas történet lesz. – mondta Raquel.
- Az úgy volt, hogy Monacoban megismerkedtem a kedvenc versenyzőmmel…
- Eléggé megismerkedtél vele. – vágott közbe Raquel.
- Hát, igen. – mondtam.
- Melyikkel? Piquet-vel? – kérdezte María.
- Nem. Azzal, akit nem csak azért szeretek, mert helyes. – válaszoltam, most már kicsit felszabadultabb voltam. – Nico Rosberggel.
- De mégis hogyan? – kérdezte kíváncsian María.
- Első nap véletlenül egymásnak mentünk a boxutcában. Aztán elhívott vacsorázni, onnantól pedig sok minden történt.
- De akkor most miért egyedül jöttél haza? – kérdezte a nővérem.
- Mert neki Grove-ba kellett mennie, de szerdán találkozunk Ibízán.
- Az jó. – mondta María.
- Igen, de nem tudom, mit fogok csinálni addig.
- Mi nem fogjuk hagyni, hogy magadba roskadj. Itt leszünk veled, és tartjuk benned a lelket. – ígérte meg Raquel.
- Köszönöm, annyira jó, hogy itt vagytok nekem. – néztem rájuk kedvesen.
Nem sokkal később elmentem fürdeni, majd lefeküdtem aludni. Másnap reggel legalább nem kellett korán kelnem. 11 óra elmúlt, mire kikászálódtam az ágyból. Próbáltam normális állapotba hozni magam, majd lementem reggelizni. Raquel és a nővérem már az asztalmál ültek.
- Végre, hogy felkeltél kislány. – jegyezte meg rögtön Raquel.
- Neked is jó reggelt! – válaszoltam mosolyogva.
- Úgy látszik, ma már kicsit jobb kedved van. – mondta María.
- Amennyire lehet ilyenkor. – válaszoltam lehangoltan.
Leültem a többiekhez az asztalhoz. Reggeli után elkezdtük tervezgetni a napunkat.
- Mihez lenne kedvetek ma? – kérdete María.
- Itthon ülni a sötétben. – válaszoltam szomorúan.
- Ne csináld már ezt! – szólalt meg Raquel – miattad jöttem Los Angelesbe, úgyhogy nem fogunk itthon ülni, hanem csinálunk valami izgalmasat.
- Raquel, te is átmentél azon, amin én. Tudod, hogy milyen rossz most nekem. – mondtam.
- Igen, de nekem sokat segítettek a barátaim és a családom, amiért még mindig nagyon hálás vagyok. Én is csak segíteni szeretnék neked.
- Tudom, de most talán jobb lenne egy kicsit egyedül lenni.
- Szerintem is inkább ki kéne mozdulnod itthonról. – szólt közbe María – Elmehetnénk mondjuk egy szépségszalonba. Nico biztos őrülne, ha még szebb lennél.
- Szóval most csúnya vagyok, vagy mi van? – kérdeztem.
- Dehogyis! – vágta rá egyszerre Raquel és María.
- Nem szabad, hogy elhanyagold magad. – mondta a nővérem.
- Rendben, elmegyek veletek fodrászhoz, kozmetikushoz, meg ahova akarjátok, ha leszálltok rólam.
- Ezt megbeszéltük. – mondta elégedetten Raquel. – Mikor indulunk?
- Elpakolok, és mehetünk. – mondta María.
- Én még felhívom Nicot. – mondtam.
- Én pedig segítek rendet rakni, María. – ajánlotta fel Raquel.
- Köszi lányok, hogy elpakoltok. – mondtam.
Felmentem a szobámba, előkaptam a mobilomat, és felhívtam a szőke hercegemet. Szerencsére elég hamar felvette.
- Szia! – köszönt Nico vidáman.
- Szia! – köszöntem én is.
- Hogy vagy?
- Amennyire ilyenkor lehet, jól.
- Ennek örülök. Nem akarom, hogy szomorú legyél.
- A világ másik felén van. Még szép, hogy szomorú vagyok.
- Tudom, hogy ezt most nehéz elviselni, de erősnek kell lenned. Azt hiszed, én szívesen ülök itt Grove-ban? Én is szívesebben lennék veled.
- Akkor miért nem szöksz meg? – kérdeztem nevetve.
- Még meggondolom. – válaszolta.
Beszéltünk még egy kicsit, majd indultam a csajokkal a szépítkező túránkra.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
