A következő hetünk kész kavalkád volt. Elkezdődtek az esküvői előkészületek. Sokszor el sem akartam hinni, hogy férjhez fogok menni. A menyasszonyi ruhámmal sem bíbelődtem sokat, egy egyszerű, selyem, testhez simuló, gyöngyökkel díszített darabra esett a választásom. Ezt a lakásomban rejtettem el, ragaszkodtam hozzá, hogy Seb egy pillanatra se lássa. Mikor kislányként az esküvőmet tervezgettem, mindig úgy gondoltam rá, hogy nagy és fényűző lesz, rengeteg emberrel és mindenki erről fog beszélni. Ehelyett mindketten írtunk egy listát, hogy kit akarunk meghívni. Be kell vallanom, az enyém jóval kecsesebb lett.

Sebastian:                                                       Ada:

-Heike                                                            -Bruno

-Norbert                                                         -Jane

-Stephanie                                                      -Fabian

-Melanie

-Fabian

-Kimi

-Anabell

-Christian Horner

Az ő 8 meghívottja mellett nekem volt 3. Nem lesz nagy esküvő, az biztos. Seb Kimit kérte fel tanúnak, míg én Jane-t. Az utolsó estéhez elérve pedig jöhetett a búcsú. A Sebastian szobájában voltunk. Elterültünk a földön és csak néztük egymást.

-Holnap már Frau Vettel leszel.- simított ki egy hajtincset az arcomból.

-Be kell vallanom, megrémiszt a dolog.- húztam magam kisebbre.

-De ugye nem azért, mert nem akarod a dolgot?- húzta fel a szemöldökét.

-Nem. Csak a helyzet miatt. Tudod, nem így képzeltem a dolgot.- ültem fel.

-Azt hiszem, március elején én is mást mondtam volna.- jegyezte meg és mögém ült.- El akartam jegyezni.

-Sosem mondtad.- fordultam hátra.

-Féltem, hogy megbántalak vele. És nem akartam, hogy a még el sem kezdődött kapcsolatunk tönkremenjen.

-Azért örülök, hogy a nagy nap előtt bevallottad.- hajtottam a fejem a vállára. Ekkor nyílt ki az ajtó.

-Ada, ideje mennünk.- kukucskált be Jane.

-Egy perc és megyek.- mosolyogtam, így barátnőm távozott.- Hallottad, mennem kell.

-Nehéz lesz nélküled. Már megszoktalak magam mellett.- álltunk fel. Szorosan magához húzott és megcsókolt. Lekísért a földszintre is. Jane és Anabell jött velem, de Heike megígérte, hogy reggel átjön, hogy segítsen az előkészületekben. A lányokkal sokat beszélgettünk, főleg a jövőről. A nappaliban ágyaztunk meg néhány szivacson, mivel az emeleten nem fértünk volna el egy szobában. A beszélgetésünkből kiderült, hogy Jane és Fabian igazán jól kijönnek, Bell és Kimi pedig már az esküvőjüket tervezik és már megtalálták a közös házukat, ami alig 10 percnyire lesz tőlünk kocsival. Elaludnom nem sikerült valami hamar, és ébredni is korán ébredtem. Szerencsére nem voltak karikák a szemem alatt és nem is éreztem fáradtnak magam. A reggeli után letusoltam, majd a lányok el is kezdték a széppé tételemet. Először a hajammal bíbelődtek és a legnagyobb vita abból volt, hogy feltűzzük, vagy hagyjuk szabadon lógni.

-Elég!- szóltam, mikor már meguntam.- Fel is tűzitek és szabadon is hagyjátok.- feleltem. Végül csináltak egy kis kontyot, de pár tincset kívül hagytak és ezeket hajsütővassal göndörítették be. Utána jöhetett a sminkem. Mivel az esküvői csokromban vörös rózsák vannak néhány szál fehérrel, ezért csak egy természetes, kissé piros árnyalatú sminket kaptam. Mire a ruhámat kellett felvennem, Heike is megérkezett. Segítettek belebújni a ruhámba, majd a lányok is mentek összeszedni magukat, így egyedül maradtam a leendő anyósommal. Még elvégezte rajtam az utolsó simításokat. Segített felvenni a cipőmet, megigazította a ruhám, feltűzte a fátylamat. Odaálltam a hatalmas tükör elé és farkasszemet néztem önmagammal.

-Van egy lánc, amit Sebastiantól kaptam.- lépett mellém a nő.- 2 medál volt rajta. Megígértem neki, hogy az egyik medált egy láncra fűzöm és a menyasszonyának ajándékozom az esküvő előtt, ha úgy gondolom, hogy boldog lesz vele. Tudod, az elmúlt héten sokat gondolkoztam, hogy mi legyen a lánc sorsa. De be kellett látnom, hogy a fiam nem véletlenül teszi azt, amit.

Ezzel mögém lépett és a nyakamba akasztott egy gyönyörű láncot, amin egy apró, békegalamb medál lógott. Az ő nyakában is ugyanez volt.

-Köszönöm.- mondtam és könnyekkel a szememben megöleltem.

-Ne sírj, lányom, mert elkenődik a sminked.- mosolygott és gyorsan felitatta a könnyeim egy zsebkendővel. Ekkor léptek be a lányok is.

-Itt van Bruno.- mondta Jane. Ők hárman előrementek. Én még egyszer megnéztem magam a tükörben, majd elindultam lefelé a lépcsőn.