-          Te most költözöl? – nézet végig a zsákokon Rami.

-          Nem. – nevettem el magam. – Csak nagytakarítás volt.

-          Nagy? Úgy akartál fogalmazni, hogy mindent kidobtál?Maradt még valami a szobádban?  Mire ezt kihordjuk innen...– vágott egy grimaszt.

-          Nekem van egy jó ötletem. – mondta Kimi és kiterült az ágyamon. – Én alszom, addig ti pakoltok. – tette a feje alá, a kis párnát.

-          De kedves valaki. – mondtam gúnyosan.

-          Veled cicám, mindig. – válaszolt szarkasztikusan.

-          Nem tudom, mi van veletek – nézett végig rajtunk az idősebb Raikkönen testvér – Kimi, állj fel, és induljunk meg. Nessa nem muszáj segítened, ha nem akarsz, csak megbirkózunk vele.

-          Segítek! – jelentettem ki, el is kaptam egy zsákot és elindultam vele a nappaliba. Ott mondta Paula, hogy kint áll a kocsijuk és, hogy tegyem be a csomagtartóba. Mikor végeztem az első zsákkal visszamentem a többiért. Lassan a fiúk is aktivizálták magukat, így viszonylag hamar végeztünk. Felmentem a szobámba, hogy megnézzem, minden le lett e hozva. De ott csak Kimit találtam. Mivel nem szeretem volna egy légtérbe lenni vele, gyorsan megfordultam és indultam volna ki, csakhogy megfogta a karom és visszahúzott. Először nem fordultam felé, de ő kényszerített.

-          Sajnálom a tegnapot. – nézett rám ártatlanul. Próbáltam kirángatni a csuklom a kezéből, mire válaszul csak neki nyomot a falnak. – Befejeznéd végre? – mordult rám. – Hallgass már végig. Kérlek!- az utolsó szót már csak suttogta.

-          Rendben. – de még mindig nem néztem rá.

-          Nem vagyok, a szavak embere ezt nagyon jól tudod, de tényleg nagyon sajnálom, ami történt. Nem tudom mi ütött belém tegnap, de idióta vagyok.

-          Ebben legalább egyetértünk. – mosolyogtam végre rá.

-          Kösz. – morogta. – Akkor nincs harag? – kérdezte kissé vonakodva.

-          Nincs. De most már elengedhetnél. – nyögtem ki neki. Mégis mi jogon haragudhatnék én rá? Az, csak egy ártatlan csók volt. Én sokkal rosszabbat csináltam vele. Mégis milyen könnyen megbocsájtott.

-          Ő… Bocsi. – lépet egyet hátra.

-          Semmi.  Menjünk inkább le. – nem szeretem volna vele, egy ágy közelében lenni. Nem mintha vonzódnék Kimihez, csak fő az óvatosság. Ezzel próbáltam magam beetetni.

Bánatomra, vagy nem bánatomra egyáltalán nem tiltakozott. A nappaliban anyáék még mindig pletykáltak. Amint megláttak minket befejezték.

-          Mibe fogadunk, hogy rólunk beszéltek? – suttogta a fülembe Kimi.

-          Tuti. – válaszoltam neki halkan.

-          Végeztetek? – kérdezte anya.

-          Igen, mindent lehoztunk. Köszi, srácok a segítséget.

-          Ötezer – mondta az idősebb Raikkonen testvér.

-          Rami.  – szólt rá Paula.

-          Szívesen. – mosolygott rám Rami. Hihetetlen, hogy mennyire kordában tudja tartani a Raikköneneket ez az asszony.  Mindenkinek jó kedve volt. Még Kimi is jót derült ezen. 

-          Mikor indulsz a reptérre? – kérdezte anya. Na, ennyit a hangulatról. Nem tudom miért, de hirtelen elég feszült lett a levegő.

-          Úgy tíz perc múlva. Miért?

-          Csak kérdeztem. – válaszolta anya. – Gondolom, nem jöttök rögtön haza.

-          Dehogynem! Szegény Paolo biztos nagyon fáradt lesz. Itt lesz majdnem egy hétig, lesz időm kiélvezni a társaságát. Még sok is lesz. - mosolyogtam. –  Marry hívj nekem egy taxit! – kértem meg a házvezető nőmet.

-          Nem te fogsz vezetni? – kérdezte anya.

-          Kizárt! Fogalmazunk úgy, hogy csak akkor vezetek, ha nagyon muszáj. – válaszoltam nekik.

-          Akkor kivisz Manuel. – tudni kell, hogy Manuel a sofőrünk.

-          Rendben. – annyira hozzá szoktam a taxizáshoz, hogy meg is feledkeztem arról a tényről, hogy saját sofőrünk van.

Kicsit több mint negyed óra múlva elindultunk a reptérre. Elég izgatott voltam, egyrészt mert biztosra vettem, hogy el fogunk késni, másrészt meg, látom az én törpémet.

-          Nyugodj meg, biztos időben odaérünk. – nyugtatott Manuel. Vele sosem volt felhőtlen a viszonyom. Az ember azt hinné, hogy ezzel a névvel egy igazi latin macsó. De ki kell mindenkit ábrándítani. Manuelben semmi latin nem volt. Tipikus szőke, kék szem. De a macsó szerintem stimmelt. Igaz régen mindig lenéztem, hiszen ő csak egy alkalmazott volt.

-          Én nyugodt vagyok! – erőltettem egy mosolyt magamra.

-          Látom.

-          Jól van, na, akkor nem vagyok az! Istenem azért gondold el, ha kicsit is előbb száll le a repülőgép, akkor szegény egy ismeretlen országban marad, egyedül!

-          Nagyfiú, tudd már magára vigyázni!- nem tudom mire gondolt, de nekem egy négy éves még nem tartozik a nagyfiú kategóriába. Az utat végig beszélgettük. Igaz általában csak csipkelődtünk, de ez nem hasonlított a régi csesztetéseinkre. Inkább olyan vicces ugratások voltak.  Kiértünk a reptérre. Nem késtük le a repülőt, inkább mi vártunk rá, még egy fél órát. De az a pillanat, mikor egy stewardess mellett ott lépdelt az én angyalom, mindent megért. Mikor meglátott, elkezdet futni felém, és beleugrott a nyakamba.

-          Hiányoztál! – mondta nekem.

-          Te is nekem! – nyögtem ki. Nagyon szeretem ezt a kis csöppséget. Manuel jött oda hozzánk a poggyászokkal. Elég furcsán nézett Paolora, de most még, ez sem érdekelt igazán. A kocsiban be nem állt a szája. Mindenre rácsodálkozott, még a tavakra is. Mintha otthon nem lenne ilyen. De szerinte az nem olyan mert ez egy „finn tó”. Én megpróbáltam megjátszani, hogy értem miről beszél. Nekem tó, tó.  A ház előtt kiszálltunk, utasítottam Manuelt, hogy vigye fel a csomagokat a szobámba. Mi pedig bementünk. A nappaliban mindenki ott ült, a szüleim a testvérem, Toni, Marry, és a Räikkönen család is.

-          Gyere. - mondtam Paolonak, mert kicsit megijedt szegény. Mindenki csodálkozva nézet rá. – Mindenki ő itt Paolo.

-          Csókolom. - mondta mögém bújva az említett. Én pedig szépen lassan mindenkit bemutattam neki, mikor Kimihez értem.

-          Úristen én tudom, hogy te ki vagy. – kiáltott fel a fogadott fiam. – Te vagy a világ legjobb pilótája. – mondta nemes egyszerűséggel. Azzal fogta magát és leült Kimi és Toni közé.

-          Ennyit a félénkségről. – mosolyogtam.

-          Szóval nekem szurkolsz? – kérdezte tőle Kimi.

-          Természetesen! Te vagy a legjobb.

-          Szereted az autókat.

-          Igen! Apa mindig elvisz gokartozni, amit Nessa anya mindig ellenez. Szerinte veszélyes az egy gyereknek.

-          Nessa anya?- nézet rám Kimi.

-          Igen. Nem szereti, hogyha anyának szólítom, mert, hogy nekem nem ő a vérszerinti anyukám, de úgy szeretem, mintha az lenne. Így megegyeztünk a Nessa anyuba.

-          Paolo, az üzlettársam Justin fia. Nála és a feleségénél laktam egy darabig.  Azonban Laura szülésénél komplikációk adódtak így Justin egyedül maradt Paoloval és én segítettem neki. - hadartam el gyorsan.

-          Te neveltél egy gyereket? – kérdezte anya döbbentem.

-          Igen!- jelentettem ki határozottan. – Neked viszont enned és aludnod kell. – fordultam Paolohoz.

-          Hadd maradjak. Különben is ebédeltem már a repülőgépen.

-          Rendben, még egy félórát maradhatsz. Addig megcsinálom az ágyat. –

Fent a szobámban gyorsan megágyaztam és kipakoltam Paolo cuccait. Elgondolkodtam az iménti eseményeken. Nem hiszem el, hogy Paolonak pont Kimit kell kedvelnie.

-          Sajnálom. – ölelt át hátulról egy kar.

-          Mit? – fordultam meg. Nem kellett volna, mert így egyenesen Kimi karjai között találtam magam.