A rajtrácson voltunk már. Én elől, Hannes pedig a 4. helyen. Koncentráltam a rajtra. Lefuttattam az agyamba vagy 100X. A felvezetőkör elindult. Melegítettem a gumikat.

-          Vanessa. A hátsó gumik kicsit alacsonyabb hőmérsékletűek.

-          Rendben. Mindjárt tökéletesek lesznek.

Elkezdtem a hátsó gumikat melegíteni. Éreztem, hogy jobban tapad, tehát már jó lesz.

-          Oké. Remek. A fékek, és a gumi is üzemi hőmérsékleten.

Visszakanyarodtam a célegyenesbe, és elfoglaltam az 1. rajthelyet. 2. helyen Fernando állt le. 3. Schumi, 4. pedig Vettel, és így sorra.

A lámpák lassan felgyulladtak. 5-4-3-2-1… GO!!! Elrajtoltunk. Nyomtam, és hagytam magam átadni az érzésnek. A sebesség. Még mindig felszabadul bennem az adrenalin. A véremen átszáguld, és elképesztő érzés.

Közben megérkeztünk az első kanyarhoz. Megtartottam 1. helyem, miközben Fernando jött mögöttem, és Hannes épp Schumi megelőzésén fáradozott.

A futam előre haladtával hatalmas előnyre tettem szert. A csapat mondta, hogy nyugodtan pihentethetem a kocsit. Én még egy utolsó gyors kört kértem. Megkaptam. Nyomtam a gázt. Hungaroring. Szeretem ezt a pályát, mivel apa itt szerezte első futamgyőzelmét, és mindig is tetszett a vonalvezetése. Meg is futottam a leggyorsabb kört, és a legnagyobb sebességgel érkeztem a célegyenes végéhez, de abban a pillanatban, amikor a féktávon megnyomtam a féket nem lassított a kocsi. Minden lassúnak tűnt, és láttam, hogy közeledik a fal. Már nem volt mit tenni. Elengedtem a kormányt, és abban a pillanatban frontálisan nekimentem a falnak… Az eszméletem azonnal elvesztettem…

(Hannes)

Róttam a köröket. A csapat mondta, hogy Vanessa hatalmas előnnyel vezet. A rajtnál sikerült feljönnöm a 3. helyre, majd később a boxnál meg tudtam előzni Fernando-t. Vanessa-t már nem tudom megfogni. A verseny vége előtt 23 körrel egy szörnyű érzés kerített hatalmába.

-          Srácok. Minden rendben Vanessa…- ekkor fordultam rá a célegyenesre. Megláttam a célegyenes végén, a bukótérben az összerongyolódott Red Bull-t.

-          Menj tovább Hannes. Ne lassíts. Mindenről értesítünk…

-          Ne! Vanessa.- és nem bírtam rálépni a gázra, és továbbhajtani. Leparkoltam a kocsim nem messze tőle, és elkezdtem kiszállni. Amikor leugrottam a kocsimról azt vettem észre, hogy egy Renault is leállt. Fernando. Ő is kipattant a kocsiból. Én rohantam Vanessa-hoz. A kocsi fejjel lefelé volt, és nagyon darabokban.

-          Vanessa. Hallasz? Mondd hogy jól vagy, mondd kérlek!- feküdtem le, és próbáltam valahogy a közelébe kerülni.

-          Gyere Hannes. Itt vannak az orvosok.- húzott fel Fernando, és arrébb mentünk. Csak fel alá járkáltam. Pár ember jött, és arra készültek, hogy megfordítsák a kocsit.

-          Ne. Óvatosan! Így nagyon megütheti ott a gerincét, meg mit tudom én. Vigyázzanak rá…

-          Nyugalom. Tudják mit csinálnak.

-          Jó, de, nézd! Segítsünk.

-          Menjünk.

Odafutottunk, és segítettünk óvatosan megfordítani a kocsit. Amint megfordítottuk, Vanessa nem mozgott. Nagyon kétségbe estem. Fernando húzott arrébb. Kivették a kocsiból nagy nehezen, majd rárakták egy hordágyra. Odafutottam, és megengedték, hogy valamelyikőnk vele menjen.

-          Fernando. Kérlek. Hadd menjek én.

-          Menj. Vigyázz rá helyettem is. Felhívom apáékat, és megyek is a korházba.

-          Oké. Kösz.

Vanessa a hordágyon feküdt mozdulatlanul. Lélegeztető volt rajta és infúzió.

-          Rendbe jön? Mi a baja?- kérdeztem a mentőst.

-          Majd a korházban megmondják. Többet mi nem tudunk mondani.

-          Értem. Vanessa. Hisz tudod, hogy szeretlek! Nem hagyhatsz itt. Hogy élhetnék nélküled?

Megérkeztünk a korházba. Az orvosok megvizsgálták, majd az intenzívre került. Rövid időre bemehettem hozzá. Szörnyű volt ott a gépekre kötve, mozdulatlanul látni az én szerelmem, Vanessa-t. Mindig kicsattant az erőtől, és most itt fekszik gyengén. Megfogtam a kezét.

-          Itt vagyok. Nem vagy egyedül. Fernando, és a szüleid is jönnek a korházba… Miért mentél olyan gyorsan? Miért nem az én fékem ment el? Miért neked? Miért?

Az egyik gép nagyon elkezdett csipogni.

-          Orvost! Orvost azonnal!- futottam orvosért. Nem engedtek vissza. A folyosón álltam, és vártam.

-          Hannes. Itt vagyok. Minden rendben?

-          Nem tudom. Az egyik gép elkezdett csipogni. Most bent vannak az orvosok.

-          Te jó ég.- leült a közeli székbe. Járkáltam fel-alá.

Az orvos lépett hozzánk.

-          Mondja, hogy minden rendben. Ügye jól van? Ügye…

Az orvos a vállamra tette a kezét… Fernando is felállt, és egymásra néztünk…